Gondolom akad az olvasók között olyan, aki másfél hete szívből megutálta az olaszországi galambpopulációt, különös tekintettel arra az egyedre, amely a monzai versenypályán belenézett Michelisz Norbi kétszázas tempó környékén repesztő BMW-jének a motorterébe.

A Zengő Motorsport most kompót hirdetett, lehet nekik küldeni a madaras kalandnak emléket állító motívumokat, amik közül a legjobb alkalomadtán az autóra is felkerül. Íme a csapat által készített grafika:

Én egy szolid A versenyautó etetése tilos! feliratra gondoltam, de ez nem felel meg az elvárásoknak, meg a hülye angolok amúgysem értenék.

Egy régi hiányosságomat pótoltam múlt héten azzal, hogy megnéztem a Bullitt című, mára kultikussá lett Steve McQueen-filmet. Tudjátok, ez az, amiben a főszereplő egy sötétzöld Mustanggal kergeti a rosszarcúak fekete Chargerét San Francisco utcáin mintegy tíz percen keresztül, és ez a közel tízperces hajsza még mai szemmel nézve is azonnali hatállyal odabasz.

Azt mondjuk soha, senki nem említette, hogy a film többi része a világon semmivel sem emelkedik ki a korabeli alkotások közül: a történet faék egyszerűségű, Steve McQueen az elhivatott hadnagy szerepében a jól ismert Steven Seagal arckifejezéstárnak csupán egy szűk részhalmazát alkalmazza, a többi szereplő pedig annyira sablonos, hogy szinte vág a szélük, ráadásul mindenki úgy beszél, mintha a komplett szereplőgárdát a Rigó utcában trenírozta volna egy egykori orosztanárnő.

Azért egyszer érdemes végignézni, ha már elfogytak a zombik és még nem értek ide a sárkányok.

Kedves Olvasó! Odakint szépen süt a nap, hideg sincsen. Tegyél magadnak egy szívességet és ne olvasd el ezt a bejegyzést.

Méltányos összegért cserébe egy életre szóló felismeréssel lettem gazdagabb. És bár a következő napokban valószínűleg örökre ráunok majd az üres melegszendvicsre, a történtek edukatív jellegét feltétlenül elismerem, ezért küldenék is egy szép dalt Sanyinak — bár nyilván nem ez a valódi neve. Mondjuk az enyém sem Tibor.

Sajnos sem a címét, sem az előadóját nem tudom, de úgy kezdődik, hogy ha legközelebb lááááátlaaak. A végét meg majd személyesen.

Ugyanis benne vagyok most az életmód-tanácsadás bizniszben és meggyőződésem, hogy jelentős, pozitív hatással lenne a szemléletmódodra, ha egy száztíz kilós test páros lábbal ugrálna néhány percig a mellkasodon, miközben az akupunktúrás pontokat a kis szar tűk helyett a biciklid küllőivel stimulálnánk. Annyira biztos vagyok a módszer hatékonyságában, hogy a kezelést első adandó alkalommal a kérésed nélkül, akár a tiltakozásod ellenére is hajlandó volnék elvégezni.

Mert megérdemled.

Mert te, meg a hozzád hasonló alakok kóros elváltozás vagytok a társadalom testén. Miattatok lesznek az emberek közömbösek egymás iránt. Ti vagytok az oka annak, hogy a büdös életben soha nem fogom megengedni magamnak azt a luxust, hogy bárki ismeretlen iránt szánalmat érezzek, vagy eszembe jusson, hogy valamilyen módon megpróbáljak rajta segíteni, és ne arra gondoljak egyfolytában, hogy ha egy másik ember közeledik felém, figyel rám, egyáltalán észrevesz, azt azért teszi, hogy előbb vagy utóbb átbasszon, megöljön, elásson, kiásson és megint átbasszon engem. Ha az az ára annak, hogy soha senkinek a bizalmával ne élj vissza többé, hogy addig rúgnak, amíg szuszogsz, akkor most rögtön szeretnék befizetni két körre.

Miattad, miattatok nem lehetnek szép dolgaink.

Az előbb mondták a rádióban, hogy Antonio Banderas Budapestre érkezett, és „a sztár szinte hazajár a magyar fővárosba, hiszen 16 évvel ezelőtt itt forgatta az Evitát”. Szinte hazajár... A Windows 8 Consumer Preview is szinte már jó.

Azt nem vitatom, hogy tele van olyan szolgáltatásokkal, amiktől alapvetően jobbá válik a rendszer, de a használat közben sajnos sokszor éreztem úgy magam, mint akit leköltöztettek a pincébe és elvették a kedvenc tűzőgépét. Annak meg tudjuk, mi lett a vége.

Telepítés

DVD-ről telepítettem a Consumer Preview-t a meglévő Windows 7 mellé. Sok újdonsággal a telepítőben nem találkoztam, tulajdonképpen csak arra kell figyelni, hogy ne a másik operációs rendszerünket tartalmazó partícióra települjön, mert akkor be kell majd írnunk fórumokra meg a Facebookra, hogy ez egy szar és segítsetek visszaszerezni a Windows 7-emet. Bár stopperrel nem mértem, de érzésre olyan bő húsz percig tartott a telepítés, utána már a szép színes rendszerválasztó képernyő jött szembe, gyakorlatilag először és utoljára (mert átállítottam, hogy a Windows 7 legyen az alapértelmezetten indítandó, és az ilyen bitangoknak csak a szöveges felület dukál).

Metro UI

A látványos lock screent (amit a képernyő alját megragadva egy felfelé rántással vagy tetszőleges gombnyomással tudunk kinyitni) és a bejelentkezést követően szemtől szemben állunk az új Start felülettel, ami tulajdonképpen jóval kevésbé zavar már, mint anno a Developer Preview-ban, sőt, ha lennének hozzá olyan csempés alkalmazások, amiknek hasznát venném, akár még használnám is (pontosabban, ha lennének ilyen alkalmazások és nem jönne elő az a hiba, ami a Developerben meg a Consumerben is jelentkezett). Mondjuk egy névnapos meg egy szerkeszthető cetlis csempe. Mert a programokat úgyis a tálcáról vagy a keresőből fogom indítani, mint most.

Az előző verzióban sokaknak fejtörést okozott, hogy a metrós programokból nemigen tudtak kilépni, hát nekem sikerült ezt visszájára fordítanom, én ugyanis a kilépésre már három módszert is tudok, a programok elindítására viszont egyet sem. A telepítés óta eltelt négy nap során egyszer elindult a Photo alkalmazás (fájlkezelőben képre kattintottam, fél perc múlva már láttam is a képet, köszi), illetve egyszer megnyitottam egy PDF-et a Readerrel, de azóta sem a Startból, sem indirekt módon indítva nem működnek. A nyitóképernyőjüket látom, aztán vagy visszakerülök a Starthoz (de a futó alkalmazások között ott marad a metrós program, viszont nem csinál semmit), vagy kapok egy ilyen szép hibaüzenetet, amivel bevallom, nem tudok mit kezdeni.

Ugyanez a probléma jelentkezett szeptemberben a Developer Preview-ban is, a közfelkiáltással megszavazott megoldás állítólag az volt akkor is, hogy legalább 1024x768-as felbontást kell használni (1280x800-ban tolom), meg be kell jelentkezni a Live ID-val, na ez nekem akkor sem működött és ezúttal is ugyanannyira hatásosnak bizonyult, úgyhogy a metrós alkalmazásokról nem tudok bővebben beszámolni, de biztos jók. Viszont be lehet zárni őket Alt-F4-gyel, lefelé rántással és a metrós taszkváltóval (Win-Tab) is.

Desktop

A jól megszokott, már-már akolmeleg Asztalra visszatérve jóval otthonosabban mozog az ember, elég hamar megszokható, hogy nincsen Start gomb és a tálcán csak az Aero felületen futó programok gombjai sorakoznak, mintha az egész desktopot és csatolt részeit egyetlen csomagként kezelné a Metro UI. Az Alt-Tab szerencsére úgy működik, ahogy megszoktuk, a Win-Tab viszont a Vistában megjelent Flip helyett ezúttal egy oldalról bekúszó programváltót jelenít meg (ami az egér bal alsó vagy bal felső sarokba húzásával és onnan felfelé vagy lefelé tolásával is előhozható) a többi futó programot felsorakoztatva.

Nekem elég összecsapottnak tűnik a desktop, nyilván nem ezzel foglalkoztak a legtöbbet mostanában. Úgy értem, aranyos a rajzolt bétahal, de ez a szögletesített ablaktéma sem a korábbi Aero látványvilághoz, sem a Metro UI minimalista stílusához nem illik, az igényesen eldolgozott átmenetekről és az ablakok címsorának szövege mögé odaködölt felhőcskékről pedig jobb nem beszélni. Azt sem értem egészen, hogy mi a helyzet az ablakok címsorával, mert eddig ugye az Explorernek nem volt címsora, most meg újra van, következetesség rulez.

Mellesleg a lockscreen, az óra és bizonyos nézetekben az Explorer egyes oszlopainak betűtípusa is eltér a Segoe UI-tól (végignéztem a fontokat, de nem leltem újat, pedig egyértelműen másak a betűformák, főleg a számoknál látszik), illetve ami még szemet szúrt — de tényleg —, az az élsimítás. Az új, 10-es Internet Explorerben már annyira túlvezérelt az anti-aljas, hogy először szembántalmakra gyanakodtam, de az alábbi képen jól látható a jelenség.

A start gomb helyére jobb egérgombbal kattintva kapunk egy gyorsmenüt, amiről a fontosabb, gyakran használt segédprogramokat tudjuk elérni.

A egeret a képernyő jobb felső sarkába tolva (vagy Win-C) megjelenik az úgynevezett Charms menü, amiről a keresést, a Start felületet, különböző megosztási lehetőségeket, egy mini eszközkezelőt és a beállításokat tudjuk elérni.

Utóbbi hozza elő azt a panelt, ahonnan például ki tudjuk kapcsolni a gépet, és az új beállítófelületet is innen a legegyszerűbb megnyitni. Az alábbi kép akkor készült, amikor még nem sikerült internetet csinálnom a laptopon.

Egyebek és miegymások

A Windows 8 egyik újdonsága, hogy ha a rendszert öszekötöd egy Microsoft accounttal (ami lényegében az egykori MSN, .net Password, újabban Live ID néven futó kontórendszer legújabb elnevezése, ha jól vettem ki), akkor a beállításaidat meg a fiókodhoz kapcsolódó egyéb dolgokat szinkronizálni tudod más Windows 8-at futtató számítógépekkel, azaz mindenhol ugyanaz a környezet fogad.

Aztán arról is szó volt valamelyik Building Windows 8 blogbejegyzésben, hogy rágyúrnak a mobil szélessávra, lesz natív támogatás a 3G-s modemekhez, kártyákhoz. Sőt, az említett szinkronizációval elvileg megoldható, hogy a 3G-s adatforgalmad statisztikáit is összesítve láthasd, ami egyértelműen jó dolog. (Jelenleg ez nálam úgy néz ki, hogy a forgalmat minden gépen külön mérhetném, ha a csodálatos ZTE szoftvert használnám a Windows 7 beépített kapcsolatkezelője helyett.) A Consumer Preview-ban viszont egyáltalán nem működött a T-Mobile-os 3G modem (a kapcsolatkezelő feltelepült, a modem driverei viszont nem, haha), de a wifivel is voltak gondok, mert hiába ismerte meg a rendszer a Realtek WLAN-kártyát, az otthoni hálózatra már nem bírt felcsatlakozni.

A Windows 8 általános működési sebességéről annyit tudok mondani, hogy használat közben nem vettem észre sem pozitív, sem negatív változást, talá csak annyit, hogy a Start felület betöltése után valamivel tovább kerregteti a merevlemezt, mint a Windows 7 teszi az Asztal megjelenítését követően. A boot időtartama állítólag sokat rövidült, biztos úgy is van, én speciel nem tapasztaltam intenzív hajlobogást (pedig öreg hardveren jobban ki kellene jönnie, nem?), meg alapvetően nem érdekel, hogy naponta kétszer 10 másodpercet nyerek vele, nekem ez nem szempont.

Verdikt

Az nincsen. Mivel a metrós alkalmazások nem működnek nálam, a wow-faktor teljesen elmaradt, a többi meg... Vannak ennek a koncepciónak olyan részei, amikkel meg tudnék barátkozni, de az egésszel egészen biztosan nem. Lehet, hogy ez a jövőben változni fog, amint kiderülnek újabb részletek (például hogy milyen mértékben lehet majd testreszabni a felületet, milyen Windows 8 verziók lesznek egyáltalán), szerintem az sem véletlen, hogy ezt a buildet sem nevezik hivatalosan bétának vagy Release Candidate-nek. Ha a következő publikus kiadásig is annyit dolgoznak rajta, mint a Developer Preview óta ezen és egy kevésbé frusztráló, kezesebb, szebb valami lesz az eredmény, akkor én leszek ezen a blogon az első, aki kifejezi az elismerését.

Addig viszont azt kell gondolnom, hogy a Windows 7 az új Windows XP.

Mivel ma körülbelül tízszer merült fel különböző kontextusokban, hogy akinek ma van születésnapja, annak csak négyévente van születésnapja, meg hogy február 29-én érdemes egy évre előfizetni a bármire ugyanezen okból kifolyólag, úgy döntöttem, magamra vállalom Nyilvánvaló Kapitány szerepét és elmondom, hogy az említett gondolatmenetek mind helytelenek, legfőképpen azért, mert a közhiedelemmel ellentétben február 29-e nem szökőnap.

Na, nem baj, bőven ráértek kitalálni valami vicceset 2016. február 24-ére.