Helyzetjelentés

A banki ügyintézés gördülékenységével, problémamentességével és idegrendszerre gyakorolt általános kedvező hatásaival kapcsolatban mondok magának egy érdekes adatot: a telefonomban összerendeztem az ügyintéző által eddig használt három telefonszámot egyetlen kontakt alá, névnek pedig beírtam azt, hogy

A következő percekben a nyugalom megzavarására alkalmas mondatok hangozhatnak el!

Ennek persze van egy előzménye, de most hirtelen nem lelek megfelelő kifejezést arra, amikor hat hétnyi papírozgatás után, egyetlen gombnyomásnyira a boldog végkifejlettől kiderül, hogy a teljesítésre megjelölt számlaszám érvénytelen, mert fel van cserélve két számjegy. Nem voltam vidám.

De mindegy is, van ebben a történetben még néhány felesleges kör, a bankban már úgyis megígérték, hogy mire legközelebb megyek hozzájuk, lesz saját menüpontom a sorszámosztó gépen.

Türen schliessen

– Na, mindjárt bent vagyunk az állomásba! – telefonoz valakinek Utas 1 nem sokkal azelőtt, hogy beérne a személyvonat egy megyeszékhelyre.
– Kurvára remélem, hogy nem! – kommentálja Utas 2 pár sorral hátrébbról.

Általános derültség.

Gondolom sokan látták a Féktelenült Sandra Bullockkal. (Én sajnos egyedül néztem.) Az elsőt, a busszal meg a metróval meg a vészhelyzetben folytatott enyelgéssel, nem a rettentően rossz másodikat a sikertelen vezetői vizsgával meg a hajóval meg a vészhelyzetben folytatott enyelgéssel.

Egyébként a MÁV-ról mindenkinek megvan a véleménye, közben meg észre sem vesszük, milyen plusz szolgáltatásokat nyújt számunkra. Vegyük például azt az esetet, amikor a négy személykocsiból álló InterCity-szerelvényt úgy menesztik el a Nyugatiból, hogy összesen egy WC-je működőképes.

Ez elsőre egyszerű garasoskodásnak tűnhet, hiszen az ingyenes (nem)javításnál nincsen olcsóbb; ez valójában a cég kevésbé kommunikált közösségépítő szándékának az egyik eszköze. Amúgy ugyanis akkora lenne a kényelem meg az elégedettség, hogy az utasok szép nyugodtan, a saját kis buborékjaikban lebegve töltenének el órákat a vonaton, kézi bizbaszaikat nyomkodva, egymáshoz sem szólva, élettelen rakományként érnének célba.

Rossz nyelvek szerint persze ez megoldaná a MÁV azon problémáját, hogy tudniillik léteznek utasok is a világon.

Így viszont roppant gyorsan és teljesen maguktól épülnek ki kapcsolatok az utasok között: a nem működő WC-k híre – és más jellemzője – hamar végigér a kocsikon, az emberi psziché meg már csak olyan, hogy ilyen helyzetben mindenkire azonnal rátör a kínzó hólyagfeszülés meg a hasmars. Tessék, máris megvan a közös ellenség és a közös téma, mehet a szocializálódás.

– Felháborító, hogy ennyi pénzért ilyen körülmények vannak!
– Á, hagyja már! Múltkor is ez volt. Szajolnál már annyira kellett pisálnom, hogy majd beszartam! Kovászos uborkát? Vegyen bátran, hoztam bőven!

A fenti mondat valóban elhangzott, de a beszélgetésben résztvevők személyiség jogainak védelme érdekében a település nevét megváltoztattam.

Eredetileg Kisújszállás volt.

Szelep úr a Földhivatalban

A kora hajnal óta szakadó eső és az előző ünnepnap megtette a hatását, a roppant gáláns, 8-tól 10 óráig tartó ügyfélfogadásra 9 előtt érkezve sem kellett távcső az alacsonyabb sorszámú szerencsések megpillantásához. Szelep úr belépett, megtörölte a cipőjét, sorszámot húzott, majd alig 15 percnyi várakozást követően máris tompán puffant az ügyintéző pultján a magával hozott iratköteg.

– Ezt a bankban adták magának?
– Igen.
– És nem mondták, hogy mi kell még hozzá?
– Nem. Azt mondták, hogy ezt a pakkot egyben kell ide elhoznom.

Szelep úrnak valójában azt mondták, hogy hozza el egyben ezt a pakkot, itt majd az okos és kedves ügyintéző okosan és kedvesen ránéz és látni fogja, hogy minden megvan, ami szükséges és elkezdi az ügyintézést. Most az okos ránézésnek kellene következnie a terv alapján.

– Aha – mondta az ügyintéző és egyre borúsabb tekintettel lapozgatott.
– Mindhárom iratból három darab van – próbált segíteni rajta Szelep úr.

Az ügyintéző reakciója nem más volt, mint a világ összes fájdalma egyetlen sóhajba sűrítve. Nyilván hiányzik a pakkból valami, aztán lehet menni a bankba pótoltatni. De nem, mert:

– Igazán összekészíthették volna!
– Mi a probléma?
– Nincsen sorbarakva!

Az ügyintézésnek ezen a pontján Szelep úr érezte, nagyon észnél kell lennie, nehogy véletlenül hangosan ki találja mondani, amit gondol. Például olyanokat, hogy azért a közel tizenháromezer forintos eljárási díjért már beleférhetne annyi, hogy a hölgy az AAABBBCCC sorrendű iratcsomóból előállít egy ABCABCABC-t, amiről persze csakis ő tudja, hogy neki olyan kell. Vagy hogy legalább nem ad elő emiatt egy rövidebb litániát.

– Úgy látom, mindegyikből három van – állapította meg a hölgy.
– Nahát! – tódította Szelep úr.

Hazafelé baktatva Szelep úr megegyezett magával abban, hogy nem von le az esetből messzemenő következtetéseket. Elvégre egyáltalán nem jellemző a hivatali ügyintézések során, hogy az ügyintéző elfelejtené: az ügyfél – vele ellentétben – nem jár be mindennap a hivatalba, így nem is lehet tökéletesen tisztában az ügyintézés csínjával-bínjával. Ez csupán egyedi, szerencsétlen eset lehetett, talán a hölgy is restelli magát miatta.


Szelep úr természetesen álomvilágban él. A hivatalok meg egy másikban.

Az a nagy szerencsénk, hogy ezek közül egyik sem a miénk.

Szelep úr a netbankban

A létező leglassabbra állított egérkurzor végre elérte a böngészőprogram görgetősávját, az ügyintéző pedig a legnagyobb igyekezettel és beleéléssel kezdett függőlegesen szkrollozni, szándékán kívül is demonstrálva azt a tényt, hogy az 1366x768-as képernyőfelbontás a világon semmire sem jó.

– Az aktiváláskor beállítottunk egy kezdő jelszót, amit majd az első belépéskor meg kell változtatni. Nyolc és tizenöt karakter közötti hosszúságúnak kell lennie, tartalmaznia kell számot, kis- és nagybetűt, de ékezetest nem.
– Rendben.
– Utána kilencven napig lesz érvényes, tehát kilencven naponta újat kell megadnia.
– Értem.
– Nincsen a rendszerben jelszómódosítás, hanem a kilencven nap után egyszercsak nem fog tudni belépni és akkor az elfelejtett jelszó gombra kattintva kérhet új jelszót, amit utána rögtön meg kell változtatnia… Mondtam talán valami vicceset?
– Nem, nem, csak végiggondoltam az eddigieket és nagyon remélem, hogy a pénzügyi szakértőik felkészültebbek, mint az informatikusaik.


Szelep úr egy korábbi kalandja itt olvasható.

Emberek, akik

  • június elején önszántukból felhúzzák a Crocs papucsot és szeptember elsejéig le sem veszik, menjenek bárhová,
  • akárhol megállhatnának beszélgetni vagy bámészkodni, mégis ott teszik, ahol a leginkább útban vannak másoknak,
  • vízsommelier-nek nevezik magukat,
  • az UPC most futó boldogvölgyes reklámszpotjaiért felelősek, továbbá
  • emberek, akik felütéssel próbálják felhívni a figyelmet számukra zavaró vagy érthetetlen dolgokra,

hát mi van veletek?