Adott tehát a Gothic harmadik része, ami állítólag van annyira jó és tartalmas, mint a The Elder Scrolls: Oblivion, ami nyilván igaz is lehet, nem mintha az Oblivionnal valaha játszottam volna. Vagy két évvel ezelőtt, nyáron elég jól elvoltam a Gothic első részével, amit egy játéklap mellé csomagoltak anno, nagyon tetszett a sok autós meg GTA-s téma után egy kis fantasy környezetű kalandozás. Tök jó volt például, hogy a város tényleg élt, jöttek-mentek a népek az utcán, az őrök megállás nélkül heccelték a kisembereket, a városon kívül meg lehetett csapdosni az orkokat és egyéb rémséges lényeket. Mégsem játszottam végig. Nekem ugyanis egy ilyen jellegű mászkálós RPG addig tud tetszeni, amíg a földhözragadt dolgokat kell bennük megoldani: megkeresni az eltűnt szolgát, alapanyagot gyűjteni a kövér szakácsnak a gombaleveshez, elkergetni a nyájat kerülgető farkasokat, satöbbi. Amikor elkezdődik az a szakasz, hogy varázsolgatni kell, meg mindenféle tűzmágusok papolnak felfoghatatlan hatalmakról, akkor mindig elszakad a cérna és nem visz rá a lélek a folytatásra. (Megjegyzem, az SW: KotOR-t nem emiatt nem fejeztem be, annak másmilyen okai voltak.)

Márpedig ez a varázsolgatós rész az ilyen jellegű RPG-kben mindenképpen eljövend, ennek ellenére időnként próbát teszek egy-egy játékkal, hátha... Namost, a Gothic III - legalábbis a demója - ebben remek partner, ugyanis eddig mindent meg lehetett oldani kézzelfogható eszközökkel, egészen pontosan csak a fő történeti szál tűnik ilyen misztikus dolognak, de azt a demóban nem különösebben erőltetik ránk, a maradék feladatok meg teljesen rendben vannak. Csak néha olyan furcsán vannak tálalva. Mondok példát. Úgy indulunk, hogy ork horda üt rajta a településen, ahol éppen megjelenünk a töltőképernyő után, nyilvánvaló, hogy őket el kell agyalni, kifosztani, aztán körbekérdezni mindenkit a faluban és tőlük is minden értéket begyűjteni - természetesen az ő érdekükben, úgyis nekünk kell itt rendet rakni, nem? A nagy beszélgetések közben találkozunk három harcossal, akik nagy nyugalommal üldögélnek a tűz körül és barokkos körmondatokkal előadják, hogy egy Xardas nevezetű fazont kellene seggberúgni nagyon, mert az olyan, hogy lepaktál az orkokkal. És hol van Xardas? Senki nem tudja. "Egyikünknek meg kell őt találnia" - mondja Diego, és éppenhogy nem mutat ránk a monitorról. Persze alul rögtön felugrik az infó, hogy questet kaptunk, keressük meg Xardast, csak akkor nem értem, mi a fenének ez az "egyikünknek" duma. Mindegy, visszakézből megkérdezzük, hogy ha én kutatok, addig ők hárman mit fognak kezdeni magukkal. "Megszervezzük az ellenállást." Akármikor arra járok, mindig ugyanott ülnek a tűznél.

A másik zavaró dolog a harc. A Gothicban a küzdelem valós időben történik, kattintok, ütök, kattintok, ütök. Mint egy hack ’n slash játékban. Csak itt nem az "anyádat is" taktika a nyerő, mert ugye ez szerepjáték, itt vannak haverjaink, megbízóink, ellenségeink, szóval érdemesebb az "anyádat csak indokolt esetben"-hez tartani magunkat. Ez jó is addig, míg nem szorul be az ember valami barlangba, ahová botor fejjel bemerészkedett és odabent kéttucatnyi marcona útonálló tanyázik. Nagy furfangosan addig kardozgatok, amíg egyesével lecsapok mindenkit, már fekszik az Ortega nevű boss is, maradt annyi életerőm, hogy összeszedjem a lopott cuccokat (lootolok), erre jön egy szúnyogszerű bizbasz, ami kicsinál, mert neki nem elég a szeme közé hat nyílvessző. Ilyenkor jön az elmebaj, állástöltés - uszkve 5 perc! - korábbi helyzetből ismét neki a világnak, korábbi párbeszédeket ismét végigpörgetve eljutni ugyanoda, hogy aztán már a rablókat se bírjam megborítani.

Szerintem nekem valami Fallout-szerű cucc lenne jó, posztnukleáris fílinggel, iható vizet keresgélős, Trabant-összeszerelős, túlélőket felkutatós küldetésekkel, nulla mágiával. És az a szomorú, hogy a Stalker lehetett volna ilyen. És megjelenhetett volna már három éve. De ehelyett egy sima FPS lett belőle és még mindig nincs kész.