2007. elejét írunk, odakint süvít a jeges szél. A miniszterelnök nyugtalanul forgolódik ágyában, akárcsak agyában a gondolatok. A lépcsőház felől sietős léptek zaja hallatszik, kisvártatva valakik berúgják az ajtót és betörnek a lakásba. A miniszterelnök felriad.

- Kicsodák maguk és mit akarnak ilyenkor?
- Na de miniszterlenök úr, hát nem ismer meg minket?
- Találkoztunk már...?
- Ó, hogyne, nem is egyszer.
- Jaj, hát megvan! Maguk vezetik a gazdakört!
- Túróst vezetünk mi.
- Akkor valamelyik mozgalomtól jöttek?
- Nem.
- Akkor nem tudom... Megmondanák esetleg önök...?
- Hát jó. Én és a kollégám, akinek a géppisztoly van a kezében, az Európai Uniónak dolgozunk. A feladatunk pedig az, hogy rendbe tegyünk bizonyos... dolgokat. Ahol kell...
- Törvényes eszközökkel, igaz?
- Hogyne. Van engedélyünk a géppisztolyra. És a gránátfüzérre is, amit nem hoztunk fel a csomagtartóból.
- És nekem mi közöm van mindehhez?
- Ön Magyarország miniszterelnöke. Az Unió hiányolja a konvergencia-programban talált hiányosságok rendezését. De kapnak még egy esélyt. Készítsék el a dokumentumot holnaputánra. De hibátlan legyen ám! Nem akarunk mégegyszer idejönni a lakására, ilyen magas taxiköltséggel. Meg a lakása sem igen tetszik nekünk.
- Dehát holnaputánra egy szendvicset se tudunk összeállítani, nemhogy egy hibátlan programot...
- Volt rá majdnem négy hónapjuk. Ha nincsen készen holnaputánra, visszajövünk, és maguknak vége, érti? Na jóccakát!

A miniszterelnök dermedten mered a berúgott ajtó maradványaira. Szemébe könny szökik, ökle összeszorul: "Szemét Fletó tudta, mikor kell lemondania! És még az Alcsút is kikapott hétvégén..."