Olvasom a mai Index-publicisztikát, és nem értem. Nem értem a helyzetet, nem értem az országot, nem értem a politikát. Nem értem a világ működését. Hogyhogy nem változik itt semmi? Vagy ha változik, hát negatív irányba, persze. Mert 2008 szeptemberétől jön a tandíj úgy, hogy azok nyakába is szépen beleszakad, akik akkor pl. harmadik évüket fogják kezdeni.

"Egyoldalú szerződésmódosítás" - mondjuk mi.

"Ésakkormivan?" - mondják ők.

Hja, így már mindjárt más. Egy kis idézet következzen tehát most a cikkből, hogy a dolog még világosabb legyen:

Ne legyünk igazságtalanok, valami tényleg megmozdult a reformok hatására: mindenkit meglepve 1,2 százalékos lett a GDP-növekedés. De lesz ebből még négy is, ígérte egy szombati interjúban Gyurcsány Ferenc. Dátumot nem említett.

Érthető, igaz? Azóta nem táplálok illúziókat az irányában, hogy az ország (világ) merrefelé is halad pontosan, amióta az egyik fórummeeten a metróaluljáróban a teleképeken ((c) by SztupY) megláttam egy olyan hírt, hogy "2%-kal nőtt a termelés". Akkor annak kellett (volna) örülni, most meg ennek. Régebbi rendszerekben volt olyan, hogy bevezették azt a pisztolyos karhatalmi embert, aki ezt ellenőrzi is (márminthogy tényleg örülsz-e), de a modern technika nemsokára ezen is segít. Merthogy az erőforrásokat nagyjából ilyesmire pazarolják, nem olyasmire, aminek tényleg konkrét haszna van.

Ezzel a GDP-s dologgal két dolog nem stimmel:
1. A GDP növekedhet akár 4%-ot is azonnal, de a számításával valami nem stimmel: amikor azt az okos emberek számolják, akkor az ország lakossága között egyenlően osztják el és úgy jön ki, hogy fejenként ennyi és ennyi dollár. Márpedig ez a valóságban kicsit nem így történik: azt valakik nem éppen matematikai logika szerint osztják el - innentől pedig már az arányosság ismeretének birtokában is beláthatjuk, hogy ha a többet birtoklókon sokat segít az, hogy növekedik, akkor a kevesebbet birtoklók meg se érzik...
2. A második baj a mindent ütő átlagember-kérdés, amelyet az összes politkai műsor után fel lehet tenni: "Miben lesz nekem attól jobb a mindennapi életem, hogyha akár 18%-kal nő a GDP?". Ugyanis hiába valósítja meg a kormány akár még ezt is, ha a tévé előtt ülő polgárnak holnap ugyanúgy nem lesz pénze kenyérre/vajra/késre/DVD-lejátszóra/mustárra/akármire, akkor őt a tizensok százalékok létezése még mentálisan sem lesz képes boldogítani. Persze, ha eltolódunk abba az irányba, hogy arra gyúrjon a társadalom, hogy ezen változtasson, akkor teleképekkel és hangszórókkal el lehet érni az 1984 szintjét. Ugyebár.

Itt tartunk tehát most. Egyébiránt tehetséges cégek dollármilliókat ölnek a reklámblokk alatt elkapcsolhatatlan tévé kifejlesztésébe, miközben ezt az összeget költhetnék akár új technológiai megoldások keresésére vagy a már meglévő szabványok (HDTV, digitális sugárzás) minél szélesebb körű elterjesztésére. Óriási mennyiségű pénz megy el másolásvédelmi eljárásokra, miközben ezek használhatatlanná teszik a CD-t a számítógépekben, és így, akik eddig megvették volna, azok inkább letöltik, mert úgy tudják hallgatni gépen is.
És hasonlók. Ilyen borzalmas erőforrás és ész-pazarlás megy minden nap a világon. Azt már meg se említem, hogy mennyivel kevesebbet kéne költeni Irak kapcsán arra, hogy egy szobányi ember tárgyaljon, mint arra, hogy tank, benzin, kiképzés, fegyver, öltözet, benzin, lőszer, tank, tank, benzin, tank, vas, acél, fegyver, lőszer, kiképzés... és így tovább. Inkább tárgyaljanak ingyenkaja mellett 25 évig, ha addig nem sikerül valamiről megegyezni, az még úgy is csak ezredannyiba kerülne, mint amennyi pénz egy hónap alatt elmegy Irakban tulajdonképpen a semmire. Ja, és emberéletekbe se kerül. Bár ezt csak úgy mellékesen.

És ne higgyük, hogy nem tudják. Tudják. Mert még ha nem tudnák, akkor meg lehetne nekik mondani. De nem lehet.

Nem értem.