Jujj, mindjárt ikszelni kell, oszt’ azt sem tudom, ki mit ígér...

Bár, a kampányhirdetésekben látottak-hallottak alapján engem egyik fél (harmad, negyed, ötöd, ...) sem szólít meg. Az MSZP mit akar? Nem derül ki. Erőltetnek valami retrófílinget, amihez momentán nem vagyok elég idős, hogy értsem, a többi lufi. A Fidesz mit akar? Aszongyák: elég! Kriminális, ami itten folyik, majd mi megoldjuk, hogy ne folyjon semmi! Konkrétumok nulla, a többi lufi. Az MDF mit akar? Bokros Lajost meg Habsbuhg Gyöhgyöt Magyahohszág euhópa pahlamenti képviselőjének. És divatos kalapokat a főnökasszonynak. Nem is tudom hirtelen, kik vannak még. Jobbik? Semmit nem tudok a Jobbikról. Komolyan. Egy kurva szórólapot nem küldtek, mi a céljuk, kik ők, fogalmam nincs. Lehet, hogy jobb így. Szerintem nem nekem kellene utánuk járnom. LMP? Telerakták a Nagyerdőt "gondolatébresztő" A/3-as plakátokkal, kisgyerekfej meg mittoménmi, egyféleképpen megválaszolható kérdések vannak rajtuk: minek kellene ebből számomra kiderülnie? Hogy nagyon ráérnek és jól tudnak kérdezni?

A szabad demokraták mondanivalóját legalább értem, de mivel sem kábítószeres, sem meleg, sem kisebbségi nem vagyok, továbbá ezeken a jövőben sem tervezek változtatni, így pont hidegen hagy az egész. Egyébként is örvendezek vala, hogy lassan a baltával darabolós súlyosan visszaeső anyagyilkosok páneurópai érdekeire is hamarabb fog felfigyelni valamelyik társulat, mint az átlag állampolgáréra, akit amúgy napokig szopathat a bürokrácia csodás intézménye, akinek amúgy nem fizeti ki az elvégzett munkát a fővállalkozó, akit amúgy birkamódra nyírhatnak a parkolási cégek, satöbbi.

Másokkal ellentétben én senkit sem biztatnék arra, hogy a szavazólapjára vicces ábrát rajzoljon vagy tömör mondatban foglalja össze gondolatait szeretett politikusaink édesanyjainak (édesanyjának?) előéletéről. Ha legszívesebben betoncsizmás búvárkalandra kísérnéd el őket, a véleményedet legjobban azzal tudod kifejezni, ha otthon maradsz vasárnap. Abban ugyan biztos lehetsz, hogy az alacsony részvételi arányért minden érdekelt a többi listaállító aljas lejárató kampányát teszi majd felelősség, de ez téged ne érdekeljen, te úgyis tudod az igazi okot. A szavazólapokat a közhiedelemmel ellentétben nem nyálazzák át a jelöltek a szavazás után esős szerdai napokon a nekik szánt megjegyzéseket fürkészve, tehát az üzeneted valószínűleg sohasem jut el azokhoz, akiknek szánod; a haverok előtt meg szerintem ilyennel menőzni nem menő. Akkor jobb, ha még ebéd előtt beisztok a presszóban, az sokkal szórakoztatóbb mind a saját magad, mind a környezeted számára.

Másrészt, ha már nem adsz le érvényes voksot, legalább légy tekintettel azokra a szerencsétlenekre, akik a szavazóbizottság tagjaként egész vasárnapjukat kénytelenek a szavazóhelyiségben eltölteni. Tudod, ők azok, akiknek a 19 órai urnazárást követően a számláláson kívül minden kitöltetlen, hibásan kitöltött vagy egyéni ötlettől vezérelve önhatalmúlag feljavított szavazólapról egy szép hosszú jegyzőkönyvet kell kitölteniük, amelyben megindokolják, miért érvénytelen a szavazat. Biztosan nagyon örülnek neki, ha a kezükbe akad a műved, különösen azért, mert megintcsak velük jön szembe az, amit másnak szántál és imába foglalják a gondolati világodat. Van enélkül is épp elég bajuk.

Egyébként azt csináltok, amit akartok. Elvégre már a drogos se drogos, hanem szabad ember. (Akkor ha torrentezek, nem bűnöző vagyok, hanem tudatos felhasználó, teccikérteni!) Ahoj.