S@ti annyira érdeklődött aziránt, hogy hol tartok a What the bleep do we know? című, filmnek nehezen, dokumentumfilmnek még nehezebben nevezhető alkotás magamévá tételében, hogy gyanút fogtam: akar valamit ezzel a filmmel. A két napja elkövetett mérsékelt önostorozásomra reagálva elég érdekes dolgokat írt, és miután úgy gondoltam, hogy értem, amit sugallni akart azokkal a hozzászólásokkal, nekiültem a What the bleep...?-nek. Érdekes ez az alkotás több dolog miatt is. Először is, ebben a filmben a történet kizárólag azért van, hogy bemutathassák reális élethelyzetekben azokat a dolgokat, amikről a magukat meggyőző hitelességgel előadó interjúalanyok mintegy másfél órán át beszélnek. Mert az egész alkotás egy interjúkból összevágott - de még hogy összevágott! - ismeretbővítő dolog. Ha valakinek elmesélném, hogy miről szól, akkor tízből kilenc pajtás szemvillanás alatt továbblépne felette, végülis a franc se akar olyan filmet nézni, amiben másfél órán át szövegelnek kvantumfizikáról, potenciális energiákról meg a tökéletes megfigyelőről. Én viszont nem tudtam, hogy miről szól, amikor meg lett volna lehetőségem az elutasítására, akkor már érdekelt annyira, hogy végignézzem. Szerintem megérte.

If I change my mind, will I change my choices?
If I change my choices, will my life change?
Makes you wonder, huh?

A végignézése előtt azon gondolkoztam, hogy a blog bannere alá odafirkantok valami jellemzőt, ami a körülményekre való tekintettel meglehetősen komor lett volna. Én mindenképpen komornak éreztem volna például egy vékonyka "Ez vagyok én..." feliratot. Most, pár órával később már nem írnám ezt oda. A körülmények helyett saját magamra való tekintettel azt írnám: "Ez én vagyok." Ilyen az, amikor minden kedves olvasóm tanúja lehet egy tragikus hirtelenséggel bekövetkező jellemfejlődésnek. Francokat, ez nem jellemfejlődés; ez a jellem aprócska kilengésről önmagába való visszatérése. Gondoltam megjegyzem, mielőtt kapok érte valakitől, aki annyira komolyan vesz engem, hogy képes magát mások szemében gyökérré minősíteni. Hát, be kell vallanom, gyökérnek ritkán köszönhetek ennyi sokat. Ennek a gyökérnek viszont sokat köszönhetek, fog örülni, ha rátalálok MSN-en.

Mit is akartam még mára? Ja, tegnap rátaláltam egy igen érdekes képre, amelyen ügyeskezű Photoshop-mágusok összemontázsoltak egy Ford Mustang orrot egy Porsche 911 GT farral. A linket elhagytam. Zsubinak gondoltam megmutatni, aztán mégsem fogom, mert valószínűleg a Windows XP Sedan Edition (with trunk door patch) továbbra sincsen eléggé felkészítve az autóipar elképzelhető műremekeire, és a kép megtekintésekor vélhetően felhangzó, feltűnően légiriadó hangzású sikoltás feldöntené mind a dominókat. Aztán jó lenne, ha nyilatkoznátok a vagyo... khömm... régi-új oldalszerkezetről, amelyet voltam kedves az elmebénító vajszínről (merthogy nem fehér volt...) visszabarkácsolni a megszokott és hosszú ideig megtűrt középszürkére, de hogy ne legyen feltűnő, még alakítottam is rajta. Mindenesetre a művelet közben rájöttem, hogy honnan van nekem ilyen heppem az alakítás iránt, de ezt most nem vagyok hajlandó elárulni, mert éppen visszatérőben van belém a lélek és sz*rul esne a csúfondáros nevetgélés.

Nem mintha bárkitől is számítanék ilyen megnyilvánulásra közületek vagy közületek közül. Elvégre nem akarok én hisztériát kelteni oly módon, hogy a következő bejegyzés az igen tartalmas "Gáz van!" karakterláncot tartalmazza kizárólag, mert ez valaki már eljátszotta. Igen, Szirénáról van szó, akiről a véleményem az, hogy naivnak bemutatott önmagához képest megdöbbentően hatásvadász módon vezeti az arra fogékony blogolvasó embereket, ebből pedig következik, hogy: kamu. Esetleg még arra tudok gondolni, hogy felfigyeltek rá a szervkereskedők, és tettek egy ellenállhatatlan ajánlatot az egyik veséjére. Jaj, de gonosz vagyok... És milyen jól esik!

Most pedig... Nem tudom, hogy hétvégén fogok-e bejegyzést írni. Namost, akkora tahó meg talán - mit talán: egyáltalán - nem vagyok, hogy elfelejtsek ünnepi köszöntőt írni, úgyhogy:

Kívánom minden olvasónak, hogy a karácsonyt töltse úgy, azok társaságában, ahogy és akikkel jól esik; kerüljön el mindenkit a kavicsos bejgli és a zárlatos izzósor, valamint senki ne próbáljon nehéznek egyáltalán nem tűnő tárgyat a szükséges és elégséges izomerő mozgósítása nélkül felemelni.

És most: /-\|-|0; Đ|_|Đ3z!!!44