Lehetett úgy 11:30, amikor a rettenetes módon teletömött hátizsákommal elindultam a vasútállomás felé. A vonat csak 12:51-kor indul menetrend szerint, de még nem volt meg a jegyem sem és az is előnyösnek tűnt, hogy esetleg még le tudok ülni. Aztán mit ad a Fennvaló és Arnold Testv. (al. 1905), összefutottam a programozás gyakvezetővel. Jó fej ember amúgy.

- És voltál már vizsgázni?
- Mivel nem lett meg a gyakorlatom...
- Ja, tényleg. De azért nincs harag, ugye?
- Nincs, dehogy. De ne nagyon aludj el út közben.

Elég jól eldumáltunk szakmai dolgokról - csak ő mint szakmabeli mondta a magáét, én meg mint lelkes hallgató. Az útitársak cserélődtek, valahol felszállt néhány sudribunkó fió és három darab, magát már nőnek képzelő, legfeljebb 16 éves csitri, akiknek az öltözéke még a sokat látott kujonokat is elképesztette volna; mi egyszerűen, csendben, diszkréten hánytunk tőlük. Aztán hálistennek eltakarodtak, helyükre Szolnokon két srác került, akikről hamar kiderült, hogy valaha egy iskolába jártak, jelenleg pedig mindketten a zeneiparban gályáznak: egyikük dobos egy rockzenekarban, a másik meg rapper. Ezzel még nem is volna gond, de amilyen dumát Kőbánya-Kispestig levágtak ketten... Szerintem az egész kocsi rajtuk röhögött.

Eleinte a zenélésről volt szó, hogy ott sem elég a tehetség, mert ha nincsen az embernek saját stúdiója, akkor sehová sem halad.

"Az nem elég, hogy jól csinálod, amit csinálsz. Ehhez is pénz kell. G*ci sok pénz."

És következtek a közös emlékek általános iskolából. Mint kiderült, bennük tisztelhettük a meg nem nevezett oktatási intézmény két vezéralakját, akik mindenben kitűntek társaik közül. Néhány anekdota:

- Emlékszel az iskolai menzára? Hogy ott milyen kaják voltak... Mindenki azt mondta, hogy sz*rul főznek, mi mégis megettük mindig. Még az elsősöktől is elvettük.
- Ja, meg folyton repetázni akartunk, az a k*cs*g konyhás nő meg elzavart minket, hogy együnk otthon.
- Utána hazamentem, anyám főzött, azt is megettem.
- De milyen szemetek voltak már... A paradicsomfőzelékhez is adtak egy olyan kis húsgombócot, hogy a szűz barátnőmnek is feldughattam volna...

- És ott volt a Dávid.
- Dávid? Ja, az a szemüveges, kócoshajú?
- Azaz! Vele voltak a legnagyobb balhék. Egyszer matekórán bömböltette a magnóját, a tanár meg rászólt, hogy "Azonnal tegyed el vagy felpofozlak", erre a Dávid visszaszólt, hogy "Lehet próbálkozni".
- Nem ő volt az, akit nem engedtek be a biztonsági őrök a saját ballagására?
- Hát az komoly volt. Fel voltunk írva a tiltólistára.

- És amikor technikaórán megdobáltuk a tanárt a munkadarabbal?
- Technikán mi mindig a Technocollal szipuztunk. Zoli egyszer annyira betépett tőle, hogy még két órával később is rajta volt a fején a zacskó és be volt esve a pad alá.

- Újabban már szeretem az ilyen morbid meg horrorfilmeket is. Korábban is szerettem őket, csak akkor annyira paráztam mindentől, hogy alig kezdődött el a film, én már össze is sz*rtam magamat. Most már kibírom akár fél óráig is.

Azt hiszem, ennyi elég belőlük. Meg belőlem is.