Korábban tettem már említést arról, hogy személyes vonzerőmből kifolyólag tökéletesen alkalmas lennék valami nagyáruházban ilyen vásárlásra ösztönző álruhás munkatársnak — marketingbenbéli megfelelője a véleményvezér —, mert akárhol állok meg a polcrengetegben, másodperceken belül valaki pontosan azt a terméket akarja levenni, amit én éppen eltakarok.

Valamit buzeráltam a telefonon, gondoltam félreállok, mielőtt elsodor a népharag. Körülnéztem, hátha akad a közelben valami olyan áru, ami remélhetőleg senkinek sem kell, meg is láttam a kétmázsás kutyatápok rendezett halmát, ekkora cuccot úgyse vesznek itt, odaálltam. El is telt majdnem hét másodperc, mikor megütötte a fülemet, hogy:
— Ez biztos jó lesz a Fifinek! Vegyél kettőt!

Ennyit rólam mára.