Úgy döntöttem, hogy az esti angolt kihagyom, a keddi beszólásom óta úgyis pikkel rám Rovny, arra meg nincs hangulatom, hogy megint egy órán keresztül hallgassam, hogy mekkora egy f*stalicska országunk van, amiben még angolul sem tanítanak meg senkit a középikolában. Nem hiányzik ez most, prog gyakorlat után húztam haza megtanulni azt, amit még nem sikerült eddig.

Reggel megint esőcseppek voltak az ablakon. Tízkor tesizni kellett mennem, az utcára kilépve már melengette az arcomat a nap, mire pedig átöltöztünk és felmentünk a betonpályára, már egészen meleg volt. Az 1200 méteres futás és bemelegítés után meg határozottam meleg volt. Kispályán játszottunk 4-4-en, igazából nem hajtottunk, csak annyit, ami még éppen jólesett, a végén 7-3-ra nyertük a meccset. Visszagondolva az elmúlt hónapokra, eddig egyetlen órán sem esett ilyen jól a mozgás, legalább kicsit száműzte a fejemből az egész C nyelvet, bár a meccs felénél majdnem felírtunk egy integrált a kapufáról visszapattanó gólveszélyes labdák számának meghatározására. Utána Sanyi barátomat visszakísértem a kolihoz, közben dumáltunk. Hazaérve megebédeltem, aztán leültem a gép elé és megoldottam a tavalyi feladatsor nagy részét. Eltöltött egyfajta öröm, ami abból fakadt, hogy minden segítség nélkül sikerült megírnom a programokat, ezek szerint nem hiábavalóan kínoztam magamat az egésszel idáig. Csak pénteken is így menjen!

Este az RTL-en ment a Rajtaütés (Knock off) című filmremek, úgy-ahogy néztem (amennyire olvasás közben lehetséges), annyira emlékszem belőle, hogy az elején volt pár jól eltalált mondat és szituáció. Például az elején JCvD megérkezik a hamisított cuccokat gyártó üzembe, belenéz egy ládába aztán odaszól a művezetőnek: "Milyen gagyikat gyártotok? Tönkreteszitek a hírnevemet. Én kizárólag minőségi szart gyártok, értitek?" Vagy amikor a másik ládából kivesz a cipősdobozból egy Puma cipőt, aminek a talpára Pumma van írva, erre megint a művezetőhöz szól: "Ránézhetnél a körmére az embereidnek, hogy ne kövessenek el ilyen hibákat." "Profi emberem van, katalógusból dolgozik." "De ezen látszik, hogy hamisítvány, ilyet csak egy hülye vesz meg!" Később az üzlettársától kap egy pár futócipőt, amire rá van írva, hogy Pumma :-). Ezen kívül érdekesek voltak a hanghatások, a robbanások, lövések, ütközések alig hallatszottak; a zöld lángok pedig olyan szinten ordítottak egy animárotcsapatért, hogy az érzékenyebb lelkű grafikusok riadót fújtak.

Nem tudom, hogy képes valaki egyhuzamban tizenkét órát aludni, a lakótársam éppen ennyi ideig húzta a lóbőrt. Tegnap este már kilenckor lámpaoltás volt nála, és mivel egy szobában vagyunk, én pedig nem vagyok olyan szemét, hogy ne hagyjak másokat alukálni, még megírtam gyorsan két eljárást és zuhany után ledőltem az ágyamra. Aludni persze nem lehet úgy, hogy állandóan a pénteki zh jár a fejemben, meg különféle programrészeket látok, ha lehunyom a szememet, úgyhogy elővettem a discmant és a sötétben azt hallgattam. Észrevettem, hogy alig egy óra alatt teljesen kipihentem magam, ez viszont azzal járt együtt, hogy reggel hétig forgolódtam álmatlanul. Akkor felkeltem, megreggeliztem, elintéztem a folyóügyeket, elmosogattam, aztán a C példatárral a kezemben elkezdtem okosodni. Közben felébredt a lakótársam, Peti, aki a félnapos alvás után a szokásos elmosódott képével és a szintén szokásos "f*szér van már reggel" hangulatával szemlélte a tegnapihoz hasonló, kissé borús világot. Korábban folyton szekált, hogy milyen jó dolgom van nekem, mert csak délre kell bemennem a suliba, neki meg majdnem minden nap nyolckor. Azt el szokta felejteni megemlíteni, hogy ha délre megyek, akkor este kilenckor érek haza... Ehhez képest ma még tovább volt otthon, mint én, lehet hogy be sem ment, a hosszadalmas - persze rogyásig becsítelt - Warcraft III küldetés legalábbis erre utalt, nem is beszélve az uptime-ról. Azért közölte, hogy a t*ke kivan az egésztől, úgy csal a gép, ahogy tud, de az is lehet, hogy a gép sz*r és emiatt nem megy neki. Érdekes meglátás, azért nekem talán nem lenne ekkora a pofám, ha úgy használnám lassan két éve másnak a számítógépét játékra meg zenehallgatásra meg filmnézésre, hogy egy fillérembe nem kerül, semmit nem adok hozzá, cserébe bazinagy rendetlenséget hagyok magam után az asztalon és maszatos kézzel összefogdosom a billentyűzetet meg az egeret. Ez nekem nem azért fáj, mert irigy volnék, hanem azért, mert világ életemben vigyáztam a dolgaimra, mostanában pedig a számítógépem szerepe egyre inkább megváltozott, a szórakozás eszköze helyett a munkaeszközömmé vált, és ha végre megtanulok valamennyire programozni, akkor még inkább azzá fog válni. Ez pedig számomra egyelőre összeegyeztethetetlen azzal, hogy valaki más "trógerkodik" rajta. Amikor megkérdeztem tőle, hogy ha ennyire fontos neki a zenehallgatás meg a filmnézés meg a játék, akkor miért nem hozza el otthonról a saját gépét, akkor azt válaszolta, hogy annyira azért nem fontos neki. Igaza van, így egyszerűbb. Neki. Én viszont éppen egy ilyen eset után határoztam el, hogy ha akad valamilyen hosszabb szünet vagy vizsgaidőszak, amikor keveset vagyok az albérletben, akkor szépen hazaviszem az egész masinát, hiába van otthon a másik gép. Mégegyszer mondom, nem tartom magamat irigynek, csak így nyugodtabb vagyok.

Este elővettem a szekrényből a vasárnap vásárolt Samsung DVD-írót és beszereltem a gépbe. Közben ugye forgatom a gépházat, hogy minden csavarhoz meg vezetékhez hozzáférjek rendesen, de párszor beleesett a csavar a gép belsejébe, erre magkaptam, hogy mekkora balf*sz vagyok hogy beleejtem a csavart, satöbbi - mert ilyenkor persze ott kell álnia mellettem. Mondta, hogy tök jó, mostmár tudunk DVD-t írni, aztán az volt a kérdés, hogy mennyibe került, én mondtam, hogy 18 ezer, erre az volt a válasza, hogy annyit nem ért. Ilyen embert még nem láttál, neki semmi nem ér annyit, amennyiért adják, egyetlen áron éri meg akármi is: ingyen. Ő sokallja az albérletért fizetett havi 18-20 ezer forintot is, miközben nem tudja, mások mennyit fizetnek ennél kicsivel nagyobb, de lepukkantabb helyekért. Ugye azt már megszoktam tőle, hogy mindennek én vagyok az oka, amit én csinálok, abban mindig van kivetnivaló, olyan is mondott már párszor, hogy "Kellett nekem veled összeköltözni!", erre én odavetettem, hogy "Nem muszáj itt laknod akkor, vazzeg...", ami azért érdekes, mert ha mi nem találunk rá erre a lakásra és négyévnyi barátság után nem kérdezem meg tőle, hogy akar-e itt lakni, akkor most simán máshol lakna, olyan helyen, ahol négyen-öten élnek együtt egy háztartásban. A szülei ugyanis olyan helyre gondoltak amikor felvették őt is Debrecenbe. Már írtam párszor, hogy nem szeretek szemét lenni, meg nem is igazán tudok, de ahogy elnézegettem a suliban kirakott hirdetéseket, már legalább három helyre átköltözhettem volna innen, külön szobába, bekötött nettel ellátott lakásba, más infósokhoz. Vasárnap délután is visszaértem Debrecenbe, és mi voltunk a sorosak a lépcsőház takarításában. Lepakoltam, aztán a seprűvel negyed óra alatt végigmentem a lépcsőházon; ő meg visszaért este hétkor és megkérdezte, hogy megyünk-e takarítani. Hát majd biztos félsötétben fogok sepregetni...

Jó negatív lett a mai blog, bocs érte, csak néha jólesik kiadni a felgyülemlett érzelmeket.

A mai napon az életem jelentősen megváltozott. És nem amiatt, mert tegnap óta esik az eső; nem is amiatt, mert ez a századik, centenáriumi bejegyzés. Sokkal komolyabb dolog miatt. Ezentúl semmi nem lesz olyan, mint egy nappal ezelőtt volt. Minden változik, van, ami csak egy kicsit, van, ami nagyobb mértékben. De ennek az okát csak az utolsó sorban fogom leírni. Nehogy most odalapozz és elolvasd, előbb a többit olvasd el. Figyellek ám!

Valószínűleg a változás oka miatt már az ébredés is keserves volt. Az esőcseppek lustán csurogtak le az ablakon, odakint minden vizes volt, mintha kis köd is leszállt volna reggelre. Másfél éves debreceni studentizmusom alatt már megszoktam, hogy ha reggel ilyen az idő, akkor később rendkívül kívánatos napsütés, illetve az ezzel együttjáró, mondjuk úgy, időjáráshoz alkalmazkodó öltözetű hölgyek látványa billenti a napi mérleget a pozitív oldal felé. Kivéve amikor nem, mert olyankor egész nap vágni lehet a ködöt és a szitáló párát vagy mifenét, és olyankor nincsenek az előbb említett pozitívumk sem sehol. A mai a kivételek közé tartozott, úgyhogy ébredés után percekig viaskodtam az ágyból történő azonnali felkelés ellen. Aztán mégiscsak győzött az ördög és felkeltem. Így utólag visszagondolva nem is volt olyan szörnyű. Fél tízre úgy-ahogy összeszedtem magamat, kibattyogtam a buszmegállóba. Az első óra SZIA volt, ami igazából SZIAA lenne, de úgy hülyén hangzik, különben meg a Számítástechnika és Informatika Anyagtudományi Alapjai a becsületes neve. Most éppen a mindenféle képernyőkről volt szó, így hát megtudtuk, hogy az LCD-monitorokban a megfázással együttjáró váladékhoz hasonló jellegű anyag van, magyarul egy réteg taknyon keresztül látod a képet. Ezek után én nem fogok LCD-monitort venni egy ideig, amíg ezt az előadást el nem felejtem, addig biztosan nem. De legalább érdekesebb volt, mint a múlt heti ugyanitt, nem is kerültem közel a holtponthoz kettőnél többször. Amúgy meg nem vagyunk álszentek, mert a tanár - látva a gyér és gyászos létszámot - megkért minket, hogy valaki dobjon be a közösbe egy lapot és írjunk névsort, esetleg vizsgán néhány plusz pontra is számíthatunk, akkor hirtelen mindenki előhúzott egy papírt.

Utána még Adatszerkezetek és algoritmusok előadás volt soron, ide úgy ültem be, hogy egyből a két programozással kapcsolatos könyvet és a füzetemet pakoltam ki a padra. Nem tévesztettem el a napot, csak mivel pénteken délben ismét megmérettetünk C-ügyileg, jobbnak láttam, ha a homlokom padra helyezése és csukott szemmel végzett jógagyakorlatok végrehajtása helyett inkább programokat írkálok - papíron. Na, ez leginkább olyan, mintha IFA-val indulnál gyorsulási versenyen; írod, írod, úgy érzed hogy jó, otthon meg begépeled és a hibaüzenetek eltakarják az egész kódot. Azért pár dolog megvilágosodott előttem, ez is valami.

Szóval mától kezdve elég kicsi az esélyem arra, hogy decimális számjegyekkel ismét egyessel kezdődjön az éveim száma. A bináris számok más világ, ott hazudhatok magamnak, mert bármelyik számot leírhatom úgy, hogy egyessel kezdődjön. Húszéves lettem, what a thrill. Azért a bevezetőben leírtakkal ellentétben egyáltalán nem volt különleges nap a mai, ami furcsa számomra kissé. Nem is tudom mit vártam ettől a pillanattól, ezért azt sem tudom megfogalmazni, hogy teljesítette-e a várakozásaimat vagy sem. Mindenesetre egy puszta évfordulótól nem változnak meg a dolgok csak úgy, hipp-hopp módon, azt hiszem, tenni is kell valamit érte. Nem érzem magamat érettebbnek sem tegnaphoz képest, pedig megnéztem a tükörben is magamat, nem lett picit sem sötétebb a bőröm, csak pár millimétert nőtt a szakállkezdemény az államon. Meg már nem kóstoltam magamat, hogy édesebb lettem-e valamivel, de remélem hamarosan belép valaki az életembe, aki édesemnek szólít néha. A többi szappanoperás kliséből viszont nem kérek.

Seggberúgás. Ez jár annak, aki a javaslat ellenére mégis rögtön idelesett és nem olvasta el a fentieket :-).

Beazonosítottam végre az NFSU2-ből kiszedett számokat, nem volt egyszerű. Azóta legalább tudom pontosan, hogy mit hallgatok meg naponta háromszor. Unwritten Law - The Celebration Song. Nagyon jó kis szerzemény, változatos hangszereléssel és énekkel, néhol zúzós, néhol vokálos, néhol kicsit hamiskás, de talán pont ezért tetszik. Meg ott van mellette a SpiderBait - Black Betty, ami a trailer alatt is szólt, és már akkor megtetszett. Este befejeztem a SC: Pandora Tomorrow-t, voltak ugyan benne szemét részek is, ahol elakadtam pár percig, de összességében jó játéknak tartom, és nem is értem, hogy annak idején miért nem foglalkoztam vele.