Mire is vágyhat az egyszeri hallgató egy Nem-klasszikus logikák jegymegajánló zárthelyit követően? Nos, tulajdonképpen bármire, ami nem logika. A Közép-Európa rali Debrecenbe érkező mezőnyének megtekintése megfelel a kritériumnak, úgyhogy kedden este hattól fél egyig megvolt a program.

(Kis mellékszál. Érdekes megfigyelni, hogy ha valahol húsznál több ember összegyűlik, akkor pár percen belül megjelennek a helyszínen az autós és motoros vagányok, aztán... hát vagánykodnak. Tegnap a parkolóhoz vezető utcába a rendőrök jó érzékkel még akkor is beengedték a civil forgalmat, amikor már szállingóztak a versenyzők járművei, úgyhogy aki úgy érezte, hogy neki mutogatnivaló járműve van, az egyből egykerekezett is. Mondjuk megértem én ezt, a motort leszabályozásig forgatni is inkább benzin, mint ész kérdése, na meg fél Debrecen előtt elnyalni sem lehet utolsó élmény.)

Peterhansel találkozik a tömeggel

Eleinte csak a szervizkamionok jöttek, a normális forgalomhoz képest egészen embertelenül drabális darabok, szörnyeteg kerekeken. Aztán a motorosok, természetesen mindegyik húzatta neki, hadd örüljön a nép (egy fickó az egyik kamionos banda láttán hangos víváészpánnyában tört ki annak ellenére, hogy a kamion oldalán egy marhanagy olasz zászló lengett), de az az igazság, hogy mióta minden második utcai motornak repedtfazék hangja van, annyira nem volt sokkoló a hangjuk. Nem úgy az autóknak! Legelsőnek mintha Sainz jött volna a Volkswagen Touareggel, aminek — akkor még úgy hittem — nagyon beteg hangja volt, gázadáskor valami veszettül csörömpölni kezdett benne. Később megérkezett Kis Sándor kék színű Nissanja, majd a többi gyári Touareg — és mindegyik ugyanúgy csörömpölt, mint az első. A legelső igazán szürreális látni- és hallanivaló a Mitsubishi csapat volt. Egyszerre három autójuk érkezett meg (Peterhansel, Alphand és még valaki) és a fentebb említett forgalomirányítás miatt szépen megragadtak a tömeg között, a bátrabbak rögtön megrohanták őket, ők meg halálos nyugalommal elkezdtek aláírást osztogatni. Közben ugye a három terepjáró alapjáraton dübörgött egymás mögött — nem szeretnék a csapatnál vesekő lenni. Beért Szalay Balázs és Palik is, aki azért elfüstölt egy keveset a gumiabroncsból. Az izgalommal vegyes rettegés viszont akkor fogott el mindenkit, amikor Robby Gordon begurult a Hummerével és egy kisebb gázadáskor megmozdult a föld alattunk. A mögötte jövő, a mindennapokban iszonyat durvának tűnő szériaközelibb Hummer crewcar ahhoz képest sarokban doromboló kiscicának tűnt, de általánosságban is igaz volt, hogy a versenygépekhez képest az ilyen-olyan kerregő Land Cruiserek teljesen kulturált jármű benyomását keltették, ahogy szinte hangtalanul haladtak a sorban. Még láttuk Hiroshi Masuokát is, de ő egyáltalán nem integetett vissza. :( Itt is volt egy pár jó poén, például amikor három szekuritis ember egy Ignisben valahogy bekeveredett a később érkező versenyzők közé a sorba, mire egy nagyhangú fazon beordított, hogy "hát ez meg a mi ótónk", kétezer ember percekig ezen röhögött.

BMW X3-asok darabokban

Volt néhány érdekes, számomra ismeretlen járgány is. Például most sem tudom hová tenni azt az angol rendszámút, amelyik úgy nézett ki, mint egy TVR sportkocsi nagy kerekekkel. Volt rengeteg ööö... Bowler (régi kocka és újabb fajta is), meg egy egyes BMW-ből forkolt valami. Aztán azt is érdekes volt látni, hogy a gyári csapatoknál a pilóta behozza a versenygépet, leállítja a motort, kiszáll és elmegy vacsorázni meg aludni, közben az egyik kamion mellégurul, kiszállnak belőle a szerelők és fél óra alatt lényegében a vázig szétszerelik az autót és kicserélnek benne mindent; a magyar Gál István pedig az egyedi építésű Protót a navigátorával és egy szerelővel önkezével szervizeli egy közepes méretű furgonból előhalászva az alkatrészeket.

Összességében megérte kimenni, végülis nem mindennap lát az ember ilyet.