via Customize.org.

Elég jó ütemtervem volt a mai napra vonatkozóan. De.

Negyed nyolckor arra ébredtem, hogy éppen elvérzek az orromon át. Tíz perc alatt végül elállt. Aztán fél órával később megint éreztem, hogy megindul, újabb tíz perc kellett, mire abbamaradt. Ezt még néhányszor megismételtük, én és az orrom. Ezalatt sikerült helyenként összekennem a lakást is. Ha ehhez hozzáteszem, hogy este mosogatás közben a kezemben tört atomjaira egy üvegedény és csuklótájt egy hosszú karcolásnyomot hagyott rám... Horror annak, ki belépni merészel.

Ilyen kiszámíthatatlan orrkondíciók mellett nem gondoltam bölcs dolognak a Sztochasztikus modellezés 1 előadás meglátogatását, mert amúgy sem értem volna be időben, illetve, ha netán az előadás közben jelentkezik a vérbőség, akkor még azt hinné ott egy nagyon lelkes valaki, hogy az elhangzottakat reagálom le eképpen, pedig az elhangzottakat egészen másképpen szoktam lereagálni.

Általában belül sírok.

— Mit parancsol az Úr?
— Egy sommás véleményt.
— Ajánlhatom menüben kis krumplival?

Nem értek a politikához. Ha pedig azt nevezzük politikának, ami idehaza folyik, akkor nemcsak hogy nem értek hozzá, de nem is akarok hozzá érteni. Vannak ennél sokkal hatékonyabb önpusztító módszerek. A gazdasághoz szintén nem értek, nem vagyok képes átlátni az egészet. Ha azt mondják, holnaptól öt százalékkal emelkedik az ÁFA, csak annyit értek belőle, hogy a polcon magasabb összeg szerepel majd a termékek alatt, ami rossz; nem tudom, miért hozná ez helyre a gazdaságot. Nem látom át a pénz útját.

Azt viszont sajnos tisztán látom, hogy az ország — és benne mi mindannyian — nem jó irányba halad. A dolgok egy része ráfogható a világválságra, vagy ahogy a sajtóban eufemizálva emlegetni szokás, a kedvezőtlen világpiaci klímára. Ezeket nyilván valahogy kezelni kell minden országban, kinek sikerül, kinek nem. Furcsa, hogy nekünk általában (megint) nem. A dolgok másik része régről hordozott problémákból nőtte ki mára magát, egyik a rendszerváltás előttről maradt ránk, a másik éppen akkor jelentkezett, a harmadikat meg azóta iparkodták össze nekünk az általunk felhatalmazott ki-vá-ló szakemberek. Igen, az összes. Igen, a te kedvenced is.

Hogy a jelenlegi magyar politikai elit tökéletesen alkalmatlan politikai elitnek, azt talán semmi sem bizonyítja jobban, mint az a szomorú tény, hogy ezek a remek emberek most, amikor a horog mindannyiunk közös nagy segglyukába van akasztva, még mindig nem jutottak el a gondolkodásnak ama magas szintjére, ahol felismerhetnék, hogy ebből a szarból nem lehet egymás állandó visszaráncigálásával kimászni, viszont értelmes emberek módjára, összefogva talán igen. És akkor nem azon röhögne fél Európa, hogy DJ Urcsány Brüsszelben, a Viki-viki-viktor meg Berlinben stand up-ol diszjunkt elképzelési halmazokkal nemzetmegsegítő csomagokért, hanem még az is lehet, hogy azt látnák, hogy egy bajba jutott állam felelős politikusai félreteszik az ellentéteiket és megpróbálják együtt megmenteni a hazájukat és azokat az embereket, akiknek egyébként négyévente a szemét kihazudják.

Azt külön érdekesnek találom, hogy a múlt ködéből előkerült Bokros Lajos egykori pénzügyminiszter szelleme, mert nagyon nagy szüksége lenne a kormánynak egy hozzá hasonló kaliberű szakemberre, aki mezítelen talppal masíroz bele a csalánosba, ha a helyzet úgy kívánja, aztán csöndben lelép, de nem találnak erre a szerepre senkit. Aggasztó?

Orbán Viktor országértékelő beszédében lényegében azt mondta el harminc különböző módon, hogy amit a jelenlegi kormány eddig csinált, az mind rossz volt, amit most csinálni akarnak, az mind rossz, amit a jövőben csinálni akarnak, az mind rossz lesz, és a legjobb lenne, ha nem is csinálnának semmit, bár az megint csak rossz lenne, szóval mondjanak le szépen vagy inkább oszoljanak fel, az nem lenne rossz, és akkor belovagolna fehér lovon V lovag, nem tudni, hogyan, de elintézné, hogy sárkányt le, kincset fel, királylányt meg, hát az is hülye, aki nem ezt szeretné. Orbán Viktor szerintem egyetlen dolgot felejt el. A 2010-es parlamenti választást a Fidesz már megnyerte. (Hogy ők nyerték-e meg, vagy az MSZP vesztette-e el, az csupán szavakon való felesleges lovaglás.) Nagyon, de nagyon nagy baromságot kell tenniük ahhoz, hogy ne ők győzzenek majd. Talán csúnya ezt kimondani, de nekik nem jön rosszul, ha a hullámok magasabbra csapnak, mert lehet találni a harminc mellé újabb tíz magyarázatot, amiben rá lehet mutatni, hogy. Csakhogy ettől nem megy vissza az euró 280 forintra. És 2010 őszén, amikor elkezdi működését a második Orbán-kormány, nem lesz egy csapásra minden rendben, úgy értem, nekik akkor abból kell majd elindulniuk, amit addig alakítanak a mostaniak(kal együtt ők), és ha igaz az, hogy a mostaniak kergetni való bolondok, akkor talán érdemes volna nekik segíteni, már csak a saját, könnyebb jövő gründolása érdekében is.

De nem lesz ebből semmi, ahogy ezeket ismerem. Nfol vagyok, bizakodó állampolgár.

Szerencsére nincsen pénzem tudatmódosító szerekre. Még nagyobb szerencse, hogy nem is vágyom ilyesmikre. Azért ez valahol tudatos a részemről, sajnos tudom magamról, hogy könnyen rabjává válok dolgoknak. Például a szokásoknak. Meg egyebeknek. Amikor lehet, kerülöm is a konfrontációt.

Hát most valahogy nem sikerült.

Igazság szerint nekem a kilencvenes évek nagy játékterméséből elég kevéssel volt dolgom, a C64-es kezdés után persze megvolt a szokásos PC-s karrier (Prehistorik2, Skyroads, Prince of Persia és társaik), aztán másnap már a Need for Speed Hot Pursuit volt a játékmagazinok ásza, érdeklődési körömből kifolyólag az akkori stratégia-, kaland- és RPG-zsáner lényegében a mai napig felfedezetlen terület. Mindez most csak azért érdekes, mert Chris Sawyer Transport Tycoon Deluxe című játéka a kilencvenes évek közepéről a maga pixeles alakzataival hirtelen része lett az életemnek.

OpenTTD. Újabban túl rövidek az esték.