Az vagy nekem, mint hátnak a púp
Jól elb*sztad megint a hazaút

Ma ízelítőt kaptam abból, hogy milyen érzés lehet egy alagsorban működő, három alkalmazottat foglalkoztató, gyanúsan olcsó utazási iroda last minute üdüléséről hazatérni képtelen nyaralónak lenni. Ha érdekel, hogyan lehet egy hetven kilométeres távolságot trolival és vonattal nyolcvan perc alatt megtenni, ne olvass tovább. Ha érdekel, hogy ugyanezt a hetven kilométert hogyan lehet 210 perc alatt megtenni, mindenképpen olvass tovább. Az egyszerűség kedvéért sorra veszek mindenkit, aki valamit hozzátett a délutánhoz.

Legelőször magamnak kell gratulálnom. Már elhagytam a lépcsőházat, amikor eszembe jutott, hogy valamit a lakásban felejtettem. Kulcsot elő, zárakat ki, elfelejtett dolgot be, sárkányt le, kincset fel, királylányt meg, zárakat be, kulcsot el, esernyőt elő. Természetesen a hétnek melyik napján esne az eső, ha nem azon, amelyiken én utazni óhajtok? Körülbelül ötven méterre járok a megállótól, amikor a troli begördül és körülbelül húszra, amikor becsukja az ajtót és elmegy. Ben Johnson mellettem éppen kiköpi a tüdejét.

Másodsorban gratulálok a DKV-nak. Várom a következő járatot, a szokásos öt-hét perc helyett a legelső troli 25 perccel később lassítás nélkül húz el mellettünk, 2 perc múlva a másikra felszállok. Az eggyel előbbi megállóban lerohadt az egyik jármű, azért a kimaradás. Természetesen a hétnek azon az egy napján történik mindez, amikor trolival mennék, időre. És esik az eső. És a hosszú hétvége előtti utolsó munkanapon járunk, a délutáni csúcsforgalomban. Tutira nem érem el a vonatot.

A vonat 16:34-kor indul, a jegyemet még reggel megvettem (<— a nap egyetlen jó döntése). Az állomás várótermébe 16:36-kor lépek be, még látom, amint a tábláról lepörgetik a vonatomat. Ami egyébként szinte soha nem indul el 16:34-kor. A következő vonat egy óra múlva indul, dekkolhatok addig a váróteremben. Megragadom az alkalmat, hogy gratuláljak a MÁV-nak is. Tudom én, hogy a november elseje olyan gonosz, undok, kiszámíthatatlan esemény, hogy hirtelen előugrik a bokorból és az emberek hirtelen mindannyian utazni akarnak, nem lehet rá rendesen felkészülni. Talán ezért is működött a nyolc pénztárból csak négy, talán ezért is értek a sorok faltól falig. És akkor ahogy ott álldogálok, egy fickó odaszól, hogy "ki kéne bővíteni az állomást". Gondolatban hozzáteszem, hogy ha az aprót kéregető és/vagy zsebtolvaj és/vagy családi életét az állomáson bonyolító entitásokat kihajigálná a biztonsági szolgálat, máris szellősebben lennénk. De már kapom is az ezerszer hallott "nincs egy kis apród, nem tudok hazamenni Miskolcra/édesanyámhoz/a nővérem temetésére" szöveget. Nem adtam. Igazából ott, abban a helyzetben hamarabb tudtam volna kivenni a saját vesémet, mint a pénztárcámat, meg elvből se. Erre eloldalog.

Telik az idő, a táblán megjelenik egy újabb sor, miszerint a nekem kellő vonalon ma közlekedik egy mentesítő járat, ráadásul az nem egy órával később jön, hanem csak negyven perccel. Öt perc múlva aláteszik az egy óra múlva jövőt. Tíz perc múlva kiírják, hogy a mentesítő húsz percet késik, a hangosbácsi szerint kilenc percet késik, szerintem kapjákbe. Egyre nagyobb a tömeg. Egy anyuka a gyerekének magyaráz, hogy "még jó, hogy itt a sor végén van egy kis ösvény" és nem is sejti, hogy ez az ösvény nagyon speciális, mivel többek között az én lábfejem is alkotja. A húsz perc késés közben átfordul harmincra, a rendesnél meg megjelenik a húsz, jelen pillanatban az eredetihez képest leghamarabb 70 perccel később indulok hazafelé. Érkezik ugyanarról egy IC, érdekes módon az nem késik egy kurva percet sem. Az előző fickó ismét erre jár, szúrós szemmel néz, joga van erre, oka nincs.

A harmincból negyvenöt lesz. Hangosbácsi ötvenet rikácsol. Én unalmamban megbontom a falat. Valaki rosszul lesz a pénztár előtti sorban, de eldőlni sem tud. A 17:34-es vonatnak most kellene beérkeznie a késéssel együtt, sehol semmi. A mentesítőt le is veszik a tábláról, úgy tűnik soha nem érkezik be. Debrecenből nincs hazatérés. Aztán visszateszik máshová. Már húsz percet késik a vonat a húsz perces késéshez képest is, amikor megtudjuk, melyik vágányra jön majd be valamikor. Tömeg megindul kifelé masszívan. Bejön a vonat, van rajta vagy tíz személykocsi, ezzel együtt a várótermi másfél órás ácsorgás után még ötven kilométert utazom a folyosón állva, mondjuk ekkor már rohadtul nem érdekel semmi. Egy srác annyira csutkán hallgatja a zenéjét, hogy elnyomja a menetzajt és mások beszédét. Valaki megunja és rászól, hogy tekerje lejjebb. A srác visszanéz rá aztán noop; erre valaki más udvariasan megkéri ("Kurva hamar kapcsold ki bazmeg!"), ez a valaki más kissé ukrán ügyvéd jellegű fiatalember, akcentussal, ennélfogva inkább hallgat rá (gratulálunk neki is). Fél nyolckor szállok le az állomáson, szakad az eső, az vízelvezetés optimális (nem vezetődik el több esővíz, mint ami esett), de a hajam még mindig tart, úgyhogy boldogan szökdécselek a sötét utcán a tócsákat kerülgetve.

Shit happens.

Mit mondjak, van most egy tudatállapotom... Mert az még hagyján, hogy a tegnapi Operációkutatás 1 előadáson közösségileg ráébredtünk ama nyilvánvaló tényre, hogy (figyelem)

"ez azért b, mert ez b, ez 0, akkor ez b",

de amit utána itthon sikerült művelni, az valami fantasztikus. Tudománytalan fantasztikum méghozzá. Mert nincs annál nagyobb örömbódottá’, mint hajnali háromkor rájönni, hogy a négy órával azelőtti feltevésem, miszerint egy probléma igenis megoldható szép, átlátható, hatékony algoritmussal és a csúnya módszerhez képest negyedannyi gépeléssel, téves.

Reggel meg túlaludtam az opkut gyakorlat negyedét. Első a prioritás!

Ugyan nem az a kiköpött out-of-the box használható lehetőség — legalábbis az én számítógépemen nem az —, de kezd tetszeni a Gutsy Gibbon. Például kezeli a billentyűzetem pluszgombjait (hangerő és társai) scankódok kitalálgatása nélkül. És felismeri a monitoromat is. (Amit azóta kitűnően és profi módon megtisztítottam. Nem lesz olimpiai szám ebből?) Valamint sikerült megfelelően beüzemelni a csicsázót is, ami persze nem a zsenialitásomat tükrözi, mert a kombinációk próbálgatása előbb-utóbb úgyis eredményes lett volna...

Akcióban az Expo plugin. Hasznosabb annál, ahogy kinéz! (eredeti méret)

Alakul a molekula, a gcc is fordít, mint a kisangyal (a hiányzó csomag amúgy rajta van a Gutsy lemezén, csak hogy még érthetetlenebb legyen az ügy).

Köszönet a hasznos linkekért Nándónak és WarPriestnek!

Guszti egy hete figyel a pendrive-omon. A Guszti amúgy az Ubuntu 7.10 (Gutsy Gibbon) operációs rendszer lokális álneve, így nevezve sokkal kevésbé érzi az ember megerőszakolva a nyelvezetét, mintha gáccinak mondaná, meg az csúnya szóviccek gyártásához is komoly alapot nyújtana, szóval marad egyszerűen Guszti és kész.

Ma jutottam el odáig, hogy tudjak vele érdemben foglalkozni. A korábbi telepítésű Feisty-t már múlt héten szanáltam, akkor került sor a Windows XP újratelepítésére bizonyos okok miatt (erről talán írok valamikor, mert kellő mértékben WTF), a szabad terület tehát adott volt, a CD megírása után újraindítottam a gépet és bootoltam is a Live CD-ről. A töltögetés végén megjelent az asztal, gyors körbeszimatolás után elindítottam a telepítést és amíg a lemez pörgött, belenézegettem a menükbe, hogy mi változott az előző kiadáshoz képest.

Kis kitérő. Gusztit a linuxos világ úgy várta, mint a messiást szokás, ami számomra kissé érthetetlen a mai napig. Nem értem ugyanis, hogy mit kellene a Gusztinak mutatnia, miben lehetne annyival több és jobb, mint mondjuk a Feisty vagy egy másik népszerű disztribúció. Minden csomagból a legújabb verzió van benne (pl. GIMP 2.4), de ez alap jellemző manapság egy naprakész rendszernél. Tudtommal nagy paradigmaváltás sem történt fél év alatt. Akkor az egész hype forrása a next-next-finish módon beüzemelhető 3D-s effektbazár lenne?

Nekem is megvoltak a saját elvárásaim az új rendszerrel kapcsolatban: — ami eddig működött, az ezután is legalább ugyanúgy működjön, — működjön az mp3-lejátszás XMMS-sel, — tudjak DivX/XviD/MOV/FLV/DVD filmeket nézni (MPlayerrel vagy VLC-vel), — tudjam használni az USB-s modemet, — működjön a gcc (Feisty-ben hiányzott néhány fontos header), — nem baj, ha forog a kocka (Compiz/XGL és társai). Kitérő vége.

A telepítés végeztével újraindítottam a számítógépet, hogy a továbbiakban már ne a Live CD-ről majomkodjunk, aztán elsőként megpróbáltam beüzemelni a modemet. Ez — a hardverhez elérhető szoftver Windows-only volta miatt — még most is kicsit barkács jellegűre sikerült, de a lényeg az, hogy a Feisty-nél alkalmazott lépések végrehajtása után már lehetett használni az internetet, úgyhogy irány a csomagkezelő! Hamar telepítettem az XMMS-t, az MPlayert, a VLC-t, aztán az ATi kártyához való drivert a Restricted Drivers Managerből.

Az ATi meghajtó engedélyezve

Nézzük, mire volt jó mindez! A zenelejátszás korrektül működik. (2007. október vége van. Megérkeztünk.) Videókat viszont csak a VLC tud lejátszani, az MPlayer a telepített driver ellenére nem talál videokimenetet (akárcsak Feisty alatt).

MPlayer hibaüzenet

A gcc-t a szoftver telepítettnek mutatta, ennek ellenére a próbaként megírt egyszerű programocskát nem sikerült lefordítani, mert az stdio.h, stdlib.h, string.h és math.h header fájlok (meg a többi, amiről még nem tudok) nincsenek meg. A csomagkezelőben bejelöltem az egész gcc-t újratelepítésre, de utána is megmaradt ez a hiba. (És ugyanez volt Feisty-ben is, rejtély.)

Pedig azok kellenének nekem...

Az eyecandy cuccok közül semmi nem működik. A Gusztiban a Compiz-Fusion ablakkezelő az alapértelmezett, a beállítások között ennek három működési módja közül lehet választani. Ha a kikapcsolt helyett a használhatóan megbolondított vagy a 24-7 full screen VPS lehetőséget választom, kapom a hibaüzenetet:

Compiz hibaüzenet

Nem a legjobb kezdés, igaz-e?

Szerk.: Érdekes módon az ATi driver letiltása után gond nélkül be lehetett kapcsolni minden effektet. Apróság ugyan, de jó lenne, ha az egyes funkciókat engedélyező checkboxok mellé odaírnák az effektet kiváltó billentyű-kombinációt is. Ja, és sikerült az MPlayerrel is filmet nézni, de előbb át kellett állítani a videokimenetet X11/Shm-re:

"Néha különösen sóher apával rendelkezőket választanak."

Egyelőre nem vagyok meggyőződve a váltás helyességéről.

Az internet egy áldás. Ha van egy problémád, amit nem tudsz magadtól megoldani — például életedben először van TFT-monitorod és a tisztításáról a kézikönyv elég szűkszavúan nyilatkozik —, akkor rágúglizol a "tft monitor tisztítás" kifejezésre és kapsz rögtön ezerhatszáz találatot, szíved örülni kezd, megtaláltad a megoldást.

Az internet egy átok. Ha van egy problémád, amit nem tudsz magadtól megoldani — például életedben először van TFT-monitorod és a tisztításáról a kézikönyv elég szűkszavúan nyilatkozik —, akkor rágúglizol a "tft monitor tisztítás" kifejezésre és kapsz rögtön ezerhatszáz találatot. Ezerhatszázat. Aminek a kilencven százaléka orvosilag teljesen irreleváns, a maradék tíz százalék felében legalább már monitorokról is szó esik, a maradék maradékát meg módszeresen elkezded feldolgozni. És ahogy egyre jobban beleásod magadat a témába, arra jössz rá, hogy semmivel nem vagy előrébb annál, amit magadtól kisütöttél még a keresgélés előtt. Mert van, aki azt mondja, hogy a TFT-monitort csak TFT-monitorhoz való speciális — értsd: drága — tisztítófolyadékkal és mikroszálas kendővel szabad megtámadni, mert a többi cucc megeszi a műanyagot. Valaki más azt mondja, hogy ő már fekete-fehér TFT-monitort is használt annak idején és higgyük el neki, hogy ő mindig sima ablaktisztítóval és papírtörlővel tünteti el a dzsuvát a képernyőről. Valaki szerint mindegy, mivel sikálsz, csak ne legyen alkoholos, valaki szerint csak az alkoholos oldja fel a zsírt. Aztán van, aki a szarvasbőr kendőre esküszik, másvalaki lehurrogja, mert szerinte a szarvasbőr kendőnek a szarva karcolja a képernyőt és még rúgdos is (!). És akkor ott vagy te, aki az előbb még örültél annak, hogy internet, meg közösségi tudás.

Amúgy a megoldás még mindig érdekel.