Megvan a Pannonnak az a reklámja, amiben a csórikám feltúrja a rezidenciát és a végén a kertben kiássa a kutya által elkapart ócska vezetékes telefont? Megvan?

Bizonyos okból kifolyólag éppen a Pannon egyik üzletében tartózkodtam, amikor egy kissé zavart tekintetű és viselkedésű nő lépett be a helyiségbe, helyet foglalt az egyik ügyintézővel szemben, aztán higgadtan elővett a hátizsákjából egy egykoron fehér színű kagylós, számtárcsás telefont, ami első ránézésre akár az a készülék is lehetne, amelyen az a bizonyos Bell élete második telefonbeszélgetését intézte volt. Csak ezen lógott némi pókháló is (patina felár).

A két ügyintéző csaj zavartan nézett egymásra, mert nem tudták, hogy kínjukban sírjanak vagy nevessenek. Aztán utána inkább mégis sírtak, mert az illető nő akkor döntötte el, hogy neki a választott vadonatúj mobiltelefon mégsem felel meg teljesen, amikor az ügyintéző a fóliás dobozból már félig összerakta neki a készüléket.

Mesélő: A főhős éppen a több szálon parallel paralell párhuzamosan futó cselekmény önkritikus, iróniával átitatott, ennélfogva pimaszul zseniális összefoglalását fogalmazta magában, melyben szépen sorra veszi az élet nagy dolgait és agyának hurokmentes barázdáltságát bizonyítván mindenkit elzavar a zivataros francba, ám ekkor váratlanul levelet kapott a postafiókjába.
Tömeg: Hááááá!!!

Naszóval hoppá!

(Nemaggódik, hamarosanmindentmegtud.)

Állítólag a magyar nyelv az egyik leggazdagabb szókincs tekintetében. Állítólag néha egész jól tudom használni a szavakat.

Most mégsem találom a megfelelőeket.

Tizenkilencre fogok lapot húzni. Ha bejön, könyvet írok róla. Ha nem, blogot.

Voltam fórummeeten.

Ehhez először is fel kellett kelni fél ötkor. Nem ismertem fel magamat a tükörben. De aztán mégiscsak. Fél hatkor kiballagtam a trolihoz, ami kiröppentett az állomásig nagyjából öt perc alatt (átlagos menetidő: ~20 perc), ahol találkoztam WarPriesttel. A három óra tizenhét perces vonatútról sokat nem mondanék — nem is lehetne, leszámítva az átalakuló decepticon (álca, LOL!) által keltett hanghoz hasonlók tapasztalását. A Nyugati aluljárójában vettünk metrójegyet, mert mi rendesek vagyunk, erre a bejáratnál strázsáló inspektor-csoport kollektíven hátat fordított nekünk, amikor lefelé mentünk. A metróban először nem tudtuk, melyik oldalt kell választanunk, aztán a kis információs táblák alapján rájöttünk, hogy a másikat. Ekkor vette észre WarPriest, hogy szemben a falon is láthatóak az állomások. Tájékozódásból jeles!

A Deák téren először is fáztunk, meg jó sokáig csak mi ketten álldogáltunk ott a bejelentkezettek közül. Volt még kettő egyén, akik csoportosulásnak tűntek, de szerintem mindketten arra gondoltunk, hogy ők hátha nem a fórummeetre jöttek, mert valahogy nem illettek a képbe. Aztán el is mentek. Hogy ne unatkozzunk, megtaláltak minket különböző személyek. Először jött egy angolul érdeklődő úr, hogy mi véletlenül nem a statue parkba induló csoporthoz tartozunk-e, neki a középfokú angol ismereteimet kiaknázva azt bírtam válaszoltam, hogy no. Nemsokára megjelent a legutóbbi találkozón S@ti által felfedezett idegenvezető is, de sajnos túl messze volt ahhoz, hogy bármit is halljunk belőle. És ekkor hirtelen reményteli vásárlókká változtunk.

Jött ugyanis egy kapucnis, surranós srác, a kezében egy bőrszíjjal, amit bőszen ajánlgatni kezdett nekünk megvételre. Mikor mondtuk, hogy nem kérjük, rátért a lényegre:
— És vipera? Sokkoló nem kell?
Sokkoló, de nem kértük azt sem. Bár talán találnánk neki alkalmazási körülményt. Fenébe, elkalandoztam...
— Ti testvérek vagytok?
— Nem.
— Akkor ikrek?
Kész. Otthagy minket. A szomszédos padra közben letelepedett az a két srác, akiket nem szeretünk volna fórumozónak hinni, és az egyikük odaszólt nekünk, hogy:
— Kicsit mellélőtt, nem?
Erősen bólogattunk. Megfordult a fejemben, hogy mindjárt ezek is előállnak valami kihagyhatatlan ajánlattal (ötezer forintos iránytűs svájci bicska ötszázé’, valaki, KTamás? :-), de nem tették. Aztán megérkezett villneuve, meg KTamás és Sally, odalépett a közelben várakozó, közülünk senkit nem ismerő ALIEN, meg még Kiscsirke is befutott, aki továbbra sem kicsi és továbbra sem csirke, viszont olyan, mint Chase a Dr. House-ban: he has great hair. Itt közösségileg megvitattuk a táncgép kapcsán felmerült Guitar Herót meg Rockbandet, én pedig vázoltam egy abszolút többjátékos mókát, amelyben valaki táncol a táncgépen, valaki meg oldalt gitározik neki, szintén a képernyőn szaladó jelek alapján. vill szerint el fog készülni a Star Wars: Jedi Academy következő része, szerintünk még Guitar Herós kiegészítő is lesz hozzá, Jedi Guitar Hero címen, amelyben a játék elején el kell dönteni, melyik oldalt választod (a sötét oldal a death metál) és ha rosszul játszod a nótát, erőtrükkel vissza tudod rángatni a hangokat a helyükre. Hülyeségért a szomszédba menni: továbbra is felesleges!

Innen még egy jelenetet kívánok megemlíteni:
vill: És Gödöllőn merrefelé laksz?
ALIEN (komoly arccal): Temető.

Westend. vill bevásárolt magának egy Whopper menüt a Murder Kingnél (ilyen pólója volt ALIENnek :-) és akadt némi problémája a zsemléből gravitációs okokból kifolyólag kifolyó dolgokkal. Ezt a bejegyzést vasárnap délben írom, tegnap éjjel ment valahol a Ponyvaregény (a borzalmas magyar szinkronnal, brrr...), benne pedig a legkirályabb jelenet, amikor Jules és Vincent meglátogatják Marcellus Wallace barom üzletfeleit a motelben és a nagy beszélgetés közben Jules megeszik egy Big Kahuna Burgert. Hát helló, neki nem hullott kifelé semmi! Közben megérkezett Shadow is, egy egészen kis srác meg majdnem lefordult a székről, annyira tetszett neki vill és az ő sült krumplija. Én meg beszereztem egy törökös gyrostálat csirkehússal és rizzsel (valójában ALIEN hasonlót választott magának korábban és annyira jó illattal volt, hogy meg lettem vásárolva), ami tök finom volt, csak annyiból tűnt furcsának, hogy általam felismert zöldségeknek általam eleddig ismeretlen íze volt, meg a ketchup sem ketchup volt, hanem valami csípős kulimász. Plusz van még egy remek jellemzője ennek a fogásnak: túléltem. :-)

Kaja után mentünk táncgépezni, ami hát... nem nagyon ment nekünk. Utána volt papírrepülő-támadás és számomra tisztázatlan körülmények miatt komoly veszélybe került egy piros színű, hatalmas Sony Bravia nyúl is. Két év után ismét meglátogattuk a Potala teázót, ami azóta annyit változott, hogy másak a halak az akváriumban, viszont a felszolgáló lány udvariasan kiosztott minket a szervírozáskor, hogy minek cserélgetjük össze a kannákat, amikor ő mindenkinek azt adja oda, amit kért. Én egy joghurtos eper ízesítésű feketeteát rendeltem, aminek az illata tényleg joghurtos eperre emlékeztetett, viszont alapértelmezésben nincsen neki semmi íze. De legalább a színe rendben volt, nem úgy, mint ALIEN zöldteájának, aki nehezményezte, hogy kitöltve egészen vízszerűnek tűnt a tea. Kavargatás közben magasröptű beszélgetést folytattunk mindenféléről, volt anime-negyedóra, meg szabadvers villtől, kitárgyaltuk, hogy a nyomtatott játékmagazinok miért vannak leszállóágban (akarom mondani, miért olyanok, amilyenek) meg azt is, hogy miért szeretjük a Java nyelvet. KTamástól megtudtuk, hogy a BKV trolijáratainak számozása azért indul 70-től, mert ezzel tisztelgett a város Sztálin elvtárs hetvenedik születésnapja előtt. Ebből az következik, hogy Debrecen vezetése nem kultiválta különösebben Sztálint, mert Debrecenben csak 2-es és 3-as (meg 3/E) viszonylatok vannak. Körülbelül ekkor ment el a vonatunk Debrecen felé, de úgyis visszamentünk még táncgépezni a Westendbe, tehát annyira nem bántuk. Öt óra előtt szépen elköszöntünk a többiektől és átmentünk a Nyugatiba, hogy az ötkor induló vonattal hazamenjünk. Tíz perc múlva meg ismét a Westendben voltunk.

Történt, hogy az Elvira WAP-on megnéztem a menetrendet. Abban szerepelt egy 17.00-kor induló vonat, ami nekünk megfelelőnek tűnt. Az állomáson viszont kiderült, hogy az csak Szolnokig jó nekünk, ott átszállással mehetünk tovább. A következő direkt meg hat után indul. Szóval visszamentünk a táncgéphez, hátha a többiek még ott vannak (mert vagy sorra kerültek, vagy még mindig csodálják azt a srácot, aki gyakorlatilag perfektre nyomta a pályákat egymás után). Tényleg ott voltak még, éppen ők játszottak. A végén KTamással ketten ugráltunk és valami három szintet bírtunk lenyomni (én C, B és B eredménnyel), mielőtt végünk lett. Állítólag baromi jól nyomom, csak eléggé kopott már a gép és folyton csúszkáltam (bár lehet, hogy ezért ment ennyire :-).

A hatos vonattal aztán tényleg hazajutottunk, fél tízkor már Debrecenben voltunk, ott még vártam húsz percet a trolira és tíz óra után nem sokkal ismét sötétben fordítottam el a kulcsokat a zárban.

OMG, de jó volt az egész! Köszönöm villnek, Sally-nek, KTamásnak, ALIENnek, Kiscsirkének, Shadow-nak és persze WarPriestnek, hogy eljöttek. Vonatra ülni azért pár napig nem vágyom.

Tartalmas héten vagyunk túl, kérem szépen, pedig még túl sem vagyunk rajta. Például ez az oka annak, hogy S@tinál még mindig nem lilult be a blog, pedig már vasárnap elküldte a samplét.

A hétfő úgy indult, ahogy a vasárnap befejeződött, azaz a múlt hét közepén elkészített és NetBeans-ben illetve Eclipse-ben a vasbeton alapig kitesztelt beadandó program a szerverre felmásolva első pöccre olyat bukott a teszteseteken, hogy öröm volt nézni. Persze nem volt öröm nézni, ez csak ilyen hülye szófordulat, tudjátok. Tehát hétfőn a többiek által meg lettem okosítva a hiba vélhető okát illetően, ennek örömére az érdeklődési faktor szerinti kategorizálás során a Dominó-nappal közös kupacba kerülő Operációkutatás 1 előadás végeztével — este hatkor — fénysebességgel húztam haza, hogy az éjféli határidő előtt még legyen idő normálisan, higgadtan, lassú ütemben a falhoz ütögetni a fejemet, mert a többieknek igaza volt és egyetlen kódsor kihúzásával tényleg megoldódott a dugulás. Mivel ekkor még csupán este fél nyolc volt, úgy gondoltam, épp eleget rajzolgattam papírra egy másik feladatot ahhoz, hogy megpróbáljam éjfélig összebarkácsolni. Fél tizenegykor aztán végzetesen elakadtam, mindenesetre beadtam azt a programot is. Negyedórával később a szerver beadta a kulcsot: aki be volt jelentkezve, semmit nem tudott csinálni, aki nem volt bejelentkezve, nem tudott belépni sem. Szórakoztató volt a tárgy fórumán figyelni a reakciókat, de ez attól még csúnya dolog.

Keddről annyi rémlik, hogy letöltöttem valamikor az NFS ProStreet demóját (~800 mega az exe, ami kibont egy tömörített mappát, amiből elindul az installer; hát hol élünk?), szerintem fogok róla írni, mert valami elképesztő az egész; az viszont egészen biztos, hogy voltunk úgynevezett LAN-party-n, amelyen én, mint a FIFA08 nagy ismerője voltam érdekelt. Hozzá tartozik a dologhoz, hogy utoljára az Euro 2004-gyel foglalkoztam a focis játékok közül, utoljára jót meg a FIFA97-tel játszottam, a 08-as résznek csak a demóját próbáltam, azt is vasárnap este. Ezek után érthető, hogy nem ütött szíven a hír, miszerint a gépterem gépeire nem ment fel a 08, ezért a 07-tel fogunk játszódni. A gépterem gépeiről egyébként annyit, hogy volt bent 64 darab egyforma IBM/Lenovo konfig, belépéskor meg alá kellett írni egy papírt, amelyről fél órával később derült ki, hogy az lényegében a teremhasználati szabályzat volt és a rendszergazda külön felhívta mindenki figyelmét, hogy nem kéne a magunkkal hozott veszélyes eszközöket (gamepad, egér, billentyűzet, fejhallgató) bedugdosni a gépekbe, mert letörnek a csatlakozók és akkor ránk lesz verve az összes kár.

Szóval, a fifás előéletem tükrében talán nem lesz meglepő, hogy a csoportból nem jutottam tovább — ennek ellenére szívesen letörném a kezét annak, aki kitalálta, hogy a sprintelést és a kapus elkeseredett kirohanását ugyanarra a gombra tegye defaultban (védővel rohannál a támadó mellett, erre a kapusod a tizenhatoson kívül elszalad melletted a másik kapu felé) —, viszont legalább láthattam olyan embereket, akik tényleg tudnak játszani ezzel a játékkal. A legjobb mégis az volt, amikor a tétmeccsek véget értek és tolhattuk a játékot a magunk örömére, WarPriest el is vert jó sokszor. Valamikor hajnali öt után indultunk hazafelé és még sötét volt odakint, amikor beléptem a lakásba. Mire lefürödtem és be akartam esni az ágyamba, kivilágosodott, éreztem, hogy kár lefeküdni, mert de szar lesz délben felkelni, aztán mégis elaludtam. És délben tényleg szar volt felkelni, utána egész nap csak keringtem, mint gólyaf... Egyedül csak monitort nem akartam látni.

Csütörtökön nekiláttam a hétfőn be nem fejezett feladatnak. Mivel hétfőn a modularitást egy egészen új szintre emelő, átlátható lépéseket realizáló, beszédes objektumneveket használó száztíz soros kódot sikerült írni, csütörtökön jobbnak láttam, ha a jól működő részeket kimásolom új projektbe, értelmesen elnevezem a dolgokat aztán implementálom a hiányzó részeket. Ez olyannyira jól sikerült, hogy ha valaki ránéz a kódra, el kell neki magyarázni, hogy ez Java, mert egyáltalán nem annak tűnik. Viszont működik.

Most meg péntek van, a holnapi fórummeetig szétlövetem magamat a XIII (kszííí :-) multipléjerben a nagyonokos botok által, meg persze belilásítom S@tinál a képet. file.close();