— Ha lenne tízezer forintom, holnap megvehetném a géphez ezt az új, eredeti Mikroszoft Vindovz kilencvenöt programot és akkor dolgozhatnék itthon is a benti munkáimon. Sőt, egy csomó más csodát is művelhetnék. — mondja reménykedve Vágási Feri a Szomszédokból, és a „más csodák” elhangzásakor felragyog mindkét szeme. Vajon mire gondolhatott?

Vajon mire gondolhatott az, aki kitalálta a Pöttyös Túróbonbont? Az nyilván alap, hogy a túró rudiból másféle desszertet csakis úgy szabad csinálni, hogy annak echte túró rudi íze legyen; a kérdés az, hogy a kényes vásárlóknak megfelel–e a natúr rudi ízvilága bonbon formában. Kitalálták, hogy ja, megfelel. Legyártották, megkóstolták, megkóstolták mégegyszer és mégegyszer és mégegyszer. És akkor — mint derült égből a villám — beléjük hasított a felismerés, a gyötrő jobbító szándéktól elpukkant az agyuk és megcsinálták.

Ezek képesek voltak a közepébe mogyorókrémet tenni.

Kérem, a bonbonba annyira hiányzott ez a töltelék, mint egy kellemes tavaszi délutánon egy seggberúgás. Ráadásul egy dobozba nem kevesebb, mint kilenc(!) darabot voltak képesek belezsúfolni; a dobozban van ugyan hely még négy–öt darabnak, de az a térfogat nyilván a megfelelő szellőzés érdekében marad kihasználatlan.

Nyilván.