Ama csudálatos Neptun rendszer szerint a SzIA vizsga 8:30-kor kezdődik. Jó user úgy dönt, hogy időben oda kellene érni, 8:12-kor már ott is van. Ő egyedül. Aztán jön egy ismerős, majd még páran.
8:30.
8:45.
9:00.
9:30.
10:00.
Tanár sehol. Márpedig megvárjuk, ha beledöglik is. 10:04. Nocsak! Egy biciklis az épületben! Végre valami izgalmas! Vazze, ez a tanár. A szokásos, másnapos bernáthegyi tekintet, a félszeg mosoly, amellyel odaveti nekünk, hogy "Csak nem vizsgázni jöttek?" You’re a motherf*ckin’ genius, man!

Újabb félórára eltűnik, már azon veszünk össze a többiekkel, hogy a neutronbombát élesíti-e a raktárban, vagy csak kávézik, amikor megjelenik és levezet minket az alagsorba. Még szerencse, hogy nem játszottam sosem ilyen paráztatós játékokkal, mert amúgy biztos kósza ötleteim támadnának a társaság módszeres lemészárlása kapcsán. Minderre ideális körülményeket teremt az alagsor dohos levegője, a pislákoló 40-es villanykörte meghitt fénye, valamint az a tény, hogy minden négyzetcentiméterről ordít: nem járt itt még ember a világháború óta egyszer sem. Vagy ha igen, az biztos nem takarítódroid volt.

Ok, udvariasan előreengedjük a lányokat, aztán én is sorra kerülök végre. 10:40 van. Elolvassa a dolgozatot, kérdezget abból is, meg mondjak pár szót a számítógépes kijelzőkről, aztán faarccal közli, hogy erre az egészre egy négyest tud ajánlani. Nekem megfelel bőven, csak húzzak már innen kifelé. Az ajtóból visszanézve mintha egy lábszárcsontot láttam volna a szekrényajtó alatt kilógni...

Whoa, kész. Odakint párolog a madarak fejéről a reggeli nedvesség, tűz a nap mint atom. Holnap adatszerk vizsga. Még tanulok rá délután.