Reggel Ernesty adott egy DVD-t, amire majd szépen ráégetem neki a San Andreast. Ő is belekerült most egy gödörbe, amiből lenne ugyan kiút, csakhogy a kiutat ismerő személy napok óta elérhetetlen. Tipikus Unideb életérzés.

Eredetileg annyi időre mentem volna be, amíg átveszem a lemezt, ehhez képest még 10:23-kor a Kémia épület előtt röhögtünk a Vektor hülye szövegein, meg az egész helyzet - a viszgaidőszak - abszurditásán. Remek volt, el isfeledtette velem, hogy délután ötkor vizsgázok, a 74 oldalas jegyzetből pedig még csak a tartalomjegyzéknél jártam előző este. Nem mintha tartanom kellene ettől a tárgytól, szinte mese az egész - legalábbis azoknak, akiken látja a tanár, hogy látta a jegyzetet. Szóval fél négyig szépen elolvastam az anyagot, aztán elindultam az ATOMKI felé. Negyed öt volt, amikor odaértem, sehol senki, majd jött egy lány, megkérdezte, hogy én is erre jöttem-e vizsgázni, aztán vártunk. Az egyik teremből ketten jöttek ki, őket megkérdezte, hogy mi van odabent, és kiderült, hogy ők is vizsgáztak az előbb, de csak kettest akart nekik adni, ők pedig inkább visszajönnek máskor. Mi azért bementünk, aztán érkezett még három srác is, akik tetőtől talpig díszmagyarban feszítettek. Mindenki kapott egy kérdést, amíg kidolgoztuk, addig a már bent lévőkkel foglalkozott. Nekem a sumér civilizációról kellett írnom - igen, mint mondtam, komoly tárgy -, és a nagy munka közben akaratlanul is figyeltem, hogy a díszes srácok sebesen forgatják a pad tetején a jegyzet lapjait. Csúnya dolog, de szánalmasnak tartottam őket. Mert milyen is az, amikor egy ilyen minimális elvárásokat támasztó tárgy vizsgáján is puskázik valaki. Például a kérdés kiosztása előtt mindenkit megkérdez a tanár, hogy végig elolvasta-e a jegyzetet, mert ha nem, akkor csak az elejéből kérdez; aki úgy érzi, hogy nem tud válaszolni, annak szó nélkül beírja a kettest és mehet is... Minimális. Hiszen én is ötöst kaptam mindenféle tanulás nélkül, mindössze egyszer elolvastam a jegyzetet, hogy lássam, miről van szó.