Ha általános vagy középiskolába járnék, és nem volnék tizenkettedikes, akkor valószínűleg én is másképpen fogtam volna fel a mai napot, mert akkor nem arról írnék most, hogy a tetű vonaton nem lehetett leülni és a lehúzott ablakok ellenére is tevegyilkos meleg uralkodott a kocsikban, hanem arról, hogy éppen osztálykirándulásra megyek vagy onnan jövök. Így viszont... á, hagyjuk. Egyébként mióta divat kettesével járni a mellékhelyiségbe?

Nyíregyházán szokás szerint 40 percet álltunk, nagyon izgalmas volt. Találkoztam egy ismerőssel, vele beszélgettünk addig, hátha jobban múlik az idő. De nem múlt jobban. Lehet valami igazság Terry Pratchett azon kijelentésében, miszerint minél gyorsabban éled az életed, annál hosszabbnak tűnik. Ezt mintha a Sofőrök című könyvének elején olvastam volna, de nem biztos. Különben meg irány a Silent Library Project, remek hely, tényleg.

A kapunkig sem jutottam még el, de a kutyánk már meresztgette a nyakát a kilincsnél, aztán alig tudtam tőle bejutni a házba. Addig furakodott az orrával, amíg észrevetette velem, hogy az orrnyerge nem csupasz, hanem friss szőrt növesztett oda. Már éppen meg akartam dícsérni, amikor észrevette, hogy a szomszéd macskája a kerítéstől mintegy két méterre - feltehetőleg provokatív szándékkal - napfürdőzik, úgyhogy tüstént nekiugrott a kerítésnek és ugatott, ahogy bírt. A szomszéd macskája elég jó idegzettel rendelkezik, szóval feküdt ott tovább...

Késő délután bementünk a nyíregyházi Metro áruházba. Hozzá kell tennem, hogy már az odaút alatt összegyűlt vagy fél deci izzadtság a cipőmben, szóval amikor nagy nehezen találtunk egy parkolóhelyet, majdnem kifolytam a kocsiból. Odabent kellemesen hűvös volt, néhányan megrökönyödve néztek, amikor hosszú percekig tartózkodtam a fagyasztott áruk környékén a közel 8 Celsius-fokban, de hát kenjék a hajukra a gondolataikat egészen nyugodtan. A legjobb az volt, amikor a kiszemelt ruhadarabbal betámadtam az egyik próbafülkét. A fülke körülbelül 190 cm magasságú, benne egy gyönyörű, erősfényű izzó, én a magam 183 centijével elég közel voltam ehhez a miniradiátorhoz... Aztán akartunk venni egy napozóágyat, és mivel a kutyának sem kell törött darab, a kiszemelt példányt kicsomagoltuk és átvizsgáltuk. Oké, nincs törve sehol, de jó lenne látni kinyitva is. Az arra tébláboló eladó ki is nyitotta a cuccot - mondjuk neki sem ment egyszerűen -, majd a maradék lendülettel el is húzott onnan, mi meg találjuk ki, hogy a fenébe lehet összecsukni. Általában gyors sikerre szokott vezetni a logikus gondolkozás, ezúttal azonban közel tíz percig néztem a széket, mire rájöttem, hogy hogyan kellene annak összecsukódnia, majd újabb tíz perc elegendő volt a megfelelő metódus sikeres gyakorlati alkalmazására. Kifelé menet vettem egy narancslevet az automatából. Ilyen üvegajtós cucc volt, pénz be, üsd be a kódot és nézd végig, ahogy az elmés szerkezet a kidobónyílásba helyezi az üveget. Felfedeztem a szerkezeten egy bugot, én ugyanis E2-t ütöttem be, a gép viszont az E3-ból adott, amiben egyébként ugyanaz volt, mint az E2-ben, de mégis...

A hazaúton könnyedén szert tehettem volna néhány számunkra felesleges járműalkatrészre, egy fickó például az egész motorkerékpárját szerette volna feltenni a motorháztetőre, de nem engedtem neki, különben sincs bukósisakom - neki sem volt... Aztán majdnem lett egy nyergesvontatónk is, de azt sem kértük, mert rossz volt rajta a világítás és koszos is volt. Na meg mi a fenét csinálnék egy ukrán rendszámtáblával?