Negyedszer futok neki ennek a bejegyzésnek. Az előző három alkalommal változó hosszúságú gondolatmenetek végén jutottam el véletlenszerű, de mindenképpen unalomig ismételt frázisokhoz, amelyek azonnal megölték a maradék írási hajlandóságomat, noha az egyébként sem volt valami jelentős, lévén az évadzáró és négy világbajnoki esélyes okán a végtelenségig hype-olt futam számomra inkább szenvedés volt, mint emelkedett hangulatú esemény, pedig még csak tifosi sem vagyok. Ennyit a blogolás sötétebbik oldaláról, ugorgyunk!

Azt soha nem fogjuk megtudni, hogy a Red Bullnál végül is volt-e csapatmegbeszélés az időmérő előtt, ahol Webbernek bemutatták a leendő rajtpozícióját, vagy a derék Mark önerőből írta ki magát az esélyesek sorából az ötödik rajthely megszerzésével, mindenesetre az a véleményem, hogy ilyen kiélezett szezon végén ne is legyen világbajnok, aki másfél óra alatt egy korlátérintésen (exclamation Mark, haha, de rossz!) meg két gyors körön kívül mást nem képes felmutatni. Ugyanezt tartom egyébként Alonsóra is, azzal a különbséggel, hogy rajta legalább a futam feléig látszott az akarás. Mindkettejük — és Alonso esetében a csapat — nagy tragédiája, hogy az utolsó versenyre pont felszívták magukat azok a pilóták, akik a biztonsági autós rész alatti jó taktikával eléjük kerültek.

Alonso helyzete e nélkül is épp elég nehéz volt, hiszen Massa segítségére alig számíthatott. Az ominózus hockenheimi elengedést kivéve a brazil sosem volt olyan pozícióban, hogy bármit is tenni tudott volna a csapattársáért, igaz, amikor a taurinosok valamelyike nem esett ki, akkor maga Alonso sem igazán volt képes harcolni Vettel és Webber ellen. Mondhatnám, hogy azé lett a világbajnoki cím, aki az utolsó megmérettetést a legjobban vette, de ez megint egy unalomig ismételt frázis és ötödszörre is újra kellene kezdenem az írást, ezért nem mondom.

Volt még egy esélyes a hétvégén, Lewis Hamilton személyében, de az ő sansza olyan vékonyka volt, hogy legalább egy pucér fenékkel a célvonalon átszaladó Bernie Ecclestone kellett volna a sikeréhez. Bernie Ecclestone-t az elmúlt tizenöt évben, tehát amióta a Forma—1-et követem, még a napszemüvege nélkül sem láttam. Szóval van új világbajnok, mindenki elolvasta/hallotta/látta/tudja róla, hogy hány rekordot döntött meg a karriere során, a németek extázisban fetrengenek odahaza, mert megvan az új Schumacher. És hogy mit szól mindehhez a régi Schumacher?

„...a hatodik vb-címed után megveretlek az öcsémmel.”