Mostanában sokat beszélek Nándóval MSN-en mindenféle dolgokról. közös téma ugye van, mert ő is annyira kedveli Flórit, hogy lehal tőle a WindowBlinds is nála. A német - olasz meccs szünetében is például azzal szórakoztunk, hogy vajon mit lehetne még Flóri szájába adni, ami tőle teljesen autentikusnak hangzana, mindenki másnak meg tökéletes sületlenségnek. Jaj már, megint mire gondoltok...? :]

Kezdjük azzal, hogy Flóri a REAC edzője: de milyen lehet egy edzés? Hogyan készíti fel játékosait mentálisan derék szakkommentátorunk?
"Jól van fiúk. Ha megverjük az ellenfelet, mi győzünk."
"Ha a pályán verjük meg őket, akkor nekik beletörik a fű a mezükbe, és még győzünk is."
"Ha fociban verjük meg őket, akkor kapunk három pontot is."

Nyilván az edzésre kilátogató Jürgen Klinsmann elégedett lesz azzal, amit lát, és az edzés végén csak halkan fogja megkérdezni Flóritól, hogy: "Ez szép volt, ja, gut, de miért nincs itt az edző?"

És most más. Van ugyebár kicsiny sárgolyónkon egy olyan állam, hogy Észak-Korea, hivatalosabbik nevén Koreai Népi Demokratikus Köztársaság, amiből a koreai jelző az egyetlen, amelyik valódi. Ennek a gyönyörű kis államnak a vezetősége minden évben irodalmi Nobel-díjra jelölné Marxot és Engelst, mint a kommunizmus eszméjének kiötlőit, viszont ők maguk sem veszik észre, hogy a könyvet rosszul olvassák, mert abban van valami leírva, és van valami, amit ők ott maguknak fabrikáltak belőle, csak az a marha nagy gond, hogy a kettő k*rvára különbözik. Ismereteim szerint a szerzők írásában nem szerepelnek olyan feltételek, hogy az átlagembereknek éhen kell dögleniük, viszont csajkára mindig jusson pénz. Hogy mi kerül bele, az már nem számít, akkor sem, ha történetesen semmi nem kerül bele.

Észak-Koreában tehát sz*r dolog élni, már amennyiben az ember nem tartozik abba az ottani skálával mérten kőgazdag társaságba, amely nemcsak elhiszi, de meg is tapasztalta, hogy vannak éppen szebb helyek is a világon. Mégsem mennek onnan el, pontosan amiatt, amiért Kulcsárék sem léptek le idejében itthonról: még volt mit keresniük. A tizenakárhány millió lakos 96 százaléka viszont nyomorog, éhezik. Vannak persze a világnak berendezett kirakat-települések, melyekben az ott lakók a külföldieknek áradoznak a modern technika olyan vívmányairól, mint a vezetékes ivóvíz, az elektromos áram és a vízöblítéses vécé. Így éldegélnek hát ők, ott, Észak-Koreában, és lefekvés előtt titokban imádkoznak a Fennvalóhoz, hogy segítse meg őket és holnap is be tudják dobni a közösbe a nagy semmit. Egyetlen örömük, hogy senkit nem zargatnak a jogvédő szervezetek, még a PETA sem teszi be oda a lábát, elvégre ott MÁR állatok sincsenek.

Van viszont nekik nukleáris fegyverük. Meg rakétáik. Ahelyett, hogy élelmes szakemberek szétszerelnék és megpróbálnák megenni, inkább kilövöldözgetik őket. A kommunista rezsim szerint ugyanis fontos nekik a felkészülés, a naaagy és gooonooosz Államok Bácsi ugyanis bármikor veszélyt jelenthet rájuk és akkor jaj, mi lesz... Namost, én nem vagyok Amerika, de ha az lennék, akkor sem tudnék mondani egy olyan dolgot, ami miatt nekem az az ország érdekes lehet. Már a fegyvereken kívül. De azok is milyenek lehetnek? Lepukkant szovjet maradékok, meg amit azóta az araboktól összevásároltak. Mindegy, ők marha nagy fenyegetésnek tekintik a puszta érdeklődést is, és akkor is az USA a hunyó a szemükben, hogyha éppen az USA küldi oda a legtöbb élelmiszer-segélyt. Nem tudom, nektek mi jön ki ebből, nekem az, hogy valaki mindenáron durrogtatni akar, és ha a másikat nem sikerül felbosszantania, akkor elkezdi ő maga. Kilőnek egy interkontinentális rakétát, aztán eljön az aranykor, megünneplik majd azt is, mint az első észak-koreai internetes oldal létrejöttét, párezer katona behívásával...

És megint más. Adtam még egy esélyt a SuSE-nak, hogy települjön, és települt. Paff. Mondjuk most sokkal ravaszabb voltam, és eleve úgy kezdtem hozzá az egésznek, hogy azt csinál, amit akar, tehát a neki szánt partíciót szépen töröltem és otthagytam a helyet allokálatlanul. Nem hiszitek el: megette. A telepítés megfelelő részénél kiírta, hogy ennyi meg ennyi friss helyecke, létrehoz magának rajta extended partíciót, azt jól felosztja magának és belakja. És belakta. ("És belakta" - Urbán Fló...) Azóta működik, ahogy kell. Már maga a rendszer. Mert vannak furcsaságok, amelyeket két kategóriába osztanék annak függvényében, hogy valóban furcsaság, vagy megint én vagyok tuskó. Az első az, hogy bár a telepítésnél az ötből négy lemezt bekért és majdnem másfél óráig másolgatott a merevlemezre dolgokat, elég sok olyan program nem került fel, ami nekem pont kellene, például gcc, XMMS, MPlayer. Ezek rajta vannak a lemezek valamelyikén, ami a szoftvertelepítőben látszik is, csakhogy ha a megfelelő lemezt beteszem, kijelölöm, hogy tegye fel az XMMS-t az összes pluginjával meg dekóderével együtt, akkor vagy hibaüzenetet kapok, hogy nekem ehhez nincsen jogom - pedig van, mert én magam adtam jogot magamnak erre -, vagy elkezd valamit csinálni, kiírja felülre, hogy függőségek feloldása, az ablak kiszürkül, a lemezt nem olvassa, a processzor üresjáratban pörög, és semmi nem történik. Az XMMS-t egyébként azért akarnám mindenképpen feltenni, mert a SuSE alapból feltett zenelejátszója egy Foobar 2000-szerű okosság, viszont nem került fel hozzá MP3 dekóder, nekem meg véletlenül pont MP3-ban van az összes zeném, ugye. Szóval érdekes. Viszont ami tetszik, az az, hogy a feltett programok elég gyorsan elindulnak, a korábbi rendszerekhez képest mindenképpen. Még próbálgatom, nézegetem, aztán elválik, hogy marad-e tartósan, oder nicht.

Én támogatom a budapesti olimpia gondolatát, méghozzá nem indok nélkül, hanem azért, mert most mindjárt adok hozzá néhány remek ötletet is, amivel sokkal jobbá, szebbé, izgalmasabbá és viccesebbé lehetne tenni az egész rendezvényt.

Kezdjük mondjuk ott, hogy Budapest rengeteg olyan tulajdonsággal rendelkezik, amelyeket kihasználva egészen újszerű élményt biztosító sportágakat lehetne felvenni az olimpiai számok közé. A legkézenfekvőbb rögtön az volna, hogy a repülőgéppel Ferihegyre leszálló hosszútávfutóknak a repülőgép ajtajától kellene eljutnia a Westend kerekasztaláig minél hamarabb, tömegközlekedve, térkép nélkül, de úgy, hogy a külföldiül tudó emberekre kijárási tilalmat rendelnek el addig, hogy segítséget se tudjanak kérni. A másik versenyszám is egészen újszerű és kreatív. Autóbontóból kölcsönvett járművekkel kell a megadott időn belül a lehető legtöbb kátyúba belehajtani úgy, hogy az autóban minél kevesebb kár keletkezzen. A kátyúkat egyesével le kell fényképezni a bizonyítás miatt. Amint ennek a futamnak vége, jöhet a következő, ami ennek majdnem az inverze. Négyfős csapatok indulhatnak, kapnak egy utánfutónyi még forró és folyékony aszfaltot, majd kimennek az M0-ás autóút még el nem készült nyomvonalára és elkezdik építeni az utat. Egyiküknek kötelező alul munkásnadrágban, felül mezítelenül egy lapátra támaszkodni és semmi mást nem csinálni. Az a csapat győz, amelyik a leghosszabb aszfaltcsíkot teríti le délután négyig. A mérést személyesen a miniszterelnök végzi A8-as Audijával, és minden útszakasznál dicsőítő beszédet is mond.

Ha már sport: azt hallottátok, hogy valamelyik német városban ismeretlen tettes betonnal megtöltött focilabdákat helyezett el közterületen, és több ember is megsérült, amikor belerúgtak a labdákba? Az illető mindenesetre zseniális elme, elvégre dúl a fociláz, szerintem tíz emberből hét biztosan belebikázna egyet a labdába. ("Érdemes megnézni a statisztikákat." - Kovács Kálmán, szakkommentátor) Állítólag az egyik rögtön két srácot tett gipszbe: az egyikük ugyebár belerúgott, fájt neki, a másik meg biztosan meg akarta mutatni, hogy el lehet azt rúgni jól is... Ez az ötlet amúgy simán partiban van mondjuk a tűzcsapra hóembert építéssel. :]

És ha már sport: Franciaország Zidane tizenegyesével legyőzte Portugáliát, így a döntőben Olaszország ellen játszanak majd, míg a németek a portugálokkal meccselnek a bronzért. Hétvégén. A mérkőzésről annyit, hogy én a második félidőt átaludtam, izgalmas volt tehát. ("Unta a mérkőzést." - Urb... de hát tudjátok...)

Reggel volt szerencsém hallani egy riportot a Napkeltében, méghozzá a mindig mosolygós Kuncze Gáborral. Most nem részletezném, hogy miről volt szó, de az egyik mondatában azt találta kijelenteni, hogy "...a jelenlegi helyzetért a kormány is felelős valamennyire..." Tök jó, mert én azt hittem eddig, hogy a múltkor általam megvásárolt két óriás Túró Rudi miatt zuhan a forint. Mekkora kő esett le a szívemről...! Azt hiszem, lassan kezd új értelmet nyerni a botkormány kifejezés, mint bot-kormány.

Aztán elindultam, mentem, mendegéltem, elértem a Debrecen Plázába. Úgy gondoltam, hogy elítélhető módon burkolok valami műanyagot, ám lévén hajnali fél kilenc, a világon semmi gyorsizé nem volt nyitva még. Vehettem volna Fornetti-aprókat, az is műanyag lett volna. Megvártam, amíg kinyitnak az üzletek, határozott léptekkel beléptem az 576 boltba és megpróbáltam szert tenni néhány csökkentett áras, ámde még ma is király programra. Azzal kezdődött, hogy Gran Turismo 4 van, egyetlen darab, és abban sincs benne a könyvecske. Felejtős. Helyette zsákolok egy Burnout^TM 3: Takedown^TM-t és a másik kiszemeltet, a Metal Gear Solid harmadik részét. Majd izzítom rájuk a DualShockot.

De előbb még haza kell érnem, ami a szokásos unalmas procedúra lenne, ha Nyíregyházán nem szállnának fel a vonatra azok a zsebesek és útonállók, akik már akkor is jelen voltak a vonaton, mikor elkezdtem gimnáziumba járni, mintegy hét éve, továbbá ha nem száll fel egy hazafelé tartó vasutas jóember, és nem gerjed benne éktelen harag ezen személyek láttán. Előbb jól beszólogatott nekik, hogy "Az én vonatomon ne csináljátok a balhét!", azok visszajöttek, hogy mi a francot pofázik, erre elővette a telefonját, hogy akkor hívja a rendőröket és meg lehet beszélni velük is; ők inkább elhúztak a vonat vége felé. Elindult a vonat, jött a kalauz, akinek meg lett említve, hogy tán szét kellene nézni a vonaton utánuk. Kalauz bácsi azt mondta, hogy mindjárt szól "eleven kollégának", ő van a vonat végén ugyanis. A következő állomáson a következők történtek ("Én is éppen ezt akartam mondani..." - Urbán Flórián, szakkommentátor): a banda hat tagja közül öten leszálltak maguktól, a hatodiknak segíteni kellett, így ő egész picit elhasalt a peronon. Tényleg eleven volt a kolléga.

A Burnout egy idióta játék. Szép, jó, ügyes, hangos, és idióta. Idiótáknak való. Nekem is. Meg S@tinak is való lenne, főleg most, jól le tudná vezetni az idegrendszerét vele, elvégre nem kicsit lehet bosszús most, hogy a németek ilyen módon kikaptak az olaszoktól.

Ahogyan azt Lukács Laci megmondta. Ma tehát Debrecen életét színesítettem jelenlétemmel, ugyanis megint a mi lakásunk lett a soros a heti feladatok elvégzésében, úgymint hétfői szemeteskuka-kirakás és ürítés utáni bevontatás. Ezen két munkafázis között adódik egy fél napnyi szünet, amelyet arra próbáltam kihasználni, hogy beírassak szeretett leckekönyvembe kettő darab vizsgajegyet. Az egyetem területe baromi kihalt, alig lézengenek páran arrafelé. A matek épületbenaztán félig sikerrel járok, mert az egyik jegyet beírják, másikat nem, mert az illető nincsen bent. Jó, hát nézzünk fel a TO-ra. A lépcsőfordulóban néhány golyóálló mellény és az azokat viselő kommandósok jönnek lefelé, akik barátilag megsúgják nekem, hogy öt perc van délig, a TO-n délig vannak ott a jóemberek, de az előbb már ők sem jutottak be, a Terrorista Osztály elbarikádozta megát odabent és azzal fenyegetőznek, hogy ha valaki zavarni meri őket, minden alkalommal elégetnek egy leckekönyvet.

Így oda nem mentem. ("Oda nem ment." - Urbán Flórián, szakkommentátor) Mentem viszont az ISzK-ba, ami köztudottan helye a különös gépeknek és népeknek. A gépekről korábban nemegyszer írtam, különös nép meg egy volt, egy leányzó, akinek egyik pillanatban túlműködtek a motorikus idegei, a másikban meg egyszerűen tahó módon viselkedett. Ha ugyanis valami nem úgy történt, ahogyan azt ő a nagy szövegszerkesztés közben gondolta, ment a tockos az asztalnak meg a monitornak. Mikor elunta, elkezdett rágózni, felfújkálta, és kurva nagy hanggal pukkantotta szét. A tizedik ilyen ciklus után csöndben körbenéztem: a terem fele már egymásra nézegetett, hogy valaki menjen oda és nevelő célzattal helyezze el nevezett leányzó orrát valami keményebb berendezési tárgy felületén, többször. Bezzeg ilyenekért nem vergődik az "operátor", de mikor véletlenül észrevette, hogy én a pendrive-ról futtatok Firefoxot meg Total Commandert, akkor azonnal megkaptam, hogy "Hát ez itt nincs megengedve!". Oké, legközelebb bootolni is pendrive-ról fogok. ("Le lett cseszve." - Urbán Flórián, szakkommentátor)

Eldőlt hát: a világbajnokság elérkezett az elődöntőkhöz, és bár egyesek továbbra is a Real Madridnak drukkolnak a tornán - ez végülis egy abszolút jó álláspont, mert akkor ugye majdnem minden nemzetnek is szurkol -, megbízható források szerint azonban ezidőtájt már csak a német, olasz, portugál és francia válogatott rendelkezik némi eséllyel a végső győzelemre. Bevallom, a négy közül három nem volt kérdéses, a franciák győzelmét a brazilok ellen viszont nem tartottam volna elképzelhetőnek az eddig mutatott játékuk alapján. De tény, hogy valóban jobban játszottak a szambaiskolásoknál, meg talán Zidane is úgy döntött, hogy végső soron szeret ő futballozni, hát nehogymár úgy menjen haza, hogy benne marad a cipőben pár szép mozdulat.

Most ugye német-olasz (kedd, 21:00) és portugál-francia (szerda, 21:00) elődöntők következnek, gyorsan meg is tenném tippeimet. A németeknek az olaszok gondot fognak jelenteni, nem is kicsit, de ha arra kerül sor, hogy kényszerhelyzetben kell gólt szerezni, a németek bekurblizzák az úthengert. Tizenegyesrúgó versenyt meg már nyertek az elébb. A portugál-francia meccset viszont ikszelném, ha lehetne, bár a franciák látványos feltámadása bizony baltás gyilkossá változtatta Henryékat a portugálok szemében, úgyhogy egy durvulásba hajló, de hajtós meccsre számítok. ("Igen, pont ezt akartam mondani én is, hogy a csapatoknak a győzelemhez gólt kell szerezniük és amelyik csapat megnyeri a meccset, az győz a végén." - Urbán Flórián, szakkommentátor)

Folytassuk szegény Osirisszel, aki továbbra is gyengélkedik. Kaptam egy ígéretet, miszerint egy héten belül előkerül valahonnan egy Vista nyilvános bétaverzió - ami Paul Thurrott nevezetes MS-bétateszter és általánosságban vett jómunkásembör véleménye szerint másfélszer ilyen érdekes volna, ha várnak két hetet a közzétételével, ugyanis pont ennyivel utána jött ki egy nem publikus bétaverzió, ami egyrészt tartalmaz egy rakat új dolgot, hibajavítást, és nem elhanyagolható az sem, hogy a sebesség és stabilitás terén egy nagyságrenddel előrébb tart, mint a Public Release. Mindezt elmeséli ő maga, méghozzá itt. Amíg viszont Windows-fronton punnyadok és imával adózok azon csodálatos percekért, amikor is semelyik éppen futó program nem kezdi el felfalni a processzort - nos, nem kapok szájzárat a sok miatyánktól -, addig be kell próbálkozni a másvilágon, Linuxéknál is. Történt, hogy az eddig meglévő UHU Linuxot legyaktam, helyére előbb egy Ubuntu Breezy került, ami rövid ismerkedés után szintén távozott a gépről, mivel a telepítő által feltelepített programok között számomra alapvetőek hiányoztak, és valahogy nem vigasztalt annak a lehetősége, hogy szinte minden hiányolt programot be lehet szerezni a beépített csomagkezelővel, internetről. Megjegyzem, az Ubuntu tökéletes lehet arra, ami végső soron a célja neki, azaz egy kezdők számára is ajánlható, ingyenes rendszer, alapvető otthoni és irodai programokkal. És igen, bevallom, tetszett az egész hozzáállás, amivel "ott" fogadtak engem. Barátságos, na. Viszont én teljesen lámer vagyok a Linuxhoz, mint olyanhoz, és ez valószínűleg a következőkből is ki fog derülni.

Van egy harmadik disztribúció is a kezem ügyében, amely nem más, mint a SuSE Linux 10.1 ötlemezes pakkja. Nagyon új, nagyon nagy, és állítólag nagyon jó is. Persze nekem valószínűleg más a "jó" a Linux esetében, mint mondjuk Shadownak vagy éppenséggel Sztupynak, mert nem vagyunk egyformák, ami mondjuk kár abból a szempontból, hogy én a kettes Kalkulusnak örülök :]. Node, ott ez az öt CD, van neki egy szép tizenpár gigabájtos partíció elkészítve, ráadásul szombat délután van, lássuk a telepítést. Az Ubuntu karakteres telepítőjével ellentétben itt szép grafikus felület köszönt rám az open source nevében, amolyan parasztvakítós. Vakulok is erősen, másodsorban azért, mert alapból megtalálta a monitoromnak egyáltalán nem megfelelő 1280x960@60Hz üzemmódot. Átváltok 1024x768-ra, a frekvencia továbbra is hatvanas-zúgós, és a kép széle elég random elhelyezkedést mutat, de ez így volt az UHU-nál is anno. Kattintgatom magam előre, időzóna, kiosztás, miegymás, aztán megjelenik örök rémálmom, a partícionáló képernyő. Ofkoz az alapértelmezés nem tetszik, ugye az üres partícióra - itt disk1-hda3 a neve - szeretném elhelyezni Süsüt, bekapcsolom rajta a "/" csatolási pontot, és megvárom, mit szól hozzá. Nos, nem sokat. Arcpirítóan vörös felkiáltójel társaságában közli, hogy nincs elég hely a céllemezen, viszont javasolja, hogy a másik két partíciót formázzam le és azt adjam neki oda. A telepítés ezen szakaszában ugyebár még nincsen amúgy sem eldöntve, hogy én valójában az öt lemez tartalmából mennyit szeretnék feltelepíteni a rendszerre, és valószínűsítem, nem arról van szó, hogy felrak mindent oszt’ csá’... Eleve a korábbi rendszerek ugyanezen eljárással lettek feltelepítve, azoknak is megadtam, hogy hova, és ők maguknak úgy alakítottak azon az egy elsődleges partíción belül swap-partíciót meg reiserfs-t vagy mit, ahogy nekik tetszett. Süsünek ez nem jó így, úgy tűnik. Nem adom fel!

Tegnap a francia-brazil mérkőzés után vigyázó tekintetemet Indianapolisra irányoztam. Amit kértünk, megadatott: Alonsót megverték. Méghozzá alaposan. Talán túlságosan is. Ami furcsa. Sokkal furcsább, mint az, hogy Raikkönen a fasorban sincsen. A versenyen hihetetlen izgalmak történnek, azt már személyes tragédiaként veszem tudomásul, hogy a közvetítésbe történő bekapcsolódásomkor a pályán lévő versenyzők száma tizenegy és Palik nyugodt hangon ordít csupán. A maradék verseny nézhető, néhol izgalmas, de úgy tűnik, a derék amerikai nézőközönség elkönyvelheti az egész F1-et úgy, hogy "az az autós izé, ami évente egyszer van nálunk és mindig kevesen érnek a célba". Merthát a NASCAR vagy Indycar futamokon is kiesnek tízen-tizenöten, csak ott ugye nem huszonketten indulnak el, hanem negyvenen vagy még többen. Kissé irónikus, hogy éppen az általuk leginkább ismert Montoya tett alá a mezőny jelentős részének, ha igaz, rögtön az elején. Ferraris barátaink nagyon beletenyereltek a tutiba, annyira, hogy a Renaultnak és a többi bagázsnak már nem fért oda a tenyere széle sem. Azzal együtt Alonso sokkal rosszabbul ment, kételkedem kissé abban, hogy csak a beállításokkal meg a gumikkal volt baja, mert Fisichella látványosan kevesebbet szenvedett. Persze ez nem derül ki, mert a locsolkodás után vége van a műsornak: Jackie Chan nem várhat... Viszont most arra kell számítani, hogy a következő, Francia Nagydíjon alaposan odateszik magukat a kékek. További kitüntetettek: Trulli, mert a Toitoi mögül rajtolva lett negyedik; Rosberg, mert most úgy csinálta szépen, hogy nem esett ki tőle; mindenki más, aki befejezte a versenyt, éppen azért.

Indianapolisban a pontszerzés nem egyszerű. A trükkje nem az, hogy megvárod, amíg előled kiesnek mások, hanem az, hogy megvárod, míg előled kiesnek mások, miközben te magad nem esel ki.