Délelőtt negyed tizenegy van, nekem már régen Debrecenben kellene lennem, hogy a Tanulmányi Osztály agytrösztjeit halálra kínozza végtelenül egyszerű kérdéseimmel. Mégsem vagyok ott. Hogyan lehet ez? Nem utaztam el. Megnéztem ugyanis a vasúti menetrendet, és ha minden úgy sikerül, ahogy nem szokott, akkor a mintegy egy óra alatt elintézhető dolgok miatt nekem a mai napból nem kevesebb, mint 8 órám elmegy a semmire. Ugyanis el kellene indulnom itthonról vonattal fél nyolckor, visszafelé meg legamarabb a fél kettes vonattal tudnék jönni, ami kis szerencsével akár már fél négyre haza is repít. Ugyanez kocsival megoldható három óra alatt is.

Olvasom tovább a Kazohiniát, fantasztikusan le van írva a behinek életvitele, amint minden maradék eszüket arra használják, hogy totál idióták legyenek. Kicsinyke párhuzamot is vonhatnék a behinek és a mai magyar politikusok között, sajnos a legtöbb perlekedés, gyanúsítgatás és durvaanyázás mögött is csak annyi van, mint a behineknél a komfortisták és az antikonformisták, vagy a kona és a kemon között. Márpedig ez egyáltalán nem ketni. Ez nincs benne a bötóban sem. Úgyhogy most megyek vissza lóbálni a bileveket, aztán zárt ajtó mögött magamhoz veszek egy kevés szellemiséget.

Délután 3 óra. Végére értem a Kazohiniának. Igazság szerint úgy a történet háromnegyedénél kezdtem sejteni, hogy mi lesz a végén a csattanó, néhány esetben a szerző talán túlságosan nyilvánvalóvá tette azt, amire oda kell figyelni, majdnem lelőtte a poént. Ennek ellenére ajánlom a könyvet mindenkinek, aki szereti az agyalósabb műveket és elviseli a mélyenszántó gondolatok alapos végigzongorázását.