Csütörtök este, hömpölygök hazafelé egy sárga színű, összegyűrt szemeteszsákkal a kezemben — éljen a szelektív hulladékgyűjtés, meg aki miatt levegővel van tele a konténer —, erre a társasház kerítésénél egy ráutaló öltözetű... hölgy azt kérdezi tőlem, nem vágyom-e társaságra.

Azidőtájt nem foglalkoztatott a cégalapítás gondolata, úgyhogy udvariasan elutasítottam az üzleti ajánlatát, valamiért azonban úgy döntöttem, nem kell neki tudnia és látnia, hogy hová megyek be, ezért a háztömböt megkerülve az udvar felől mentem fel a lakásba.

A hátsó bejárattal kapcsolatos beszólások nem viccesek.

Az okos leány című népmese csattanóját ellopva most olyan poszt következik, amit meg is írtam, meg nem is, magyarul átnéztem és egybeszerkesztettem azokat a piszkozatokat, amik az aktualitásuk pillanatában azért nem élesedtek ki, mert már a trollkodáshoz is sorszámot kell lassan húzni.

Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászók eltűnése és halála számomra egyetlen nagy tanulsággal szolgált: az, hogy sportolás vagy extrém hobbi űzése közben ne halj meg, nem csupán személyes cél, hanem egyenesen közérdek. A káröröm rettenetes drog, amúgy jámbor embereket tömegével képes pillanatok alatt véres torkú expedíciós szófaszakértőkké változtatni, akik frissen meglelt szakértelmüktől megrészegülve azonnal serpaállatokról meg helikopteres mentésről kezdenek írkálni irkálni, pedig az osztálykiránduláson a Kékestetőn alig mertek leszállni az Ikarusról, annyira féltek a ritkásabb levegő miatti agykárosodástól.

Volt aztán egy remek Monacói Nagydíjunk is, amit egyetlen szóval össze tudok foglalni: kellemetlen. Mégis ez az autós nemakarási verseny volt az, ami a Forma-1-et nem igazán szívlelő Egyesült Államokban nézettségi csúcsot döntött, és ha gonoszkodni akarnék, akkor ez az eredmény valószínűleg évekig megdöntetlen marad, mert nem az ilyen futamoktól szoktak az emberek kedvet kapni ehhez a sporthoz. Bár ott néznek tévén baseballt is, amit csak kicsivel tartok felfoghatatlanabbnak annál, hogy néznek baseballt a helyszínen is.

Ha már témánál vagyunk, gyorsan leírom, hogy van új kedvenc reklámom, amin pillanat alatt képes vagyok felhúzni magam. Nagyon egyszerű az egész, annyit mond benne egy pali, hogy szurkoljon [majdkiíromhogymelyikbankhaadnakpénzet] Ferrari hitelkártyával. A hitelkártyával szurkolást szerintem vásárlásnak nevezik, vagyis hát adóssá válásnak, és máris előttem van, ahogy a baráti társaság vasárnap délelőtt tolja kifelé a [majdkiíromhogymelyikbolthaadnakpénzet]-ből a négy rekesz sört meg a medvehagymás csipszet, ezt a csapatért! felkiáltással lehúzzák a kártyát, aztán otthon körbeülik a tévét, rajt, de hiába fogynak a sörök, a futam csak nem lesz jobb, a bank meg már öt rekesz sör áráról küldi az SMS-t.

És hogy legyen szó ma a Forma-1-ről is, Dávid Sándor sportriporter, kommentátor, a Forma-1 magyar hangja néhány hete elindította a Lapaj szerint című blogot, amit mindenkinek szeretettel ajánlok. Lapaj a Wikipédia szerint 76 éves, ehhez képest annyira érzi ezt a műfajt, hogy a legutóbbi írásában már tudálékos kommentelőknek osztja a szóbeli barackokat.

Elfogytak a draftok, itt hamarosan nemzeti kommentmező nyílik.

Vasútállomás. Jegypénztár. Ablakon kopogtatás. Igen, pótjegyet is tessék.
Kinek az anyja.
Nem, nincs kisebb. Fejingatás, fogcsikorgatás, nem lesz apróm.
Kinek a felelőssége.
Vonatra várás. Tizenöt perc hosszabbítás.
Kinek az anyja.
Ülőhely keresés, fülkébe kérezkedés. Esni kezd. A fülkében is.
Kinek az anyja.
Becsukhatatlan ablak.
Kinek az anyja.
Helyezkedés, egyszerűbb vízisportok űzése.
Kinek az anyja.
Valaki addig ráncigálhatta az ablakot, míg az ferdén meg nem akadt.
Az ő anyja.
A diósgyőri várat kezdi elmosni a víz. Már a fotóját a fülke falán.
A kalauz embernek érzi magát, de a befosás határán éppenhogy innen ő is elismeri az ablak felsőbbrendűségét.
Az ablak anyja.
Közeli szivárvány megbámulása.
Azannya.

Az egykor Telly Savalas által megformált, kopaszságáról és konstans nyalókázásáról egyértelműen felismerhető manhattani rendőrhadnagy utóneve mára beépült a szlengbe — elsősorban persze amerikai angol szövegkörnyezetben fordul elő, idehaza történő elterjesztése érdekében pedig most megteszem az első és legnehezebb lépést.

A kojak kifejezés helyes felhasználása a következőképpen néz ki:

• Főnévként: éppen az úticélod előtt fellelt szabad parkolóhely, amelynek a puszta létezése is zavarbaejtő tény. A filmsorozatban a nyomozónak mindig sikerült pont a bejárat előtt megállnia barna Buickjával, függetlenül attól, hogy egy lakóházba, egy bevásárlóközpontba, a bíróság épületébe vagy éppen a kapitányságra kellett bemennie, mindezt ugyebár Manhattanben.
• Igeként: az előbb definiált mágikus parkolóhely sikeres elfoglalásával végződő cselekvés.
• Köznévként: ballonkabátot viselő és kopasz férfi.

Mostantól tehát nem fogtok égre emelt tekintettel könyörületért esedezni, ha valaki panaszkodni kezd nektek arról, hogy volt egy remek kojak a gyógyszertár előtt, de egy elakadásjelzővel álló BMW-s kojak miatt nem tudott odakojakezni. Illetve fogtok, de nem azért, mert semmit sem értetek a mondatból.

Szívesen!

Visszavágott kritikusainak a Pirelli:

A Spanyol Nagydíj leintését követően kiváltképp a Red Bull és a Mercedes csapatok tagjai kritizálták a Pirellit, de a nemzetközi média és egyes szakértők is éles szavakkal bírálták az olaszok gumijait. Niki Lauda, a Mercedes tanácsadója rossz viccnek nevezte, hogy a versenyzőket állandóan lassításra kell kérniük, a Red Bull tulajdonosa, Dietrich Mateschitz pedig egyszerűen elveszettnek titulálta az autósport lényegét.

A hivatkozott urakhoz képest én porszem vagyok csupán, de szerintem az autósport lényege mindig is az volt, hogy ki ér elsőként a célba a szabályok adta kereteken belül bárhogy, a versenyzőket meg lassítás helyett gyorsításra kellene kérniük, mégha az kellemetlen eredménnyel is járhat, például futamgyőzelemmel vagy dobogós helyezéssel, ugye.

Alonso meg Raikkönen meg Massa mintha nem panaszkodna, biztos volt valami abban a pezsgőben.