Jövök haza, látom, hogy a szomszédos lépcsőház bejáratánál egy bajszos ember a korlátot festi, miközben egy másik, kevésbé bajszos, cserébe szakállas ember mellette áll és elmélyülten nézi. A mi korlátunk is gyanúsan fénylik, úgyhogy nem kapaszkodok bele. Bár amúgy sem szoktam.

A következő félórában ingajáratban közlekedtem a lakás és a külvilág között (egyértelműen meghaladja a szellemi képességeimet, hogy a boltba menet levigyem a szemetet is egyúttal), ezalatt háromszor hallottam az alábbi párbeszédet, amely a szomszédos lépcsőházak valamelyikébe érkező vagy azt éppen elhagyó lakók és a kevésbé bajszos, cserébe szakállas ember között zajlott:

— Jó napot!
— Napot!
— A k...a életbe!
— Megfogta?
— Meg!
— Nem kellett vón!

Ilyen vicces dolgok történnek errefelé. Az a sok fa az oka!