Mostmár biztosan pokolra kerülök. Történt, hogy a kellemes harminc fokban éppen kettéhasadni készülő koponyával haladtam a pihe puha, kajával felszerelt, de mindenekelőtt hűvös otthon irányába, amikor is az amúgy full menő környéken, két étterem és gyógyfürdő között egy bácsi hirtelen odalépett hozzám — hozzám, és nem a Messerschmitt kulcsát vígan pörgető öltönyös úriemberek egyikéhez —, hogy "uram, ha nem sértem meg, ki tudna segíteni fél liter tejre meg zsemlére?", én pedig részben az említett kettéhasadni készülő koponya, részben kitűnően palástolt, ámde mérhetetlenül gonosz lelkem miatt azt bírtam erre válaszolni, hogy jelenleg egyikkel sem szolgálhatok, majd a fennmaradó nem kevés lendülettel faleveleket felkavarva tovaszáguldottam.

Magamban megőrülök magamtól. Újra.