A változatosság kedvéért ma megint gépet szereltem, ezúttal a sajátomat. Miután egész nyárom kénytelen voltam levett oldallappal működtetni, szükségszerű, hogy odabent mindent ellepett a por. Úgyhogy levettem az összes borítást, kiszedegettem a kártyákat, a meghajtókat és a tápegységet is, mindegyiket kifújattam és apró ecsettel megtakarítottam. Külön izgalmas volt a videokártya ventillátora alatti apró hűtőborda minden piciny réséből előcsalni a porcicákat. És sikerült megint megutálnom a szalagos IDE-kábeleket. Nem elég, hogy rövidek, nehéz őket a megfelelő pozícióba tekerni és a kezem nem fér be tőlük a gépházba, de még azt a kis légáramlatot is elfogják, ami amúgy a házon belül lenne.

Azon gondolkoztam estefelé, a híradó után, hogy vajon mit szólna a mi világunkhoz az az ember, aki mondjuk a hatvanas-hetvenes években népszerű jövőképeket szentnek és kötelező érvényűnek tartja. Hiszen mi volt akkor az elképzelés a jövőről? A kétezredik év környékén mindennapivá válik a holdutazás, a Naprendszert a Holdon létesített bázisokról indulva vizsgáljuk; a betegségek, járványok senkire nem lesznek veszélyesek, mert mindre lesz olcsó ellenszer; megszűnnek a háborúk, az éhezés, a szegénység; tiszta és bőséges energiaforrásokat használunk majd, amelyekkel a hangtalanul suhanó járművek is működnek...

Ehelyett meg lehet nézni, mi van. Mindennapi holdutazás? Hiszen az ehhez képest egyszerű űrutazásokkal is baj van, a NASA űrrepülőgépei nem megbízhatóak többé. Nincsenek járványok? Hiszen minden egyes nap a képünkbe mondják valahol, hogy madárinfluenza így, madárinfluenza úgy; az okosok szerint felesleges mindenféle előrejelzéseket készíteni a leendő áldozatok számáról, ennek ellenére folyton felbukkan egy-egy újabb válasz a fel nem tett kérdésre, de emellett ott van a rák és az AIDS, amivel szintén nem vagyunk partiban. Háború, éhezés, erőforrások? Hiszen ez a három rögtön megvan Irakban, csak hogy ne menjek messzire. Tiszta erőforrás lenne, viszont a nagyhatalmú országok számára az alternatív energiaforrások keresése többnyire azzal végződik, hogy valamelyik fejlődő országot a napvilágnál nyúlják le, mindenki szeme láttára. Katrina-hurrikán? Elveszik az Egyesült Államokba importált kőolaj 15%-a? Biztos az a megoldás, hogy Szaúd-Arábia többet termel ki? Ennyi erővel el lehetne kezdeni az egyenletes domborzati viszonyú országokban hegyek emelését, hogy legyen nekik a vízerőművüket mire építeni...

Meglátásom szerint az a világ nagy baja, hogy egyszerűen képtelenek vagyunk felfogni, megérteni azt, hogy ha ragaszkodunk a jelenlegi berendezkedésünkhöz - lásd Magyarország lakossága valamivel több, mint tízmillió, viszont a forgalomban lévő személygépkocsik száma közel hárommillió -, és elintézzük a dolgot annyival, hogy ha drága a benzin, majd veszek drágán, azzal csak magunkat vágjuk át a palánkon, mert ennek egyszer vége lesz. És nem lehet tudni, mikor. Tételezzük fel a legrosszabbat. Mondjuk 2015-ben elfogy a kőolaj, vagy annyira drága lesz, hogy a tankoláskor nem pontokat kapunk, hanem autót. Akkor mi történik? Az autógyárak és az autóiparhoz szorosan kötődő egyéb iparágak nagyon hamar elhalnak, kivéve azokat, akik időben elkezdenek alternatív megoldások után kutatni. Ugyanez vár a közlekedési ágazatokra, szerintem senki nem fog hárommillió forintért repülővel utazgatni. Az utakon megszűnik a tolakodás és a dudálás meg a kurvaanyázás, hiszen biciklivel jobban lehet közlekedni és duda sincsen rajtuk. Még. És akkor ott leszünk, ahol a part szakad: olyan ipari ágazatok mondanak csődöt, amelyeknek az elmúlt évszázadban mindig biztos helyük volt a kőolaj révén.

De mindez így leírva is olyan elképzelhetetlen... Pedig errefelé haladunk szépen, nem is olyan lassan. És ha mindez egyszercsak eljövend, akkor egyvalaki fogja a tenyerét dörzsölni: Sanyi bácsi, aki évtizedek óta haszonállatokkal foglalkozik, a harmincéves Wartburgját pedig biomasszával hajtja. Büdös kicsit, de megy; a sok kopasz meg az ereit felvágva ücsörög a drágán vett (?) X5-ösökben. Na viszlát!

Találós kérdés következik: mi lesz szombaton? (Zsubi, te nem játszol :)

ATB - Here with me.