Pedro de la Rosa kérdőre vonta sauberes csapattársát, amiért az nem jelent meg egy kötelező eseményen: a japán pilóta próbálta magát kimenteni, de a rutinos spanyolt nem hatották meg Kobajasi Kamui. (Talán helyes így az átírás.)

Ez mind Malajzia kapcsán, undorító névvel játszás, brrr. Volt amúgy verseny is, de azt alig hallottam a folyamatos ordítástól. Úgyhogy:

Drága Laci! Nagyon remélem, nem veszed magadra azt a rengeteg mocskot, amit a vasárnap délelőtti teljesítményedre reagálva annyi fórumon terád borítottak a tudatlan, szemellenzős, csőlátású, a motorsporthoz ábszolúte nem értő, dögre gyűlő kommenthiéna bérencek! Ne engedj teret a gonoszságuknak! Irigy kutyák csupán.

Mi, valódi szurkolók pontosan tudjuk, hogy te vagy a Forma-1-es közvetítések vágtázó üstököse, a sosem volt szóösszetételek és az ösztönből kibukkanó hangutánzások liftbe száműzött Bakfark Bálintja, a távdiagnosztika okleveles doktora. És ha te azt mondod, hogy "keményebbé válik az autó struktúrája", hát hogy jön bárki ahhoz, hogy neked ellentmondjon? Neked, aki a képernyőn át sokezer kilométerről is pontosan meg tudod határozni, hogy az a motor elfüstölt vagy megkotlott, neked dumálnak? Kérdem én, ki más képes az aszfalton súrlódó gumiabroncsok minden egyes négyzetmilliméteréért ennyire szívből aggódni? Biztosan nincs a világon még egy olyan kommentátor, aki a számára pillanatnyilag értelmezhetetlen események láttán nem esik kétségbe, hanem azonnal folytatja a sztorit egy elképzelt mesevilágban!

Nemzeti kincs vagy, Laci. Kívánjuk, hogy teljesüljenek az álmaid és a jövőben minél több tereprali futamon vehess részt! Szeretünk téged.

Vasárnap reggel nyolc óra. Normális ember ilyenkor fogja magát, átfordul a másik oldalára és még durmol egy fél órát.

Az a helyzet, hogy van a mezőnyben egy pilóta, aki az eddigi két futamon mindenkinél sokkal gyorsabb tudott lenni. Mindkét hétvégén övé volt az edzéselsőség, mindkét hétvégén ő haladt a mezőny élén, nyernie viszont egyszer sem sikerült. A technika ördöge minden bizonnyal nagy bajban volt, hiszen Raikkönent a McLarenes időkben rendesen kényeztette, de azóta csak csapódott szerencsétlen egyik versenyzőtől a másikig, sehol nem volt maradása. Mígnem egyik nap vidáman ébredt, belenézett a tükörbe és megtalálta az új kedvencet. Nagyjából ettől a pillanattól kezdve van Vettel szopóágon.

Véleményem szerint Button a győzelmet az első kanyarban történteknek köszönheti. Ha ott nem őbenne akad meg Alonso, akkor Button nem csúszik vissza jó pár pozíciót és a jó helyen haladva az életben eszébe nem jutott volna a kerékcsere. Mondjuk ezzel még mindig csak másodiknak lett volna jó, mert hogy Vettellel mit tudott volna kezdeni a vége felé, az már nem fog kiderülni. Végre voltak előzések, bár a kommentátorok hurráoptimizmusától elég távolinak éreztem a valóságot, biztos a lift miatt. (Tudniillik én nem egy liftben ülve néztem az eseményt.) Az már csupán a sors fintora, hogy az előző futamot az egyetlen kerékcsere ölte meg, ezt meg pont az tette nézhetővé.

Meg az eső. Meg Kubica. Néha olyan jó a kicsiknek drukkolni.

Sup dawg, we heard you like roundabouts, so we put five small roundabouts in the roundabout (so you can go ’round while you go ’round).