Reggel arra ébredtem, hogy csütörtök van. Ebben talán nincsen semmi különös, elvégre minden épelméjű ember számára nyilvánvaló dologról van szó. Én viszont a jelek szerint nem vagyok épelméjű, vagy legalábbis valamit nagyon rosszul csinálhatok, ugyanis ha nem olvasnám vissza az előző napi blogokat, nem is nagyon tudnék emlékezni a történtekre. Egyszerűen nem érzékelem az idő múlását, a napok teljesen összefolynak, az általában megvan, hogy vasárnap este visszajövök Debrecenbe, utána meg hirtelen már csütörtök van, akárcsak ma. Pedig hidd el, nem unatkozom napközben egyáltalán, csak utólag visszagondolva az adott napra, valahogy semmi érdekes, semmi megfogható nem ugrik be. A napok meg csak telnek, még alig kezdődött el a félév, mindjárt vége is lesz. Gondolatban valószínűleg még mindig valahol augusztusnál tartok...

Ákos - Dúdolni halkan.

Holnap például két tárgyból is írok zárthelyit, mindkettőt baromi fontos lenne a lehető legjobban megoldani, előző este elhatároztam, hogy a teljes mai napot rászánom az anyag bevágására, aztán ahogy most körülnézek, már dél is elmúlt és még nem csináltam semmit. Jó, igaz, hogy tegnap éjjel 2-ig néztem a CSI New Yorkot, és hogy ma kilenc után ébredtem, de akkor is.

Azért nagyon ne sajnáljatok, nyilván nincsen semmi bajom, csak nem gondolok eleget a magnéziumhiányra, amint az a reklámban elhangzik. Szóval ha fáradtnak, levertnek érzed magad, vagy alvás közben görcsbe rándul a lábad, akkor csak gondolj erősen a magnéziumhiányra és rögtön elmúlik minden bajod.

Ákos - Majom a ketrecben.

Nincs mit tenni, a Winamp ezeket dobta be. Van érzéke hozzá, annyi szent. Mert most ugyanezt dobta be, csak a keményebb hangzásút; az előbb még az instrumentális ment. Most el.

Akik ma délelőtt a fórum környékén jártak - hogyhogy melyik fórum, hát persze, hogy a GO -, azok azt tapasztalhatták, hogy rendszertelen időközönként megjelenek, postolok párat aztán megint eltűnök. S@ti már majdnem gyanút fogott, miszerint valahogyan behúztam egy netkábelt az albérletbe, ez azonban legalább annyira elképzelhetetlen, mint Aba Botond előszava a Kontroll második részének elején. Ugyanis Méréstechnikán voltam, amiről már korábban is ejtettem szót. Programot ugyebár DOS alatt írunk és tesztelünk az ezeréves Borland C-vel, aminek egyetlen jó tulajdonsága a helpje, amiben szépen le van írva minden utasításnak a szintaktikája meg a működése; XP alatt meg nagyban másoljuk egymásnak a használható programrészeket pendrive-ra, elvégre ki a fene hord magánál flopit...

Reggel nyolckor tehát nekiestünk a problémának, ami még ugyanaz, mint a múlt héten, vagyis soros porti kommunikáció két számítógép között, átfordított nyomtatókábellel. Jótanács: ne kezdj bele, mert sokat fogsz szívni. Mi ketten három óra alatt jutottunk el odáig, hogy az egyik gépen beadott 0 és 2⁵-1 közé eső számok közül néhány megjelent a másik gép képernyőjén. Eleinte persze a 2-ből 144 lett, a 10-ből 208, satöbbi, majd a megfelelő átalakítás után már majdnem örültünk is, amikor kipróbáltuk az egészet negatív számok esetén is. Nos, nem működött, de annyira nem, hogy a gép portjára küldött értéket ugyanazon gépen ismét megjelenítve iszonytató hülyeségek jelentek meg. Az óra vége után fél órával megjelenő tanerő - aki egyébként másodállásban állítólag jóga-tanár is - szerint jó úton indultunk el, csak még messze a vége, főleg ha a többi résszel is ennyit fogunk tökölni.

Még annyit jegyeznék meg végszóként, hogy mélységesen felháborít az a tény, miszerint ugyanazon programban írt forráskód az egyik gépen tökéletesen lefordul és lefut, a másikra átmásolva meg dob egy szép hibalistát meg egy rakat warningot, aminek láttán a teremben lévők közösen kezdték el a kollektív géprombolás gondolatát forgatni a fejükben. Egyedül a jógatanár őrizte meg nyugalmát, én nem is értem, ez a jóga ilyen "sz.rok a világ gondjaira"-mentalitást ad az embernek?

Szóval, ekkor döbbentem rá, hogy fél egy van, ami azt jelenti, hogy éppenséggel fél órája zajlik az Adatbázisrendszerek gyakorlatom. Már nem láttam értelmét annak, hogy bemenjek, úgyhogy elmentem a Malomparkba, azon belül is abba az üzletbe, ahol nem vagyok azért hülye, pedig igen. Ugyanis belépve egy akkora képernyővel megáldott Sony VAIO notebook fogadott, amekkorát én még nem láttam életemben, mögötte pedig egy 256 megás videokártya lihegett. Ezen paramétereknek megfelelő magasságú ár is tartozott a géphez, akkora, amekkorát én az életben nem adnék ki egy notebookért, a kicsivel gyengébb, viszont legalább ugyanolyan minőségű Acer Aspire alig feleannyiba került, cserébe szerintem jobban nézett ki és a billentyűzete is értelmesebb elrendezésű volt. Emellett láttam egy fantasztikus, ámbátor a vásárló népek által agyonnyomkodott PSP-t is. Komolyan mondom, ha még telefonálni is lehetne vele, megölné a multimédiás mobilokat teljesen...

Egyszerűen nem hiszem el, hogy sehol nem lehet egyszerű kinézetű, kényelmes fogású, nem vezeték nélküli, de optikai egeret venni. Anno a jelenlegi billentyűzetemért is felkutattam fél Debrecent, mert vagy nem volt belőle magyar kiosztású, vagy vezeték nélküli volt belőle, vagy volt hozzá egér is, vagy marha drága volt. Komolyan, mindenki vezeték nélküli cuccokban utazik? Volt viszont egy igen érdekes billentyűzet, amit kifejezetten játékokhoz terveztek. A betűgonbok egészen kicsik és összenyomottak, a bal oldalon úgy néz ki, mintha egy gamepadet hozzáragasztottak volna. Megnyomkodtam én is, szerintem totálisan idióta cucc, a gombok olyanok, mintha rágógumit nyomnál.

Szóval a lekésett gyakorlat helyett az eggyel későbbire mentem be. Címszavakban: dögunalom, a fórumon senki, a DeviantArtról már az összes képet letöltöttem, jobb híján a Boxshotsot és a Lost in the Boxot olvasgatom, ahol a készítők olyasmikről rántják le a leplet, amiről én álmodni sem mertem eddig. Továbbá kiderült, mi miatt halad az Egyesült Államok arrafelé, amerre:

Ezt persze nem kell komolyan venni, köszönöm nem kérek atomot az ablakom alá, már ott van egy napról-napra csöndesen rohadó Kispolszki képében. Különben is milyen dolog az, hogy az elnök egy zenekarról nevezi el magát?

Bush - Cold Contagiuos.

Adatbázisrendszerek előadáson kilyukadt a humorzsák. Sajnos. Az előadó fazon ugyanis sorozatban ontotta a "mikor kell nevetni?" és a "merre van az ajtó?" kategóriájú, filléres szófordulatokat és humorosnak szánt, majd vigyorgásra bátorító mosollyal megtámogatott beszólásokat. Csak néhány elrettentő példa. A táblát törli a csurom vizes szivaccsal, hátrafordul:
"Amíg én a táblával játszok, nézzék meg az ábrát!"
"Tudnám gyorsabban is törölni, ha akarnám."
"Rámszóltak, hogy előadás után is töröljem le a táblát. Úgyhogy le fogom törölni az asztalt is, de lehet, hogy a padlót is felmosom."
Nincs valahol egy Balázs Pali koncert éppen most...?

Valaki keresett telefonon. Kettőt csengett, majd abbahagyta. Ismeretlen telefonszám. Szerintem a Gyurcsányék voltak. Éppen torkukat köszörülték a szövegmondó automata mellett, amikor hirtelen eszükbe jutott egy szó, amely sokkal jobban kifejezi mindazt, amire ők idáig a szenvedéssel és a fájdalommal - ezeket kicsiny elemlámpájuk fénycsóvájának titulálva - rávilágítani próbáltak. Namost, a hal bizony megintcsak a fejétől bűzlik, tudniillik nekem nagyon abszurdnak tűnik, ha valakik csak úgy hirtelen rájönnek az igazságra, majd a felfedezésüket másokkal, velünk megosztják, aképpen, mintha nekik ama nagyfokú szenvedéshez és fájdalomhoz a világon semmi közük nem volna, sőt, titkon elvárják azt is, hogy a nép, az istenadta nép ezért a frappáns igazságlátásukért éljenezve ünnepelje. Csodálatos, nem? Csatlakozom hát én is a tömegekhez: Éljen! Éljen! Éljen - valahol máshol.

Nem kellemesebb persze a mindent a narancsfák árnyékából szemlélők álláspontja sem, mióta meg Pataki Attila, a rockerből lett lakodalmasból lett vénrocker is az ő színpadukon izzad, illetve Kudlik "Delta" Júlia is annyira pártatlanul látja és hirdeti az igazságot, hogy gyakran még a narancsszínű kitűzőt is elfelejti levenni a blézeréről, különösen nem kellemes.

Különben meg kíváncsi vagyok arra, mit gondolnak arról: vajon ki a felelős azért, amiről most mindannyian szónokolnak, ha nem ők maguk? Mert azt konkrétan meg tudom mondani, hogy például S@ti, Zsubi, SztupY vagy éppen én igen kevéssé vagyunk okozói a mai magyar politikai helyzetnek és kis hazánk Európában, neadj’ isten a világban való megítélésének, lévén kiabálhatnánk akármit csatárláncban a parlament előtt, mondjuk azt, hogy mostantól senki ne ugorjon bele a kútba, mert valamelyik képviselő (ez annyira jó szó: visel egy képet, amit látni akarnak mások rajta, a vászon mögött meg grimaszol) úgyis beleugrik, ha éppen talál az alján egy forrást. Pénzforrást, úgy értem.

A fentiekből kitűnik, hogy nagyon kedvelem a politikát, legalábbis annak azt a színes-szagos-botrányérzetű fajtáját, amivé a derék honatyák változtatták az egészet. Én egyetlen dolgot kérek attól, aki jövőre nyeri a választást: ha már csal, lop, hazudik, tegye jól, úgy, hogy senki ne jöjjön rá. Mint külföldön.

Véleményem az Adatbázisrendszerék - SQL röviden című, sci-fi és fantasy elemeket nagy számban tartalmazó kalandregényről, irodalmi szemlélettel: a mű kellőképpen olvasmányos, ezzel együtt egyáltalán nem izgalmas. Tobzódunk a furcsa nevű és bántóan unalmas életű, ám feladatukat tökéletesen elvégző szereplőkben, akik között párbeszéd is kizárólag paraméterátadással zajlik. Apró nyelvhelyességi hibaként felróható, hogy minden harmadik sor végén pontosvessző szerepel, egyes cselekvéseket csupa nagybetűvel szedtek, mintha a szereplők helyett a cselekvések lennének a középpontban. Legalább szerencsétlen SELECT összejönne a végén azzal a jóvágású LEFT OUTER JOIN-nal, a GROUP BY meg takarodhatna a pitymallatos mezőntúlra, mert idegesít.

Ayu - Naturally (Wippenberg remixes).

Napfény, vidámság, fűszonyás lányok és zene. Ezek közül egyik sem fog a mai blogban szerepelni; gondoltam szólok előre, jobb így mindenkinek. Mármint nem azért jobb így, mert ezek nincsenek, hanem mert előre szólok.

Akik az előző, visszaolvasva is igen értelmesnek látszó bekezdést túlélték, nos, nekik ajánlom, ugorjanak be egy Kalkulus előadásra. Mi WarPriesttel bent voltunk ma reggel is, a félév során először hamarabb értem oda, mint ő, ez valószínűleg egyszeri és megismételhetetlen teljesítmény tőlem. Ő egyébként rögtön utána ment is zh-t írni a tárgyból, remélem jól sikerült neki. Az előadás elején hangzott el a címben szerepelő kérdés is.

Mindezek előtt azonban be kellett mennem valahogy az egyetemre is, ami megint érdekesen sikerült. Óra húszkor kiballagtam a megállóba. Várunk. Sokan. Sokat. Óra harminchárom: mr a második busznak kellene jönnie. Várunk. Óra negyven: a huszas busz megérkezik. Felszállunk, a legjobbkor felújítás alatt álló útszakaszon kerülgetjük az okosan az út közepére kihelyezett táblákat és a munkagödröket. A megálló mellett elhaladnánk éppen, amikor a túloldalt álló troli mögül nagy számú néptömegek tesznek átkelésre történő utalásokat, vagyis nézelődés nélkül kiléptek a busz elé. A sofőr nyomott egy vastag csutkát a fékpedálon, a busz csikorogva megáll pár centire egy renitens illető előtt, ezután mindenki számára jól érthető közlekedésbiztonsági jótanácsok hangzottak el a sofőr szájából, úgymint "Meegáállljjjjj naaaaaaa!!! Mijazapád f.szát nézeeeeel???". Szerintem is hasznos megfogadni.

Volt még egy érdekes esemény, a gépteremben ugyanis a mellettem ülő egyén - nem az, akiről a fórumon is írtam, hanem a másik - megpróbálta a meghajtóba belenyomni a flopiját, de nem ment. Ekkor, tipikus user-reakcióként megpróbálta erősebben benyomni, majd még erősebben. De nem ment bele. Ekkor kigyulladt a feje fölött a villanykörte, benyomta a flopimeghajtón a lemezkiadó gombot, és láss csodát - nincs benne lemez! Az ajtócska viszont nem hajlik fel, valamiben megakadt. Én meg végképp nem értem, hogy miért dugdosnak valakik poénból gyufaszálakat a flopimeghajtóba...

Megtekintettem a Pi című Aronofsky-filmet. Ebben is felfedeztem a rendezőre jellemző dinamikus kamerakezelést és a hangokkal, zenével történő feszültséget és néha-néha fejfájást okozó hatások keltését. Mondjuk ez sem egy tipikus megnézem és elfelejtem mozifilm. Vagy csak én nem látom a mintát a számok mögött?

Linkin Park - Forgotten.

Mindenki nagy örömére nem fogok hosszasan emlékezni október huszonharmadikára; megteszik azt helyettem is szeretett politikusaink, megragadva az alkalmat néhány orbitális baromság kimondására és zászlóra tűzésére, ezzel pedig annyira átadják magukat az ünnepi hangulatnak, hogy nem tűnik fel nekik: a jövő májusra felfúvandó léggömböt fújják mindannyian, ami ha túlnyomás miatt kipukkan, akkor bizony mindegyikük orcáját meglegyinti annak léghulláma. Akinek az arca nagyobb, azét jobban meglegyinti.

Különben is szavazzatok rám! Én ugyan nem ígérek semmit, viszont ezt mindet be is tartom! Na?

És hétvégén elfelejtettem Zsubinak megmondani, hol vannak hibák a bejegyzéseiben (bár van egy sanda gyanúm, hogy az illető, akinek ezúton is üdvözletemet küldöm, az utóbbi időben direkt kihagyja az elgépeléseket a szövegből).

Ha már helyesírás (figyeltétek ezt a mesteri témaváltást?): korábban megígértem Zsubinak, hogy egyszer majd írok egy szép eszmefuttatást az nagy magyar helyesírásról és az nagy magyar helyesírásra fittyet hányó jónépségek sokaságáról. Namost, helyesen írni tudni kell. És nemcsak azért, mert így garantáltan ötösünk lesz nyelvtanból az iskolában, vagy netán azért, mert így büszkén feszíthetünk a helyesírási versenyeken. Sokkal inkább azért, mert így értjük meg egymást. Ez pedig az interneten, ahol manapság mindenki a legtöbbet ír, még fontosabb a közlendő pontos, mások számára is értelmes gondolatok soraként felfogható alakban történő megjelenítése, hiszen enélkül nem fogod megtudni, hogyan lehetne azt a riherongy játékot elindítani, vagy hogyan kell a San Andreasban a lowrider autóval játszani, vagy hogy melyik fajta mákos gubát kedveli x játékan az y szereplő a z helyszínen (és most tekintsünk el attól, hogy mákos gubából nem olyan sokféle létezik, noha ezen mondat leírása közben legalább tucatnyi, forradalmi recept fordult meg a fejemben mondjuk a cseresznyés-mákos guba vonatkozásában). Helyesen írni pedig egyáltalán nem nehéz, vannak az életben sokkal bonyolultabb feladatok is, úgymint integrálás vagy közönséges másodfokú parciális differenciálegyenletek megoldása; sőt, a híresztelésekkel ellentétben egyáltalán nem fáj, akárcsak az olvasás, a nők agya sem melegszik túl tőle, a férfiaké meg főleg nem. A arcoskodó tacskóké viszont igen hamar, velük pedig az a helyzet, hogy az értük hullajtott könnyeimmel nemigen lehetne egy cserép virágot átmenetileg meglocsolni, legyen az a cserép bármilyen kicsiny.

S@ti, mit csinálsz a kipurcant merevlemezzel? Kicserélik garanciában?

- Tudja, nekem korábban mesemondó-betegségem volt.
- Ó! És mikor?
- Egyszer volt, hol nem volt...