A helyzet a következő.

Augusztus végén megjelent a Windows 8 RTM, pár nap használat után illett volna írnom róla pár sort. Nem tettem. Szeptember közepén újraindították a Store-t a végleges rendszerre írt alkalmazásokkal, erről sem írtam. Most október elején járunk, hatodik hete használom az RTM kiadást és most is úgy érzem, az lenne a legjobb, ha csak jövő ilyenkor mondanám el a véleményemet, mert addigra kiegyenesednének azok a kérdőjelek, amik miatt most kényelmetlen nyilatkozni.

Kiderülne például, hogy az emberek tényleg annyira érdeklődnek-e a Windows-t futtató tabletek és egyéb érintőképernyős számítógépek iránt, hogy hajlandóak vásárolni is belőlük legalább annyit, amennyit a Microsoft és hardveres partnerei az előrejelzéseikben remélnek. A Windows 8-cal a Microsoft ugyanis egy seggel próbál két lovat egyszerre megülni: az egyik ló még nagyon kicsi, de fürge, a másik meg vén, mint az országút és súlyos terheket cipel magával. Össze vannak kötve, ezért egymástól elszakadni nem tudnak, de mindkettő szeret a saját feje után menni. Hortobágyi lovasbetyárok nem tudnak önszántukból ekkorát terpeszteni, és nincs adatom arról, hány hortobágyi lovasbetyárt foglalkoztatnak Redmondban.

Talán kissé szkeptikusnak tűnnek az előző gondolatok, még az is megfordulhat a fejedben, hogy én nem hiszek a szép, új, tapicskolós élményben. Pedig csak arról van szó, hogy — szigorúan felhasználóként — teljesen hidegen hagy ez a termékvonal. Hagyományos kijelzővel szerelt laptopom és asztali számítógépem van, ebből adódóan a Windows 8 vonatkozó nóvumait sem dicsérni, sem kifogásolni nem tudom, a Metro UI, akarom mondani, az interfész, amit egykor Metro UI-nak neveztek kötelezően választható hozadékait viszont igen. Kezdve azzal, hogy az emberek többségének hiányzik a régi Start menü.

Nekem is hiányzott, amikor tavaly ilyenkor a Developer Preview-t nyomkodtam, és akkor úgy éreztem, hogy később is hiányozni fog; hogy elvettek tőlem valamit, ami számomra fontos és nélkülözhetetlen volt. Most pedig ott tartunk, hogy a dual bootos laptopon szívesebben indítom el a Windows 8-at, mint a Windows 7-et, amit már sikerült teljesen a saját igényeimnek megfelelőre szabni, amin álmomból felrázva is körbetalálok csipás aggyal és aminek a kebléről idióta vigyorral szemléltem az első screenshotokat erről az egész csempés baromságról.

Szóval elkezdtem megírni másfél hónap tapasztalatait és közben rájöttem néhány dologra.

1. Nem vagyok John Siracusa (csalódott moraj a nézőtér irányából), nem tudok negyven oldalas, mindenre kiterjedő beszámolót írni a Windows 8-ról.
2. Nem is akarok olyat írni.
3. Nem tudok és nem akarok az átlag felhasználó szemszögébe helyezkedni, mert az évek során kialakultak a saját szokásaim, módszereim, filozófiám (hajszálrepedés a plafonon), gondolati világom (tágul) a programok kiválasztására, indítására és használatára vonatkozóan, és ezekben eléggé eltérek azoktól, akiket volt szerencsém tanulmányozni.
4. Kompromisszumokat kötni kötelező, konklúziót alattomos alliterációkal akceptálhatóbbá alakítani szívszorítóan szánalmas. (Ööö... szamtin’, szamtin’.)
5. Néha elkalandozok.

Egyetlen hosszú és unalmas élménybeszámoló helyett tehát epizodikus jellegű unalmas írások várhatók, amikből valószínűleg több fog kiderülni rólam is, mint az indokolt lenne, de hát senkiháziak kezében van a halott blogszakma.