Nincs is annál szebb, mint amikor az ember a párhuzamosan elvégzendő dolgait elvégezni próbálván minden párhuzamos elvégzendővel nagyjából egyszerre akad el. Ilyenkor, mintegy jutalomként, hihetetlen akarat tölti el, századszor is nekilát az elvégzendők elvégzésének és kis szerencsével észre sem veszi, hogy az eredménytelen próbálkozások számának megállíthatatlan inkrementálódása halálosan frusztráló a számára.

Remélem, hogy én még időben észrevettem. Kikapcsolódásképpen megcsinálom nektek azt az összeállítást a korábbi blogkinézetekből, amiért annyira lelkesedtetek kettővel ezelőtt, bár most, két sorral az első előnézeti kép előtt még pontosan fogalmam sincsen, hogy miként kellene értelmesen összefoglalni a témát. Meg is kérdezem a bérszámfejtést, hogy az improvizáció növeli-e az órabéremet. Asz’onták nem. Bérszámfejtő munkacsoport olcsón eladó!

(Elkezdtem jópofa szövegeket írni az egyes kinézetekhez, de amikor végeztem, visszaolvastam őket és egyiken sem tudtam mosolyogni, ami jelez egy bizonyos minőséget, úgyhogy inkább ideömlesztem a képeket, tessék rájuk balklikkelni és zsebkendővel nosztalgiázni.)

2005. július, a San Andreas-láz csúcsán

2005. szeptember, két Kalkulus előadás között

2006. január, az első, divekre épülő lapszerkezetem

2006. február, a második, divekre épülő lapszerkezetem

2006. április, a harmadik, divekre az egyik a választható stílusok közül

2006. április, egy másik választható stílus

2006. április, egy másik másik stílusban

2006. november, az akkoriak közül a legjobb dizájnom volt ez

2007. október, a jelenlegi megjelenés. Tavasz óta apránként evolválódott ilyenné

Na, mostantól lehet elmélkedni. Sőt, kell. (Igen, az összeállítás hiányos. De csak azt raktam ki, amiből megmaradt valami. A dinamikus megoldásra való év eleji áttérésről például semmilyen vizuális emlékem nincsen.) Az mondjuk megnyugtató, hogy három év alatt a stílus-, forma- és színérzékem nem fejlődött ki egyáltalán.