"Futunk." - mondja Michael Scofield a Prison Break S1 befejező epizódjának utolsó kockáin, és ezzel vége lett. Mármint az évadnak. Kurta-furcsa befejezés, de meg kell szokni az ilyet, végülis még csak a Lost S1-en meg az öt évadnyi 24-en tudtam rá edződni. Tökéletesen megfelel arra, hogy máris érdekeljen a következő évad, alig húsz kérdésem volna nagy hirtelen, amire még nem kaptam választ.

Amint egyik szórakozás véget ér, jöhet a másik. Például könyv alakban. Jelen pillanatban olyan regényt olvasok, ami kevésbé hasfalszaggató, mint egy Pratchett- vagy Douglas Adams-mű, de néhol vannak benne kegyetlen részek, amik első olvasatra nem többek annál, amik, aztán pár perccel és pár oldallal később egyszercsak leesik és üt. Nagyot. A könyv címe Gépzongora, írója Kurt Vonnegut. Van benne munkájába belefásult mérnök, van benne nagyon ápolatlan mérnök, sok-sok gépezet, bürokrácia, hülye helyzetek, kifordult világkép, törött fényszóró és egy halott macska is. Meg ilyenek, mint:

Ami azt illeti, bizonyos szempontból jobban örültem volna, ha sosem találkozom magukkal. Sokkal kényelmesebb, ha az ellenfelet kellemesen homogén, gonosz tömegnek tarthatjuk. Most aztán kénytelen leszek kivételekkel összemaszatolni a világképemet.

Persze szórakozni másképpen is lehet még, például igazán remek mulatságnak ígérkezik mifelénk egy mezei beiratkozás is, amit a délután folyamán megejtettem. De nem szórakoztam túl jól, mert nem volt min: az eddigi kétszer sorbanállós, papíron kreditet számolós, érvényesítőplecsnit rátevős, indexleadós procedúrát felváltotta egy egyfázisú operáció, miszerint bemegyek, elvesznek mindent, a kártyákat visszaadják, nyomtatnak jogviszony-igazolót és kész, mehetek dolgomra, alig két perc alatt. Szóval a beiratkozás helyett mégiscsak a könyvet ajánlom inkább.

És akkor most tegyünk kísérletet arra, hogy kebelünkre öleljük legújabb kedvesünket. Windows Vista Release Candidate 1, jövök! :)

U.i.: Valség gyakorlat for prezident!

Az iskolai dolgokról ma nem írok sokat, egyrészt mert egyetlen egy órám volt, az is Rendszerszervezés előadás, amiről annyit kell tudni, hogy három kreditért cserébe remekül lehet folytatni az előadásra való megérkezés miatt megszakított hajnali alvást előadás közben. Jutányos, nem? De. Este viszont néztem az m1-en az összefoglalót a napi történésekről, és ez annyit ért, hogy elalvás helyett jófajta gondolataim támadtak. Nem kell komolyan venni, fogjátok fel úgy az egészet, mintha este, csöndben, sötétben fekve méláznék az élet dolgain, merthogy így is volt.

Szóval, alapvetően nem értem a demonstráció kiváltó okát. Uramisten az égben, egy politikus hazudott! Navazzeg... Mutassanak egy politikust, amelyik nem hazudik! A dolgot leegyszerűsítve, most olyan valami miatt áll a bál, ami eddig is nyivánvaló volt, csak nem volt hivatalosan megerősítve. Az ég kék, mindenki tudja, mégsem bizonyították soha, megyek is demonstrálni azonnal, hogy hékás, miazhogy kék...? Persze a miniszterelnök ezzel a kis beszédével rengeteg visszásságot hozott felszínre, valószínűleg amíg él, nem fogja tudni teljesen kimagyarázni. De szerintem nem is kell. Nekem teljesen evidens - merthogy evidenciák itt is vannak ám :) -, hogy ha tavasszal a másik párt győz, akkor vagy ugyanilyen megszorító intézkedéseket vezettek volna be, vagy hazudnának tovább, megvennék fél Tokajt szőlőstől, kavicsbányástól, amíg össze nem szakad az ország. Persze ellenzékinek lenni mindig könnyű, elég azt mondani a kormány cselekedeteire, hogy sz*r, nem jó, álságos, halál rájuk, satöbbi.

Ezzel együtt megértem a demonstráló tömeget. Mondanám, hogy támogatom őket abban, hogy békésen, puszta jelenlétükkel jelezzék: nem tetszik valami, nagyon nem; de nem mondom, mert én valószínűleg sosem fogok ilyen jellegű rendezvényen részt venni. Elvannak ott a Parlament előtt, beszélgetnek, hallgatják a szónokokat, ha kell, anyáznak, vagy ujjonganak, eszegetnek, iszogatnak, ami kell. Ez belefér. Ami viszont nem fér bele, az a tüntetők másik hányada, akik végtelenül örülnek annak, hogy van mire verni a nyálukat, van ok a rendbontásra, randalírozásra, vergődésre, károkozásra, van ok és lehetőség csürhének lenni és ennek megfelelően viselkedni. Nyilván kurva sok mindent megoldott, hogy szétverték a televízió székházát, nyilván jobban alszanak, miután felgyújtottak pár autót - "Drágám, ma este a TV előtt parkoltam le - ezt elkúrtuk..." -, nyilván nyilván. Focimeccsen már nem lehet egy jót bunyózni... És még tetszik is nekik, hogy a felvonuló, éppenhogy munkába állt rendőrök nem tudnak velük mit kezdeni, mert vigyázniuk kell, nehogy valaki megsérüljön.

A keddi éjszaka felvételein már látszott, hogy nem volt ilyen jellegű morális probléma a rendőrök között, hanem rendesen merték osztani a vandálokat. Egyetértek vele. Aki vergődik, számoljon azzal, hogy pofánvágják. Sokszor. Mutattak egy srácot, beszólogatott a rendőröknek Tankcsapdás pulóverben, dobálta őket kővel meg üvegdarabbal, a kamerába meg benyögte, hogy igazságot kell tenni. Aztán meglengetett egy betonnal kiöntött autógumit és a sorfalban álló rendőrök közé vágta - két rendőrnek lába törött. Őt például menten ájultra gumibotoztattam volna a rendőrökkel, és magasról lesz*rtam volna az állampolgári jogait, mert az összes jogáról önként lemondott abban a pillanatban, amikor elhajította a betont. Nem tudom, milyen felszerelése van a rohamrendőröknek, de szerintem a vízágyú sem arra van kitalálva, hogy a háborgó csürhe előtt locsolja az aszfaltot; kellemes gyomormagasságban hatásosabb lehetne a nagynyomású vízsugár. Simán lehetne gumilövedékkel távolról durrogtatni közéjük, vagy ami még humánusabb, viszketőporral teli csomagokat a fejük főlé lőni, aztán hadd vakarózzanak kedvükre.

A sok baromállat egyébként meg van arról győződve, hogy ők most forradalmat csinálnak az utcán. Emlegetik ötvenhatot is bőszen. Lóf*szt nem tudnak ötvenhatról, annyit biztosan nem, hogy milyen lehetett valójában, mert érdekes módon egyetlen olyan embert nem ismerek, aki túlélte ötvenhatot és úgy emlékezne rá, mint hejdejó hecc.

Amúgy meg... Én úgy gondolom, hogy itt élünk Magyarországon, van egy kormányunk, van egy miniszterelnökünk, aki a választások előtt is pontosan tudta, hogy milyen helyzetben van az ország. Tudta, hogy gáz van. Normál politikustól jelen helyzetben azt várná az ember, hogy lemond, mivel kiderült a turpisság, a lemondás meg mindenre megoldás, jön majd valaki, aki átveszi a szekeret és engem el lehet felejteni jól, ráadásul nem kell később nagyobb dolgokat kimagyarázni, tiszta haszon. Ehhez képest itt van Gyurcsány Ferenc, aki nem akar lemondani. Mert ő hisz abban, amit elkezdtek csinálni, úgy értem, emberek, figyelem, egy politikus végre kiáll az elvei mellett, vállalja a nehézségeket, hogy ő lesz az ördög négy évig, hogy mindenhonnan sz*rral fogják dobálni, mégis csinálni akarja, mert hisz benne és látja a végét a folyamatnak. Szeretném, ha az idő őt igazolná. Ha éppenséggel Orbán Viktor lenne ilyen helyzetben, neki is ugyanezt kívánnám, mert engem nem érdekel, hogy kona, vagy kemon, amíg van elképzelése arról, mi a fene az a bötó. Csak legyen róla elképzelése, és tudja megvalósítani.

Aki meg mindenáron meg akarja magát veretni, annak hajrá!

Visszaolvastam az utolsó másfél hétben alkotott bejegyzéseimet, és arra a következtetésre jutottam, hogy ritka unalmasak lettek, amit nem tudok egyértelműen x dolog számlájára írni, mert nem, és kész. Nem tudom, hogy ihletem nincsen újabban, vagy csak túl fáradt vagyok, amikor írni kezdek, vagy egyéb, de a lényeg, hogy nem vagyok elégedett a bloggal. Mit gondoltok, a beígért kinézet-csinálással jutottam már valamire? Semmire. Jó, egy darab készen van azzal a kikötéssel, hogy még át kell vizsgálni alaposan. De nem érzek késztetést arra, hogy újabbakat barkácsoljak pár napon belül. És ilyen sem gyakran fordult még elő.

Márpedig nem kellemes az az állapot, amikor valaki egy régóta, ráadásul örömmel űzött dolgot elkezd nyűgnek tekinteni annak ellenére, hogy nem kötelező csinálnia. Valahogy nem tudom érdekesen prezentálni a Nyelvek és automaták gyakorlatot, amin egyetlen ember szerepelt a táblánál, méghozzá én, és amin összevitatkoztak páran a gyakorlatvezetővel, hogy a nulla a semmi, vagy a nulla az nem semmi, hanem mégiscsak valami... Ha érdekel: a nulla valami. Nullát hozzá lehet adni, nullával lehet szorozni; semmivel meg nem. Biztos mindenkit érdekel, hogy olyan ügyes voltam, hogy le bírtam tölteni egy jegyzetet, vagy hogy kis híján keresztülmentem egy üvegajtón, vagy hogy egy 200 oldalas angol nyelvű dokumentációra - aminek a fele lengyel szöveg... - támaszkodva próbáltunk felprogramozni egy analóg-digitális konverterkártyát, ami jól megszívatott minket, mert a digitális visszajelző ledeknek a fele nem működött, mi meg azt hittük, hogy elkúrtuk a dolgot és csak tízszer kezdtük újra, mire rájöttünk, hogy böszmeség van...

Biztos érdekel, mert erről szól egy blog.

Ma ilyen vidám nap volt, csupa matek meg logika, brrrr... Kezdésnek ugye ott a hihetetlenül antiaddiktív Valószínűségszámítás és statisztika előadás, ami még a megkezdése előtt elkezdett vicces lenni, ugyanis a kijelölt terembe nem fért be a társaság, nekem is WarPriest szorított egy helyet valahol a hátsó padban, miután én a teremhez vezető dungeon-szerű lépcsőfordulóban kissé elakadtam másokban. Aztán jött valaki, és azt mondta, hogy aki kémia órára jött, az menjen át másik terembe, és akkor a teremben lévők fele átment, nekünk meg másfeles szorzóval kellett helyet foglalnunk, hogy tele legyen a terem, és ha ebben a mondatban, a pont előtt mégegyszer leírom, hogy terem, akkor az a terem szó eléggé otroba ismétléséhez vezet, ez pedig nyilvánvalóan mutatja, hogy nem valami vastag az a terem könyv, ami a szókincsemet tartalmazza. Maga az előadás egyébként arra tökéletes volt, hogy kiderüljön, a valószínűségszámítás semmi másra nem jó, mint dobókockák dobálására, méterrudak tördelésére és a hallgatók bosszantására. Arra éppen jó. Túl jó.

Jövő heti fejgeom előadásra meg ki kell találnom, hogy én érdeklődő hallgató vagyok-e vagy sem és enek megfelelően kell megjelennem, vagy nem megjelennem. Komplikált módon vásároltam ma egy kombinált diákbérletet is, ami közgazdaságtanilag egy igen rossz üzlet, mivel szeptemberből kevesebb van előre, mint vissza, viszont még így is olcsóbb, mint két hétig elővételi menetjeggyel járni és lyukasztgatni. A Nyelvek és automaták előadás meg olyan izgalmakkal volt teli, hogy ha még öt percig bent kell maradni, bizisten bealszok rajta. Mondjuk a tanár kifejtette részletesen, hogy az üres szóra szükségünk van, mert nem mindegy, hogy nem mondok semmit, vagy semmit mondok. Nekem félálomban eléggé semmitmondó volt ez az előadás ahhoz, hogy ne tudjak róla mondani semmit.

A cím egyébként egy ősrégi vicc csattanója, de most igazán aktuális és még külön jó, hogy ezt nem kúrtuk el a nagy böszmeség közben, mert ha még ezt is sikerült volna elkúrnunk, akkor... nos, akkor a blogolvasó valóban Magyarországon érezhetné magát. Aki esetleg nem fogná, hogy miről szól az előző mondat, az egyrészt örüljön, másrészt meg örüljön, harmadrészt meg olvasson neten külföldi híroldalakat, mert azok nem elfogultak és elképzelhető, hogy olyat írnak meg, ami tényleg megtörtént, nem pedig olyat, ami nem történt meg. És most az jutott eszembe, amikor S@ti és én közösen néztük valamelyik vasárnap este az A szólás szabadsága című műsort az m1-en, amelyben mindenki Ferije magából majdnem kivetkőzve válaszolt a riporter direkt bulvárosra vett kérdéseire. Na, a felvételen is körülbelül ilyen a hangnem. Mit is állapítottunk meg akkor, S@ti...?

Tény, hogy ha minden úgy volt, ahogy látszik, akkor két dolog lehetséges. Egyik: Gyurcsány Ferenc és az MSZP hazug banda, hazugsággal nyerték meg a választásokat, ennélfogva forduljanak fel. Másik: Fletó titkos küldetésen vesz részt, de túl közel jutott a tűzhöz és valakinek ez nem tetszik, úgyhogy megpróbálják ellehetetleníteni a működését, ráveszik a saját egységét arra, hogy elfogják és semlegesítsék... Jó, a kettes lehetőséget hagyjuk, amolyan T-Bag-féle elszólással: that’s not an option. Akkor viszont... A sz*r bizony fel lett kavarva rendesen. De meg tán nem halunk. Egyelőre...

A következőkben néhány újonnan megismert állampolgárhoz kívánok intézni keresetlen, ámde kikívánkozó szavakat.

Kedves motoros f*sz, aki százhatvannal előzöl kanyarban, záróvonalon átlépve, bal külső tükör mellett tíz centiméterrel elsuhanva: elhiszem, hogy remek szórakozás így közlekedni, talán még poénos is, de szépen kérlek, legközelebb olyan helyen poénkodjál így, ahol csak és kizárólag te halhatsz bele a poénkodásba, amikor lesújt rád a gyilkos humor, jó? Köszöntem.

Kedves ezüst Astrás barátom, aki a körforgalmat elcseszett útkereszteződésnek gondolod: a körforgalomba mindenkinek ugyanannyi joga van behajtani, és ne várd el tőlem sem azt, hogy fél órát fogok várni a továbbhaladásra csak azért, mert te még egy fél évvel ezelőtti világban élsz, amikor az a kereszteződés máshogy nézett ki és amikor még neked volt elsőbbséged. Továbbá azt se várd el, hogy bocsánatot kérjek amiatt, hogy bamba vagy. Remélem sokkal jobban alszol ma éjjel így, hogy rámkürtöltél.

Köszönöm a figyelmet, most megyek és keresek valami ütögetnivalót.