Viccesnek szánt monológ.

Sokan sokféleképpen magyarázzák a magyar politika aktuális helyzetét: szakértők, kevésbé szakértők és egyáltalán nem szakértők fűrészelik egymás torkát, alapvetően feleslegesen. Nagyapám, aki az átkost végigélte, a minap úgy summázta a dolgokat, hogy a demokráciában mindenki elmondhatja a véleményét, csak éppen le sem szarják. Csak úgy tesznek, mintha. Mi meg elhisszük.

Magyarország miniszterelnöke ma Gyurcsány Ferenc, aki beszédében elismerte azt, hogy megtévesztették az embereket, valótlan adatokkal és betarthatatlan ígéretekkel kampányoltak, továbbá éveken át tartó csoportos seggvakargatás minősített bűntettét is elkövették. Kérdés, hogy ebben mi a felháborító: az, hogy a politika így működik, vagy az, hogy elismerték? Valójában teljesen mindegy. Ha a politika így működik, akkor egyrészt nem értem, miről beszélnek más pártok, hiszen ők is részei a politikának, tehát ők is így működnek; másrészt, ha ezek elismerték, azaz korábban hazudtak, akkor azok, akik nem ismerik el, hogy korábban hazudtak, még most is hazudnak, ergo egy milliméterrel sem vannak feljebb a mércén szavahihetőség tekintetében, mint bárki más.

Mert aki azt gondolja, hogy a magyar politikában bárki is az emberek javát akarja, az nagyon jól gondolja, ugyanis mindegyik párt az emberek javát akarja. Főleg a javaikat. Maguknak. Azt is olvastam különböző híroldalakon, hogy a márciusi ifjak biztosan lázadoznának ez ellen a vezetés ellen, mint ahogy tették ezt 1848. március 15-én. Ezt én aláírom, csakhát baszki, ők láttak egy valós alternatívát, egy olyan csoportot, akiket segítve előbbre juthattak. Akik most tüntetnek, azok látnak ilyen embereket? Komolyan azt gondolják, hogy a mostaniak helyett akárki jön, az bármivel jobb lesz?

Kétlem. Teljesen lényegtelen ugyanis, hogy hívják a miniszterlenököt - legfeljebb a külföldi hírszerkesztők kevesebbet anyáznak -, teljesen mindegy, hogy milyen színeket képvisel, teljesen mindegy, hogy kövér vagy sovány, szemüveges vagy kopasz, mert ő csak egy kirakatbábu, akit a háttér, a testetlen, sötétbe burkolódzó háttér maga elé állít, hogy legyen arca. A lényeg, hogy marhára vigyáznak arra, hogy nekik a jövőben se legyen rosszabb, mint most és újak véletlenül se kerülhessenek be közéjük, tudod, ez ilyen szabadkőműves szokás, biztos van idióta kézfogásuk is. Ezért nem tud a négy nagy párt mellett érvényesülni senki más, ezért nem lehet arra számítani, hogy egy egyszerű lemondástól bármi is megváltozna pozitív irányban, ugyanis akkor is szar lenne a helyzet, csak éppen MÁSHOGY LENNE SZAR, ami innentől kezdve filozófiai probléma.

Addig is élvezhetjük ezt a remek színjátékot, amelyben a kormány és az ellenzék úgy viselkedik, mint két Turing-gép, amik ugyanazon input szóra előállítanak egy eredményt és annak negáltját. Akinek nem tetszik a műsor a tévében, kikapcsolja. Ezeket hol lehet kikapcsolni?

És hogy hol a punchline (csattanó)? Hát ez az: sehol...