Eredetileg csupán déltől lett volna előadásom, viszont az angol fordítás elkérése miatt nyolcra kellett bemennem. Három oldalnyi szöveget kaptunk, első és második ránézésre nem tűnik nehéznek, amolyan international english nyelvezetű, tehát nem The Times-szintű, bennszülött briteknek való szófordulatokkal teli, ízletes csemege, de ezt annyira nem bánom.

Mivel a három oldal kézhez vétele nem vitte el jelentős időmet, villamossal az AtomKI-ig mentem, de Egri tanár úr nem volt jelen az épületben (b*szki/4), a számítógépes teremből fél óra után ki kellett menni (b*szki/4), a blog többi részét meg lesepertem a lépcsőn (b*szki/4), azaz én sepertem le a lépcsőt és nem az egész nap itthon henyélő lakótársam (b*szki/4). Gyenge jellem vagyok, na (another 4*b*szki/4).

Mert nyilván ha reggel nyolctól este fél hétig bent vagyok az egyetemen, hulla fáradtan hazamegyek, egyetlen vágyam, hogy kajáljak valamit és pihenjek kicsit, akkor nem fogom hazatérés után megnézni a híradót és UTÁNA újra kimenni a lépcsőházba takarítani, amint azt egyesek javasolták (*mutogat*), a híradó különben sem érdekel, felsorolják benne azokat, akik adott napon befejezték az életüket aztán máris mindenki tud mindent.

Ehhez hozzájön még az is, hogy a számítógépes teremből történő kiebrudalás előtt feltöltöttem az összes PHP-ra átírt blogot, amelyeket még itthon alaposan megnéztem, és jónak tűntek. Ehhez képest meglehetősen hamar sikerült WTF-arcot vágnom, amikor megláttam, hogy az összesnél hiányzik a tartalom. Nincs. Üres. Elveszett. Prog 1 előadás után - amelyen megtudtuk, hogy normális programozó nem emlékszik arra, amit előző nap kódolt, ezért rakjunk sok-sok kommentet a kódba; a normális és a részeg pedig szinonímák; hogy a f*szba leszek így programozó? - WarPriesttel a feladatokat nézegettük az ISzK-ban, amikor is órakezdés előtt kb. két perccel rájöttem, hogy a blogban meg kell cserélni a divek sorrendjét - mind a 15 állományban... -, és rögtön látszani fog a tartalom is. Ennek annyira örültünk, hogy majdnem lekéstük a gyakorlatunkat - mármint mindenki a magáét, habár én még tíz perccel később is a folyosón várakoztam a tanárra...