Gondolatiságomat jelen pillanatban nagyban meghatározza a postás által ma a levelesládába csúsztatott mobiltelefon-számla, illetve az ennek láttán a szolgáltató és az equus equus nemi szerve között létrejövő nem természetes kapcsolatban való reménykedés.

Kicsit felb@sz, hogy ma, 22-én jön meg a számla, tegnapi postai bélyegzővel, a számla kelte augusztus 10., a számla befizetési határideje augusztus 18. és már jött az SMS, hogy legyek szíves igazolni a befizetést.

I predict a roundhouse kick.

A kép címe: Augusztus huszadikai délelőtt

Leírás: A szerző úgynevezett setét korszakának jellegzetes alkotása. Remekül érzékelteti a pillanat spontaneitását, a színek elvonásával érzelmileg befolyásolja a szemlélőt, szinte markunkban érezzük a frissen élezett kisbaltát, amellyel pillanatok múlva beköszönünk a berendezés belsejébe.

Kikiáltási ár: 1 db homlokra ragasztható, a fixboot /? parancs kimenetét tartalmazó matrica

Nézem az olimpiai közvetítést. A képen éppen az látható, amint egy patentül leparkettázott teremben az első brit űrhajósnő világűrbe lövéséhez készülődnek. Van neki naffejű dekompressziós sisakja divatos szúnyogszemüveggel. Csak olyan furcsa a testhelyzete, egy muki meg védőszerelés nélkül, pólóban áll mellette. Aztán kizoomol a kamera és kiderül, hogy ez valami kerékpáros döntő, amiben ketten haladnak a pályán, három kört tesznek meg, ebből az elöl haladó két és fél körön keresztül kizárólag hátrafelé néz, aztán a másik perszehogy lehajrázza, mert ő meg végig csak előrefelé nézett, hát úgy könnyű.

Szóval vannak még itt tartalékok, ha esetleg néhány évtized múltán megunná az emberiség ezeket a mai sportágakat. Például ott az űrséta (Szergej mellényúl az utolsó kapaszkodónak, szegény Szergej!) vagy a vadvízi kenuzás pályáján rendezett vadvízi 400 méteres pillangóúszás ár ellenében, de ha a teljes extremitásunkat ki szeretnénk élni, akkor lehet indulni diszkoszvetés- és elkapás versenyszámban is.

Néha félek magamtól, olyan ötleteim vannak.

Nyírbogdány is befogadná az Apollo Tyrest.

Merthogy van nekünk ipari parkunk, szép nagy, ürességtől kongó. Ha véletlenül mégsem itt épülne fel a gyárüzem, akkor is ki lehetne használni. Például kitűnő helyszín arra, hogy a rengeteg, az agyát a seggével összekeverő újságírónak szemináriumot tartsunk itt arról, miért kibaszott ciki dolog, ha minden hírportálon ugyanaz az MTI-s hír jelenik meg, csupán másképpen tördelve, viszont az égbekiáltó nagy elgépelést bennhagyva. Ugyanis Nyírbogdány nem egy nyíregyházi település, hanem egy nyírségi település (és főleg nem város), de ezt maguk ott fent a nagy Bukaresten nem tudhassák, térképen meg alig vagyunk rajta.

Azért ha bejönne a tender, egy hamburgerest nyitnék a közelben.

Reggel arra ébred, hogy mennie kell a takszöv legközelebbi kirendeltségébe valamit kérvényezni. Gondolja, egy takszövben meglehetősen gyakori a kérvények kezelése, ezért csak a szükséges számlaszámokat és iratokat viszi magával. Ott közlik vele, hogy erre nekik nincsen nyomtatványuk. Kér egy papírt meg egy tollat. Csak nyomtatott kérvényt tudnak elfogadni. Mondja, ő leírja, aztán begépelhetik. Nem lehet, nem szabályos. Hazamegy, más dolga van. Este megírja, megformázza, a tapasztalt állapotokra való tekintettel elővigyázatosságból huszonkettes betűméretet alkalmaz, a számlaszámokat monospace betűvel írja, félkövérré alakítja és még alá is húzza.

Másnap reggel arra ébred, hogy mennie kell a takszövbe kérvényezni. Érzi a levegőben a siker szagát, amikor átnyújtja a pulton a kérvényt. Kedvesen érdeklődve kérdezi, hogy megfelelő-e a nyomtatvány külalakja, kellőképpen információgazdag-e a dokumentum, a háta mögött keresztbe teszi két ujját. Minden rendben, mondják, intézkednek, legyen nyugodt.

Ugyanaz a nap, kora délután. Telefonon keresik a takszövből, mert nem tudják elolvasni az egyik számlaszámot. (Ezt azóta sem érti.) Be kellene mennie. Megkéri a hívót, hogy ha nem nagy gond, legyen már szíves vesén lőni azt, aki nem tudta elolvasni, de ha nem, az sem baj, úgyis be kell mennie, majd megteszi ő, HA MÁR ÚGYIS OTT VAN, önszántából, jókedvűen.