Nem tudom, egyeseknek miért esik nehezére elfogadni, hogy minden embernek más az értékrendje, egyes dolgok érdeklik, más dolgok meg egyáltalán nem. Hogy valaki valami haszontalannak és feleslegesnek tűnő akármibe rengeteg időt és energiát öl pusztán azért, mert neki az az akármi fontos, örömet okoz és szeret vele foglalkozni. Sokat. Hogy például azért nézem harmincadszorra is valamelyik Repülő cirkusz-epizódot, mert történetesen harmincadszor is szeretnék földön fetrengve vihogni azon a mondaton, hogy "My hovercraft is full of eels" és hogy Stargate: Atlantis-t akkor sem néznék, ha fizetnének érte, mert tulajdonképpen egyáltalán nem érdekel.

És azt sem értik, hogy ami nekik csak egy halom betű meg szám meg kacsacsőr, az nekem ennél sokkal több, méghozzá azért, mert titkon abban bízok, hogy abból a halom betűből meg számból meg kacsacsőrből ki tudok rakni valami értelmeset, ha már egyszer naponta bebizonyosodik, hogy ez sokaknak mennyire nem sikerül. (Tudjátok, kire gondolok. Nem, nem rá, a másikra. Mindig a másikra.) Aztán ha nekem sem sikerül, bumm, a végtelen interneten csak elfér egy újabb szemétdomb, elbűzölgünk itt egymás mellett szépen.

De a szaga akkor is ennek a legjobb.