Nem tudom, hogy képes valaki egyhuzamban tizenkét órát aludni, a lakótársam éppen ennyi ideig húzta a lóbőrt. Tegnap este már kilenckor lámpaoltás volt nála, és mivel egy szobában vagyunk, én pedig nem vagyok olyan szemét, hogy ne hagyjak másokat alukálni, még megírtam gyorsan két eljárást és zuhany után ledőltem az ágyamra. Aludni persze nem lehet úgy, hogy állandóan a pénteki zh jár a fejemben, meg különféle programrészeket látok, ha lehunyom a szememet, úgyhogy elővettem a discmant és a sötétben azt hallgattam. Észrevettem, hogy alig egy óra alatt teljesen kipihentem magam, ez viszont azzal járt együtt, hogy reggel hétig forgolódtam álmatlanul. Akkor felkeltem, megreggeliztem, elintéztem a folyóügyeket, elmosogattam, aztán a C példatárral a kezemben elkezdtem okosodni. Közben felébredt a lakótársam, Peti, aki a félnapos alvás után a szokásos elmosódott képével és a szintén szokásos "f*szér van már reggel" hangulatával szemlélte a tegnapihoz hasonló, kissé borús világot. Korábban folyton szekált, hogy milyen jó dolgom van nekem, mert csak délre kell bemennem a suliba, neki meg majdnem minden nap nyolckor. Azt el szokta felejteni megemlíteni, hogy ha délre megyek, akkor este kilenckor érek haza... Ehhez képest ma még tovább volt otthon, mint én, lehet hogy be sem ment, a hosszadalmas - persze rogyásig becsítelt - Warcraft III küldetés legalábbis erre utalt, nem is beszélve az uptime-ról. Azért közölte, hogy a t*ke kivan az egésztől, úgy csal a gép, ahogy tud, de az is lehet, hogy a gép sz*r és emiatt nem megy neki. Érdekes meglátás, azért nekem talán nem lenne ekkora a pofám, ha úgy használnám lassan két éve másnak a számítógépét játékra meg zenehallgatásra meg filmnézésre, hogy egy fillérembe nem kerül, semmit nem adok hozzá, cserébe bazinagy rendetlenséget hagyok magam után az asztalon és maszatos kézzel összefogdosom a billentyűzetet meg az egeret. Ez nekem nem azért fáj, mert irigy volnék, hanem azért, mert világ életemben vigyáztam a dolgaimra, mostanában pedig a számítógépem szerepe egyre inkább megváltozott, a szórakozás eszköze helyett a munkaeszközömmé vált, és ha végre megtanulok valamennyire programozni, akkor még inkább azzá fog válni. Ez pedig számomra egyelőre összeegyeztethetetlen azzal, hogy valaki más "trógerkodik" rajta. Amikor megkérdeztem tőle, hogy ha ennyire fontos neki a zenehallgatás meg a filmnézés meg a játék, akkor miért nem hozza el otthonról a saját gépét, akkor azt válaszolta, hogy annyira azért nem fontos neki. Igaza van, így egyszerűbb. Neki. Én viszont éppen egy ilyen eset után határoztam el, hogy ha akad valamilyen hosszabb szünet vagy vizsgaidőszak, amikor keveset vagyok az albérletben, akkor szépen hazaviszem az egész masinát, hiába van otthon a másik gép. Mégegyszer mondom, nem tartom magamat irigynek, csak így nyugodtabb vagyok.

Este elővettem a szekrényből a vasárnap vásárolt Samsung DVD-írót és beszereltem a gépbe. Közben ugye forgatom a gépházat, hogy minden csavarhoz meg vezetékhez hozzáférjek rendesen, de párszor beleesett a csavar a gép belsejébe, erre magkaptam, hogy mekkora balf*sz vagyok hogy beleejtem a csavart, satöbbi - mert ilyenkor persze ott kell álnia mellettem. Mondta, hogy tök jó, mostmár tudunk DVD-t írni, aztán az volt a kérdés, hogy mennyibe került, én mondtam, hogy 18 ezer, erre az volt a válasza, hogy annyit nem ért. Ilyen embert még nem láttál, neki semmi nem ér annyit, amennyiért adják, egyetlen áron éri meg akármi is: ingyen. Ő sokallja az albérletért fizetett havi 18-20 ezer forintot is, miközben nem tudja, mások mennyit fizetnek ennél kicsivel nagyobb, de lepukkantabb helyekért. Ugye azt már megszoktam tőle, hogy mindennek én vagyok az oka, amit én csinálok, abban mindig van kivetnivaló, olyan is mondott már párszor, hogy "Kellett nekem veled összeköltözni!", erre én odavetettem, hogy "Nem muszáj itt laknod akkor, vazzeg...", ami azért érdekes, mert ha mi nem találunk rá erre a lakásra és négyévnyi barátság után nem kérdezem meg tőle, hogy akar-e itt lakni, akkor most simán máshol lakna, olyan helyen, ahol négyen-öten élnek együtt egy háztartásban. A szülei ugyanis olyan helyre gondoltak amikor felvették őt is Debrecenbe. Már írtam párszor, hogy nem szeretek szemét lenni, meg nem is igazán tudok, de ahogy elnézegettem a suliban kirakott hirdetéseket, már legalább három helyre átköltözhettem volna innen, külön szobába, bekötött nettel ellátott lakásba, más infósokhoz. Vasárnap délután is visszaértem Debrecenbe, és mi voltunk a sorosak a lépcsőház takarításában. Lepakoltam, aztán a seprűvel negyed óra alatt végigmentem a lépcsőházon; ő meg visszaért este hétkor és megkérdezte, hogy megyünk-e takarítani. Hát majd biztos félsötétben fogok sepregetni...

Jó negatív lett a mai blog, bocs érte, csak néha jólesik kiadni a felgyülemlett érzelmeket.