Hogy mondhassak valami pozitívumot is, sikerült a Fonya pótzéhám (Fonya, vagy NyAu, tökmindegy), szóval van esélyem a következőn elbukni, vagy ha azon nem, hát akkor majd vizsgán. Bár most, hogy jól megtanultam a Chomsky & Co.-t, valahogy sokkal tisztább minden, mondhatni: irritálóan egyszerűnek tűnik. Azért el nem bízom magamat.

Bementem Méréstechinkára is, de minek... Ez ugye az a tárgy, amire pillanatnyi ismereteim szerint tök egyedül járok, és félév elején megmondta Isza tanár úr, hogy nem kell mindig bent ülni, csak tényleg én csináljam meg a programot, amit kell. Az elmúlt két héten nem voltam, erre ma azzal fogad, hogy azért frekventáltabban kellene bejárni órára... Akkor most...?

Kakukk jóvoltából landolt nálam egy jóféle NFS Carbon. Aki próbálta már, nyugodtan hagyja ki ezt a részt, semmi újat nem fogok mondani. Korábban jeleztem, hogy nem bejövős a cucc, és azt gondoltam, az egy olyan vélemény, ami mindenképpen helytálló és nyilván pesszimista. Hát nem az. Menjünk inkább sorban, úgy egyszerűbb.

Történet: nulla. Vagy mondjam úgy, hogy sajnos van? Carbon Valley bizonyára szomszédos Kliséville városkával és onnan szivárogtak át az írók, mert az szerintem baj, ha minden szereplőről lerí, hogy mit fog a következő pillanatban mondani vagy tenni. Maguk a szereplők most is ilyen hibrid technológiás animációkban feszítenek és úgy néznek ki, mintha mindannyiukat elrabolta volna Szauron évekkel ezelőtt és semmi napfény nem érte őket azóta. Ennél csak a játékmotoros rövid átvezetők rosszabbak, mert azokban olyan szögletes feje van az embereknek, hogy még.

Játékmenet: nagyjából másfél óra alatt meg lehet unni az egészet. Mész a városban, ahol sötét van, vagy mész a szerpentinen, ahol sötét van, közben néha megnyersz versenyeket. Újdonságként vannak nekünk felbérelhető segédjeink is, akik akár háromféle kunsztot is tudnak, kár hogy az ellenfél blokkolását rajtunk is nyugodt szívvel bemutatják, ha úgy adódik. (Igen, megy előtted a blocker haver, megkéred, hogy izé, erre ő beletapos a fékbe és beáll a mögötte jövő autó elé, ami éppenséggel te vagy. Ügyes.) Ráadásul nélkülük is könnyedén lehet nyerni a futamokat, ha az ember nem mindig fékez a kanyar előtt.

Grafika: hogy is mondjam magának... Olyan, mint a Most Wanted volt, csak minden műanyagból van. Vagy kurva fényes felületű fémből. A lényeg, hogy csillog, meg tükröződik. Érted, éjszaka tükröződik a város az autón. Annyira, hogy a felvillanó féklámpa alig látszik. Hihető. Az autó elég szép, meg úgy általában a környezet is, viszont a szánalmasan kicsi civil forgalom és a rendőrök autói most is három téglalapból állnak. Cserébe nem szaggat semennyire, csak a menüben tölt sokat. (Amúgy ha elég gyors a szemed, a menüben mentéskor láthatod feltűnni a Playstationről ismerős "don’t turn off/reset your console or remove your memory card" feliratot egy ezredmásodperc erejéig. Érdekes.)

Zene és hang: a játék soundtrackje valami hihetetlenül semmilyen. Nem jó és nem is rossz: akkor sem tudnék mondani egynél több számot, ha az életem múlna ezen. A rock nagyon visszafogott, az elektronikusok egyszerű tücctüccök, a harmadik kategóriára nem is emlékszem. A hangok viszont jók. A hangok közül néhány jó, a többi nem. Izomautóknál iszonyat jól szól a hörgés, a tuningolt rizskályhák és az egzotikus modellek viszont ugyanattól a kávédarálótól származtatható motorhanggal bírnak, és ugye a remek zenék sem nyomják el a hangjukat.

Most jön mindennek elrontója, az irányítás. Normál városi furikázáskor, esetleg körversenyen elmegy, bár a korábbi részhez képest sokkal idegesítőbben ugrál az autó az úton és a kanyarvételre jóval érzékenyebb, mondjuk hogy rövid játék után meg lehet szokni. (Mire sikerül, végigviszed a karriert.) Viszont ami a driftnél előjön irányítás címszó alatt, hát az valami borzalmas. Eleve a kéziféket el kell felejteni, mert csak arra jó, hogy falhoz csapd a kocsi seggét, másra nem. Rendesen, lendületből szintén nem lehet csúsztatni, ugyanis teljesen kiszámíthatatlan, hogy adott sebesség és kanyarvétel mellett meglódul-e a vége vagy betapad. Ha meglódul, akkor rögtön vissza is tapad; ha betapad, akkor hirtelen mégis meglódul és végbemegy a concrete kiss, pont úgy, mint a tonihóvkban. Úgyhogy megkérdezném: látta ezt a játékmódot teszter egyáltalán? És ha igen: neki tetszett? Remélem a játékmagazinok cikkírói is emlékezni fognak erre az apróságra, amikor odafirkantják az értékeléshez a 90+ százalékot. Ugye?! Vagy majd odaírják, hogy ez is megszokható? (Egyébként tényleg megszokható. De addigra végigviszed a Carbont, a következő NFS-részt és talán a Duke Nukem Forevert is.)

Szóval nekem megintcsak nem az a bajom, hogy ilyen lett a Carbon. Mert a Carbon lehetne egy különálló játék. És akkor oda meg vissza lennék, hogy vannak még a világon autósjáték-fejlesztők az EA Canadán kívül is. De a Carbon egy nagy múltú játékszéria sokadik darabja. Így nem olyan finom. Viszont kvázi-addiktív: mire elkapna, már vége is. A karrier módban például két óra játék után már 20 százalék fölött jártam, pedig vagy egy órán át csak céltalanul mászkáltam meg az alkatrészeket nézegettem.

Csak kibújt a szög a zsákból, kiderült, mennyire érdekli a tanárokat a véleményünk. Különösen az enyém. Semennyire. De akkor minek kell úgy tenni, mintha mégis...? Majd valaki kikutathatná ezt is, mint az aranyhalak emlékezőtehetségét meg az angliai tehenek eltérő dialektusát. Köszöntem! Mert mire belekezdtem volna a kimerítő magyarázatba, Bácsó tanár úr már a táblánál volt. Nekem így is jó, majd keresek valaki mást, akivel közösen elhozzuk a matematikai díját annak a Nobelnek. Höhö!

Ha még valaki emlékszik rá, egy korábbi bejegyzésben beszéltem egy kísérletről, ami hosszútávú projekt és egyáltalán nem biztos, hogy lesz eredménye valaha is. Nos, úgy tűnik, nem kizárólag nekem tűnt fel az alapprobléma, hanem másoknak is, akik ráadásul nálam nagyobb hangúak és a diszkrét sejtetés helyett inkább berúgták bakanccsal az ajtót, közölték a tényeket és most várnak. Megjegyzem: őket azért jobban érinti az egész, mint engem. És azt is megjegyzem még, hogy az egész ügy történhetett volna teljesen másképpen is, csak valahol, valamikor, valaki részéről elmaradt egy rövidke mondat. És igen, direkt írok erről ilyen burkoltan, nehogy értem jöjjön éccaka a Gondolatrendőrség.

Nem tudom, ki hogy van vele, de engem érdekelnek az alternatívák. Annak idején, amikor elkezdett közöm lenni a számítógépekhez és igényem támadt a zenehallgatásra, két lejátszó volt elérhető az akkori magazinok mellékletein. A legelső Winampot nem szerettem meg, a másik program a Sonique volt. Aztán egyre jobb lett a Winamp, a Sonique fejlesztése abbamaradt - és amennyire tudom, ma sincs belőle újabb verzió -, az akkoriban kötelezővé váló Windows Media Playert meg már abban az időben is túl soknak tartottam. Jött tehát a kettes Winamp és az is maradt egészen az ötös verzióig, mert a hármas az minden volt, de főleg lassú, és már abba is belekerült filmlejátszás meg egyéb hülyeségek. Nekem nem volt igényem arra, hogy minden létező médiát egyetlen programmal kezelhessek. Defekt, mi? Ahogy gyűltek a zenék, albumok a gépen, úgy gondoltam, jó lenne kitöltögetni korrektül az ID3 információs mezőket, de ezzel sosem sikerült teljesen végeznem. Most viszont muszáj leszek.

Úgy szeptember közepe táján tértem át Winampról a foobar2000-re. Előtte is próbáltam már párszor, de valahogy mindig elintéztem azzal, hogy "jó, hasznos, de akkor is csak egy bazinagy számlistát mutat". Pedig ez nagyon nem így van. Csak alapértelmezés szerint. Ami azt jelenti, hogy bitang mód testreszabható az egész program. És még úgy is kompakt, pont annyit tud, amennyit kell, kezeli az albumokat, lehet benne keresni, megmutatja a lemezborítókat és még ekkor sem lesz belőle iTunes-szerű Apple-förmedvény. (Ugyanis Nfol nagyon kedveli az Apple dolgokat a dizájnjuk miatt, viszont nagyon nem kedveli, ha valaki divatból almásra csinálja a gépét, csak hogy a betévedő szomszéd/lakótárs/felebarátnő/egyéb almafanatikus pimpelő elaléljon a gyönyörűségtől, amikor a Safari ikonjára bökve elindul az IE6.) A probléma mindössze annyi vele, hogy a meglévő mintegy háromezer szám jelentős részének nincsen rendesen kitöltve az ID3-lapja, így szegény lejátszó a listában eléggé kusza képet mutat. Ezt meg nem lehet így hagyni, szóval lesz mivel foglalkoznom unalmas perceimben, amik általában bekövetkeznek olyankor, mikor a Java példatárban talált hót egyszerű példaprogram nem hajlandó lefordulni vagy a MySQL egyre több szépségét fedezem fel. Lehet kiadom az egészet bérmunkába, huszonnégy órás határidővel.

És az miért van, hogy a Web Developer Extension nem működik Firefox 2.0-val, mikor a Firefox oldala szerint kompatibilis vele? És az miért van, hogy november közepén május van? És az miért van, hogy a szőlőlének baracklé íze van?

Most el kellene mesélnem nektek, hogy mivel telt el a hétvége jelentős része, csak már gyanítom, hogyha a mostani dolgokat előadom a maguk valójában, akkor azt fogjátok gondolni, hogy "ja, aha, Nfol már megint megetet minket valami hülye sztorival, lecsúszhat a hátamon", mégis muszáj lesz leírnom a dolgokat, egyrészt mert nincs más mondanivalóm, másrészt meg kurvára tanulságos és rávilágít az emberiség egyik legnagyobb problémájára, a telhetetlenségre is. Kocka, téglatest és egyéb térbeli alakzatokkal ellenszenvező kedves olvasók ezt a bejegyzést csukott szemmel, esetleg a képernyőnek hátat fordítva olvassák. Akkor kezdjük: így kell a hétvégét korrektül elcseszni.

Péntek este. Nfol nagy műveletre készül: mivel korábbi próbálkozásai során sehogyan sem sikerült otthoni számítógépén elérnie azt a kívánt állapotot, hogy mind a Windows, mind a Linux hajlandó legyen egymástól függetlenül és jól működni, most úgy gondolta, hogy a probléma megoldása abban rejtezik, hogy a problémát egyszerűen meg kell fordítani. Vagyis: nem a telepített Windows mellé fog Linuxot feltenni, hanem - és itt a trükk! - a telepített Linux mellé tesz Windowst. Mivel ez a procedúra magában hordozza a merevlemez teljes legyalulását, Nfol megkérdezi családtagjait, hogy van-e azon a gépen bármi olyan dolog, ami esetleg fontos és nincs meg máshol, majd szépen formázza a lemezt és feltelepíti rá a SuSe Linuxot, méghozzá ilyen partícionálással:

/dev/hda1 - /boot - 100 MB - reiser /dev/hda2 - kiterjesztett partíció /dev/hda3 - 10 GB - NTFS /dev/hda4 - 51 GB - FAT32 /dev/hda5 - SWAP - 760 MB /dev/hda6 - / - 6 GB - reiser /dev/hda7 - /home - 8 GB - reiser

Meg is volt, másfél órával később a Linux gond nélkül bootolt, Nfol örült. Ekkor olyan este tíz óra lehetett. Mivel a Linux alapból nem tudott mit kezdeni az Intel 537EP modemmel, internetelérés nincsen. Célszerűnek látszik most rögtön feltelepíteni a Windowst is, meglesz az hamar. XP telepítőlemez a meghajtóban, nyugodt újraindítás, számolódnak a bitek sorban, elindul a telepítés, majd egy óra elteltével az XP végérvényesen bebootol. Minden fontos dolgom egy másik merevlemezen van, beleteszem rackbe és felmásolom az egészet az 51 GB-os partícióra. Elgondolkozom kicsit azon, hogy a rackben lévő lemezről letöröljem-e a dolgokat, végül rajtahagyok mindent. Hülye pesszimista. Újabb óra elteltével felkerültek a programok és driverek, éjfél után már fel is cseszte az agyamat az üzenőfalon valaki.

Szombat reggel. Bekapcsolás után nem jelenik meg a GRUB rendszerválasztó képernyője, hanem rögtön az XP bootol. A SuSe telepítőjével el lehet indítani a Linuxot is, de ez bőven nem az a megoldás, amit szeretnék. A gond csupán annyi, hogy az XP telepítésekor az előbbi táblázatban /dev/hda3-mal jelölt partíció lett aktív, ezen van maga a Windows. Ha GRUB-ot akarok látni, akkor a /dev/hda1-et kell aktívvá tenni. Megtörténik a művelet. Reboot. Van GRUB. A Linuxot el lehet indítani. A Windowst nem. Elkezd ugyanis betöltődni, aztán a zászlós képernyő után nem talál valami autoch nevű akármit és újraindul az egész. Fantasztikus. Természetesen nem tudom újra aktívvá tenni a korábbi partíciót, mert nem jutok el addig a pontig a rendszerben. Ráadásul a javítókonzollal sem lehet semmit csinálni: hiába nyomom be a fixmbr, fixboot párost, az eredmény annyit, hogy már az XP telepítőlemeze sem bootol be(!). A Linux továbbra is működik, látszik alatta mindkét windowsos partícióm, de sokra nem megyek vele. Logos továbbra is minden tranzisztorával küzd a duálboot ellen. A gép legyőzött. Tenni nem tudok semmit, úgyis családi ebéd és egész délutános míting következik, addig sem gondolok erre az egészre.

Szombat este. Az általam ismert esetleges megoldások közül már egy sincs hátra. Az XP partícióját leformáztam, az adatpartíciót leformáztam - milyen jó, hogy a racken meghagytam mindent... Az XP telepítő így is süket. Jól jönne egy Knoppix LiveCD a maga partícionáló programjával, jól jönne, ha valami egyáltalán összejönne ma. Megakad a szemem az asztalon heverő lemezkupacból kilógó Partition Magic CD-jén. Fene tudja, hátha csinál valamit oprendszer nélkül is... Hát csinált! Elindult valami Caldera OS rendszer, aztán maga a Partition Magic egy egyszerű felületen. Nézzük csak, mit lehet itt csinálni: létrehoz, töröl. Untig elég. Minden megy a búsba, egy új szakasz az XP-nek és helló! Újabb két óra múlva ismét van egy vadonatúj Windows XP-m és ismét nincsen Linuxom. Hejj, de eredményesek vagyunk ma...

Azt hiszem, ennyi szarakodás után én többet nem is próbálok erre a gépre bármilyen másik rendszert felrakni, sőt, megkérem mondjuk WarPriestet, hogy ha valamikor véletlenül szóba kerülne efféle elgondolásom, legyen szíves abban a szent pillanatban gondoskodni arról, hogy valami nehéz és tompa tárgy találkozzék a homloklebenyemmel. Előre is köszönöm! :)

Gondoltam szólok, hogy ha akartok valamit, akkor még ezen a héten keressetek meg, mert utána nem leszek elérhető. Vagyishát nem tudom, mennyire fejlett népek azok ott északon. Ja, a svédek. Mer’ugye Malmőbe’ svédek laknak, oszt nekik ojjan jó ottan, hogy nyakukig ér a jólét azt’ még dógozni se kell! Az Aladár meg aszonta hogy ő kirepül oda, mer’ ottan lehet kérni ijjen... politilaki menedékhogyhíjjákot és akkor adnak pénzet meg munkát meg tán még lakást is. Az igaz hogy mindenét eladja itthon, de csak nem ojjan népek azok, hogy visszaküldjék! Há’ nem ojjanok azok, he! Mer’ az má’ demokrácija, vagy hogyhíjják, olyan izé, amit a Viktor is ígér mindég... Én meg aszontam, nehogy má’ egyedül legyen szerencséje az Aladárnak, megyek én is vele odaki. Jött is a sok iriggy hogy hülyeség kimenni, mer’ úgysenem maradhatunk mi ottan oszt’ visszaküldenek ide a semmibe, még valami ügyvéd vagy kicsoda is idejött dumá’ni, hogy a svédek így meg úgy; dehát iriggy az mindegyik, nem akarják hogy mink jólétbe kerüljünk ottan, ők meg ittmaradjanak a mocsokba... De maj’ megmutattyuk mind hogy ha van munka, akkor dógozni is dógozunk! Csak még azt nemtom, hogy kell svédül beszé’ni, dehát az Aladár biztos tuggya... állítólagosan ott is van segély.

Én megmondtam, hogy lesz kép... Fasten your seatbelts please!

Ezt a bejegyzést amúgy az ISzK-ból írom, ahová egy kimondottan korrekt és érdekes valség gyakorlatot követően érkeztem meg. Másfél A/4 oldalas feladatok rulez! Viszont kiderült, hogy a csoportban én írom a legbénább kszít (kszí: kis görög betű), mert még a tanár is megkérdezte, hogy mi az az írott E betű alul s indexeléssel... Szóval ma is klasszikus táblás játékok voltak, kár hogy a tábla és az én papírom eltérő ütemterv mentén haladt előre és pont olyankor mentem ki a táblához, amit még nem számoltam ki magamnak előre, de nem volt gond, az integrálok megadták magukat a kegyetlen sorsnak és kiszámítódtak.

Ha pedig nem olvasnátok, akkor mostantól olvassátok a Napirajzot, mert ott nagyüzemileg folyik az észosztás és a nyelvújítás, mégis hihetetlenül nem gyász az egész. Viewer discretion is advised, ofkoz...