Én azt hiszem, ezen a blogon még soha semmi olyan tartalom nem jelent meg, amit másnak érdemes lenne ellopnia. De nézzük például az alábbi képet, amit a www.mokusweb.com/nfol címen lőttem tegnap este (kattintva teljes méretben):

pix/200909/mokusweb_s.jpg

A komplett korábbi blog ott figyel statikus HTML-lé alakítva, néhol hiányos megjelenéssel és jellemzően döglött linkekkel, jelentős mértékben megtűzdelve zagyvasággal.

Nem azzal van igazából bajom, hogy valaki ráküldött a blogomra egy robotot és lementett mindent, ami amúgy is bárki számára elérhető volt, majd mindezt újfent elérhetővé tette, hiszen az interneten közzétett szellemi termékekre vonatkozó jogok jó része úgyis csak arra jó, hogy alkalomadtán legyen mit leszarni. Sokkal inkább bánt, hogy az én tudtom és hozzájárulásom nélkül, a tartalmat alapvetően megváltoztatva tette mindezt, továbbá nem jelzi sehol, hogy a tartalom egy része máshonnan származik, egyáltalán, egyetlen referencia sincsen erre a blogra vagy énrám vonatkozóan sehol az oldalon. Az odatévedő látogató — merthogy a látogató igenis odatéved, én is Google-lel akadtam rá az este — meg néz, hogy itt meg mi van.

Először is írok egy udvarias levelet, a többit meg remélhetőleg már meg sem kell írnom.