Fülig Jimmy, sorskegyelméből

Apróhirdetési oldalon találtam ezt a mai keltezésű gyöngyszemet, gondoltam közreadom, ne csak nekem fájjon. Nem emelek ki belőle egyetlen szót sem, ez priceless úgy, ahogy van:

Ford esz kord dízel eladó de inkább csere (1996)

eladnám de inkább cserélném fodromat ami 1.8 t.d 96 12 31-dikei a kocsi kombi friss műszaki kisebb esztétikai hibái vannak de nem új kocsiról beszélünk hibái. féltengej csikló kell bele az 4.5-ezer körül van valami oknál fogva kevés üzemanyagot kap de ácézásra azonnal indul teljessen füstmentes motorja van ha kel nem muszáj átírni ha érdekel hívj mert ez nem az én imaélem

Gooby pls.

Az autó egyébként 130 ezer kilométert futott és 100 (száz) forintért kínálják. És most tegye fel a kezét, aki szintén elgondolkozott azon, vajon mi a franc lehet az az imaél.

Hibernálás engedélyezése Windows-on

Ezt azért ide írom, hogy végre lehessen már valami hasznosat is olvasni a blogon, meg hátha másnak is jól jön majd valamikor, hogy egyszer olvasott valami hasznosat a blogon. De talán fáradjunk beljebb!

Előfordulhat, hogy a Windows nem mutatja a leállítási lehetőségek között a hibernálást, pedig a hibernálás az remek dolog, sőt egyenesen cool. Ahhoz, hogy visszakapjuk ezt az opciót (pontosabban engedélyezzük a hibernációt), a következőt kell tennünk (Vista, 7 és 8 esetén):

  1. Indítsunk egy parancssort rendszergazdai jogkörrel.
  2. Írjuk be a powercfg.exe /hibernate on parancsot
  3. ???
  4. PROFIT Enter.

Ha on helyett off-ot írunk a végére, akkor meg pont letiltjuk. Windows 8 alatt egyébként alapból be van kapcsolva a hibernálás, csak a hozzá tartozó menüpont van elsikkasztva. Ha nekünk mégis kellene, akkor:

  1. Nyissuk meg a Control Panel-ben a Power Options-t és ott válasszuk a Change what the power buttons do lehetőséget (Win, gépeljük be, hogy power buttons és a Settings fül alatt ez az egyetlen találat).
  2. A megjelenő ablakban az opciók nagy része ki van szürkítve, úgyhogy nyomjuk meg felül a Change settings that are currently unavailable feliratot.
  3. Kattintsuk be a Hibernate - Show in Power menu
  4. lehetőséget.

Sok sikert a műtéthez, én mentem ugrálni.

Már kezdem is!

Tényleg!

Soon

A hétvégén Bahreinben az ellenzéki tüntetők helyett szerencsére csak Vettel robbantott nagyot — meg a Lotus-ok —, a bikavéres csapat munkatársai pedig kivétel nélkül kitörő örömmel, felszabadultan ünnepelték a sikert. Jó, azért akad az alábbi csoportképen egy kakukktojás:

A Red Bull csapat így örül Vettel bahreini győzelmének
Where’s Waldo Webbo? (Nagyobb méret.)

Kemény ez a popszakma.

Sunglasses at night

PC Guru, a 2006/02-es lapszámhoz adott teljes játék ismertetője:

Warren Spector már korábban is villantott néhányszor, elég csak az Ultima Underworldre, a Thiefekre, vagy hogy mást ne mondjak, a System Shockra gondolni. A Deus Ex révén ismét sikerült valamit nagyon eltalálnia, amit a hatalmas rajongótábor mellett 35 Év Játéka díj, és számos lelkendező kritika is bizonyít.

Szomorú tény, de a Deus Ex a mai napig számítógépes játékkarrierem egyik legsötétebb foltja, amennyiben minden előjel szerint remekül kellene vele szórakoznom, mégis mindegyik nagy nekifutásom azzal végződött eddig, hogy már az első küldetés (a Szabadság-szobros) közben iszonyúan elment a kedvem az egész játéktól. A miértekről fogalmam sincsen, úgyhogy sorsomba belenyugodva, távolról szemlélem a Denton-kultuszt.

La La Land

Szeretett és eredményei miatt széles szakértői körben elismert, számos európai állam polgárai által irigyelt, feltétlenül következetes, arcunkra mosolyt, lelkünkbe erőt és kitartást csempésző kormányunk számára bátorkodnék javasolni egy csekélységet, mellyel talán valamelyest hozzájárulhatok az üzemanyagár (Észak-Koreában örülnének, ha műholdakat tudnának ilyen magasságba fellőni), a jelentősen és aránytalanul megemelt szabálysértési bírságok (nem baj, ha nincs nálad húszezer kápéban, adnak csekket negyvenről), a tervezett tranzakciós, telefonos és internetes adó fémjelezte kiváló pénzcsináló gépezet olajozottabb működtetéséhez.

Gravitációs adó.

A fotel, amelyben ülünk, nem magától marad a padlón. Persze az állampolgároknak elképzelése sincsen arról, micsoda erőfeszítésébe kerül a kormányzatnak az, hogy a dolgok a helyükre kerüljenek, mégmeg ott is maradjanak. Azt hiszik, hogy a parlamenti ülésekről hiányzó képviselők fagylaltoznak, meg öltönyt szabatnak a soron következő buszmegálló avatóünnepségére, netán az Azori-szigetekkel tárgyalnak mindkét fél számára bőségesen kifizetődő megállapodásokról, ahol a friss gyümölcsből és prémium szeszekből kavart koktélokat kizárólag protokolláris megfontolásból hajtják fel élvezettel. Eközben a valóság az, hogy váltott műszakban, fáradhatatlanul dolgoznak azon, hogy lehúzzanak és lehúzva tartsanak dolgokat.

Na, a lényeg, hogy ez kurva sok pénzbe’ van ám!

A részletek kidolgozását nyugodt szívvel bízom Önökre, mert tudom, hogy ilyenekben nagyon profik.