Jómagam is szoktam a magyar futballt kritizálni egyébként.

A maga nemében csodálatos volt ez az Andorra elleni mérkőzés. Andorra egy törpeállam a Pireneusokban, a válogatottuk szinte amatőr játékosokból áll, úgy egykapuzgatnak a hegyoldalban, mert nincs annyi sík terület az országban, amire stadiont lehetne felhúzni. Ha az örök matematikai esély földjén létezik a győzelemmel felérő vereség, akkor nyilván lennie kell vereséggel felérő győzelemnek is. Ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor ez persze nem ilyen volt, hanem csak simán indifferens. Meg elszomorító.

Nagyon tetszett a stúdióbeszélgetés, ahol Kovács Zoltán szakértő sokadjára is elmondta, hogy szerinte a román válogatott nem jobb a magyarnál, csak pont azon a meccsen nem voltak ott fejben a fiúk. Sajnos a modern futball alapjainak lefektetésekor az a döntés született, hogy ezt a játékot gólra játsszák, a rúgott gól meg egy elég egzakt mennyiség, nem tudom, miért mindig a szakértőknek a legnehezebb ezt belátniuk és elfogadniuk, de lassan immunissá válok a jelenségre.

Nagyon tetszett, hogy a szünetben a riporter megkérdezte Csank Jánost a jelen helyzetről és a továbblépés mikéntjéről, hiszen ha van valaki ebben az országban, aki erre a kérdésre értékelhető választ tud adni, az Csank János. Nem kellett csalódnom, abban a másfél percben csapágyasra lett hajtva a közhelygyár. Felállunk majd ebből is, ahogy felálltunk legutóbb a jugoszlávok elleni vereség után. Jézusom, hát hacsak úgy nem! Knézy kommentátor is kiakadt ezen, nem akarom bántani Csank Jánost, de hát ő is ennek a korszaknak a terméke, ezért megtapsoltam fejben, pedig egész meccs alatt émelyítően populista módon helyezkedett bele az egyszeri csalódott drukker szerepébe.

Persze engem nézőként nem kell érdekeljen, hogy alakul a szakmai munka, ki lesz a következő szépreményű edző, ki kit fúr a háttérben, ki kinek nyúl a hóna alá azért, hogy adott játékos pályára léphessen a válogatott mezében és hogy mindezek után ki lesz megtéve bűnbaknak. Engem az érdekel, hogy egy profi focistát — a profi jelzőt úgy értve, hogy ebből él — ki-ki helyzetben miért hagy szégyenben egy ügyesebb lábú andorrai cukrász és hogy egy világbajnoki szereplésre vágyó válogatottnál miért szerves része a taktikának az, hogy megpróbáljuk kivárni és kapott gól nélkül kibekkelni, amíg az ellenfél elfárad.

És egyáltalán: olyan nagy baj az, hogy elvéreztünk a selejtezőben? Jó, persze hogy olyan nagy baj, de nem lennénk sokkal beljebb akkor sem, ha meglenne a második hely és csak a pótselejtezőn szopna ki a csapat. A helyzet az, hogy az áhított VB-s szereplés akkor is nagyon messze lenne, ha minden a legjobb reális forgatókönyv szerint alakult volna a selejtezőben és úgy gondolom, hogy az a válogatott, amelyik nem bírta el a románok elleni meccs terhét és a hollandok ellen is teljesen szétesett, majd éppenhogy legyőzte Andorrát, annak semmi keresnivalója a világbajnokságon.

Brazília nem Mexikó, kicsit messzebb is van.

Úgy esett, hogy ez a blog éppen most lett kilenc éves. (Az három és fél Windows-generáció. Vagy másfél tucatnyi Ubuntu Következő Kisállat.) Tény, hogy pillanatnyilag nem tudok mihez kezdeni ezzel a ténnyel azon kívül, hogy közlöm. Köszönöm a figyelmet, gyertek máskor is!

Ui.: Torta volt, de megettem.

A nyájas olvasónak két remek indoka lehet arra, hogy kihagyja ezt a posztot. Az első az, hogy a Windows 8.1-ről szól (5 fő mínusz), a másik az, hogy helyenként kicsit kilötyögött az epe írás közben, ezért a blogra jellemző prózai kimunkáltság nem feltétlenül jelenik meg az alábbi sorokban (újabb 5 széplelkű olvasó).

Start

Lassan egy hete használom a Windows 8.1 hivatalos RTM kiadását, ami a neve ellenére valószínűleg nem egyezik meg teljes mértékben az október közepétől bárki számára elérhető Windows 8.1-gyel — ez önmagában is megér egy sóhajt —, de feltételezem, hogy funkcionalitás tekintetében nem lesznek érdemi változások, szóval arra tökéletes, hogy naponta többször saját kardunkba képet kapjunk a termékről.

Nagyszínpad

Momentán nagyon pipa vagyok a Microsoftra. (Ennek hírére a cég valószínűleg annyira összehúzta magát, hogy Redmondban meredeket zuhantak a négyzetméterárak.) Pipa vagyok, ugyanakkor valahol lenyűgöz az az elegáns tahóság, amit sikerült belevinniük az operációs rendszerbe.

A felhasználó az a fajta élőlény, akibe bele van kódolva az örök elégedetlenség. Ami éppen van, az sosem jó, különben is, régen minden jobb volt, és a régen ma 2009-et jelenti, holnap meg a mát.

— Halló, Microsoft?
— Igen, személyesen. Ma hová szeretne menni?
— Ööö... a Windows 8-ról lenne szó.
— Igen?
— Hát hogy kéne nekünk bele vissza a Startizé.
— A Startizé?
— Az. A Startizé.
— (vállvonogatás) Oké.

A Microsoft végülis hallgatott a felhasználóira — akarom mondani, a leghangosabb legfontosabb felhasználóira. Hogy a leghangosabb legfontosabb felhasználói történetesen maguk sem tudják, pontosan mit akarnak, az igazából nem meglepő. Így került vissza a Start gomb a Tálcára.

— Halló, Microsoft?
— Igen, személyesen. Ma hov...
— A Startizé miatt hívom. Amit az új rencerbe raktak belé.
— Igen? Mi van vele? Ezt kérték, nem?
— Nem erre gondoltunk.
— De ezt kérték.
— De nem!
— De de!

Az új Start gombnál szebben semmi sem jelzi, mennyire nemszeretem újítás — vagy régítés? — ez a Microsoft részéről. Még a tavasszal is arról volt szó, hogy visszahozzák a Start gombot, alapértelmezetten be is lesz kapcsolva, hogy akinek szüksége van rá, az használhassa (és soha, egyetlen egyszer sem állították, hogy a Start menü is visszatérne, ezt csak a történelmi hitelesség kedvéért szúrom ide), akinek pedig nem kell, az kikapcsolja, egy méregfog kihúzva, lehet fáradni a kasszához. Ennél egyszerűbben nem lehet ennél nagyobb közönséggel jót tenni.

Ehhez képest a 8.1-ben a Start gomb kikapcsolhatatlan. És kurva ronda is. Ennél egyszerűbben nem lehet ennél nagyobb közönséggel kitolni.

• XP-ről, Vistáról, másik univerzumról váltasz? Neked szinte minden új. Szopó.
• Windows 7-ről váltasz? Volt egy elemed, ami itt volt, így nézett ki és ez történt, ha megnyomtad. Most van egy elemed, ami ott van, de máshogy néz ki és más történik, ha megnyomod. Szopó.
• Windows 8-ról frissítesz? Megszoktad, hogy nincs a bal alsó sarokban semmi, netán örültél a plusz helynek a nem full HD-s monitorod előtt? Szopó.

Ez a Start gomb ebben a formában, ezzel az üzenettel nem más, mint egy magasra tartott ökölből kinyújtott középső ujj. Szívküldi a cégtől neked, meg nekem, meg mindenkinek. Mennyi időt vett volna igénybe berakni ennek egy checkboxot?

További magyar hangok

De nem érték be ennyivel. Nézzük például az Intézőt!

Úgy emlékszem, a Vistában jelentek meg a különféle library-k, amikbe fel lehetett venni az egyforma jellegű dolgainkat tartalmazó mappákat, például a nyolc különböző helyre szétszórt képeinket egyetlen fájllistába rendezve tudtuk átpörgetni. Persze van minden felhasználói fiók alatt saját Képek, Zenék és még pár dedikált mappa, de én soha életemben nem tartottam ezekben képeket, zenét és hasonlókat — meg egyáltalán a rendszerpartíción se.

Most odafent valamiért úgy döntöttek, hogy a library-ket lassan ki kell nyírni és a júzert a saját dedikált mappái használata felé kell terelni. Ezt úgy jelzik felénk, hogy a fájlkezelő oldalsávjában alapból nem jelennek meg a library-k, viszont a dedikált mappák kikapcsolhatatlanul ott vannak a — Computer helyett mostantól — This PC-nek nevezett csomópont legfelső szintjén. Tehát nekem mostantól folyton a szemem előtt lesz az a hat darab mappa, amiket nem használok soha semmire, viszont elveszik a helyet az oldalsávon a kedvencek közé rakott helyektől és a visszakapcsolt library-k elől. Mennyi időt vett volna igénybe berakni ennek egy checkboxot?

Érzem a törődést, köszönöm szépen. És még mielőtt valaki bedobná a marketinggránátot: semennyire sem vigasztal, hogy mindez legalább ingyen van.

Assistant (to the) Director

Láthatóan sokat foglalkoztak más, UI-t érintő korlátozások feloldásával és finomításával. Például ezentúl a Modern UI-ra az eddigi kéttucatnyi színséma helyett sajátot is törpölhetünk, a Start képernyőn pedig végre lehet ugyanazt a hátteret használni, amit az Asztalon beállítottunk. Örömteli, hogy adott a lehetőség — azért vegyük észre, hogy egyik csuklón még mindig ott a bilincs —, meg szépen megoldották, hogy kicsit lesötétítik a hátteret a Start képernyő mögött a csempék jobb kivehetősége érdekében, szóval le a kalappal meg minden. De nem bírták ki — az MS, de pl. Paul Thurrott sem —, hogy ne hangoztassák: ez nagyban segít abban, hogy zökkenőmentesebb legyen a júzer számára a váltás a két felhasználói felület között.

Ha felköhögtük a félrenyelt üdítőnket, hamar rájövünk, hogy ez kizárólag akkor segít a júzeren, ha említett júzer a tök üres Asztal és a Start képernyő között váltogat naphosszat, máskülönben az Asztalon beállított háttérből szinte alig lát valamit a munkaablakok takarása miatt, akkor pedig teljesen tökmindegy neki, hogy a csempék mögött azt látja-e, amit amúgy nem, vagy a gyári háttérkészletből valamelyiket. (A stock képeket amúgy meg kell védenem annyiban, hogy a 8-ban és a 8.1-ben is olyanok, hogy még az elvetemültebb mintázatúak is kellően minimál stílusúak, ezért jól láthatóak előttük a csempék. Egyéb képek között sokat kell keresgélni, mire talál az ember olyat, amitől végül nem válik a Start képernyő őrült kavalkáddá.)

Ugyanitt nem értem, miért nem lehet azt a nyomorék Tálcát is átlátszatlanná tenni, ha már egyszer az ablakok kerete kötelezően olyan. Nem értem, miért nem lehet az ablak címsorában a szöveg színét megváltoztatni legalább sötétszürkéről fehérre, hogy sötétebb ablakszínt választva is el lehessen olvasni (és itt már nem ér az a válasz, hogy ott van a szöveg mögött a ködölés, mint a Vista/7 esetén, mert nincs ott, hálistennek). Nem értem, miért nem lehet a 8 megjelenése óta létező fókuszvesztési bugot eltaposni,

Eklatáns példák. A fájlkezelőben kijelölsz egy fájlt és törlöd: a 8/8.1 alapból nem kérdezi meg, hogy biztos törlöd-e a fájlt, szóval a fájl eltűnik, az ablak inaktívvá válik és úgy is marad, amíg újra bele nem kattintasz.

Elindítod egy alkalmazás telepítőjét: megjelenik az ablak, inaktív, de előtte megjelenik az UAC engedélykérő ablaka, ami szintén inaktív. Szándékosan nem reprodukálható egyik sem, de az egészségesnél többször történik mindkettő.

nem értem, gyakran miért nem arra az alkalmazásra vált az Alt+Tab, amit az előnézeti képen kiválasztok. Nem tudom, mitől függ, hogy egy metrós appból kilépve az Asztalra vagy a Start képernyőre kerülök éppen vissza; nem tudom, miért tolja fel maximumig a fényerőt bootolás közben minden ellenkező értelmű beállítás ellenére. Apróságok, persze, csak belevisznek a dolgos mindennapokba egyfajta bizonytalanságot, és ugyanannyira nem érzem magam jól miattuk, ahogy nem érezném magam jól egy olyan autóban sem, ami 15 fékezésből kétszer lassítás helyett gyorsítani kezd.

Science, bitch!

Rohadtul sajnálom, hogy ez van és hogy erről kell írnom, mert sokkal szívesebben írtam volna hasonló hosszan azokról a dolgokról, amik pont jók a 8.1-ben.

Arról, hogy végre lehet egyből az Asztalra érkezni bejelentkezés után, mert ez megoldja többek között azt a problémát is, hogy az automatikusan induló programok egy része az Asztal betöltésekor indul csak el. Aki használ például f.lux-ot, az most nyilván bólogat.

Arról, hogy le lehet tiltani az appváltást és a Charms sávot előcsaló hot cornereket. Arról, hogy hasznos új elemekkel bővült a bal alsó sarok titkos gyorsmenüje, már van benne shutdown is — majd ezt is feltalálja egy ünnepi tippcsokor keretében a Lifehacker, mint a minap az Alt+F4-et.

Arról, hogy a Start képernyő végre nincsen teleokádva az összes feltelepített desktop alkalmazás parancsikonjaival, mint a 8-ban. A lefelé mutató nyíllal vagy Ctrl+Tab-bal elérhető Apps nézet már használati gyakoriság és desktop/MUI kategorizálás alapján is tudja rendezni az alkalmazásokat, szóval kezd egész értelmes programindítóvá válni. Ráadásul beállítható, hogy a Start képernyő helyett egyből ez jelenjen meg.

Arról, hogy a kereső a fullscreen mostrumból keskeny sávvá szelídült és végre megint egyben mutatja a programok, beállítások és fájlok közötti találatokat, a beépített Bing Search-öt pedig egy kattintással el lehet kussoltatni.

Arról, hogy végre létezik kettőnél több metrós alkalmazás, amit használnék is.

11 hónap felfüggesztett

Kész, elmondtam mindent, amit érdemesnek találtam. Persze lehet arra bazírozni, hogy majd a launchra vagy utána nagyon hamar jönnek a patchek — ugyanitt: egy frissen telepített, még üres Windows 8-ra a minap 560 MB-nyi fontos frissítést húzott rá a a Windows Update, szerintem beszédes adat —, amik valahogy helyrerakják ezt a buildet. És a Windows 9 is itt van a kanyarban, majd abban nyilván mindent, hehe.

Szedjetek szét, ha úgy érzitek.

Nyíregyháza állomás, köszöntjük utasainkat! Az í betű ékezetét azért helyeztük az ideálishoz képest öt centiméterrel jobbra, hogy azok is találjanak valami lehangolót, akiket a állomásépület délnyugati látképe és a huszonnyolc perces helyben várakozás nem taszít súlyos letargiába. Minden kedves utasunknak kellemes utazást kívánunk!

A péntek estém fénypontja egyértelműen az a tíz perc volt, amikor magamban puffogva elküldtem melegebb éghajlatra Babbage-től Ballmerig lényegében mindenkit, akinek valaha is köze volt a számítástechnikához. A péntek estém abszolút mélypontja pedig az a tíz perc volt, amikor arcomat az asztallapra illesztve csukott szemmel, hevesen mea culpázva próbáltam megbékélni a ténnyel, miszerint mégiscsak én nem vagyok eléggé nagyherceg ebben az egész programozósdiban.

Annak a két embernek a kedvéért, akit érdekelnek a részletek: nem bírtam napirendre térni afelett, hogy ha egy asszociatív tömböt print_r-rel kiíratva megkapom a tömb elemeit, akkor a következő utasításban ugyanezen tömb elemeire hivatkozva miért kapok mindenre undefined index hibaüzenetet. Gimnáziumi osztályfőnököm egyik kedvenc frázisa volt az addig nézzük, míg be nem látjuk, ezen a vonalon elindulva addig néztem, míg be nem láttam, hogy a print_r kimenetének a legelején szerénykedik egy 0, ebből két facepalm között már azonnal levettem, hogy a tömb, amit a hívási láncon két fájllal visszább egy fetchAll tölt fel, nullánál több rekord esetén (tehát már egyetlen egynél is) kétdimenziós, ami teljesen logikus, csak nem este tizenegykor.

Szerencsére nem jutottam el a héten a fodrászig, ezért volt miből tépkedni, hogy azért maradjon is. A tanulságok levonása fakultatív, máshol meg a futball nem világszínvonalú.