Lótuszülés

Aki látta a múlt vasárnapi belga futam rajtját („Oó, oó, oóó!” — vajon kitől idéztem?), az valószínűleg nem csodálkozott a híren, miszerint a rajtbalesetet okozó Grosjeant az FIA versenybírái eltiltották a monzai versenyhétvégén való részvételtől. Az autóba viszont kell valakit ültetni, úgyhogy felröppentek a találgatások a beugró pilóta kilétét illetően: mostanra gyakorlatilag Nelsinho Piquet-n kívül mindenkit beleláttak már a fekete-arany overállba.

A német újságok azt is megszellőztették, hogy esetleg a Force India exversenyzőjének, Adrian Sutilnak is lehet esélye a beugrásra.

Ez a verzió a legpikánsabb és a legvalószínűtlenebb is egyben, lévén Sutil év elején felfüggesztett börtönbüntetést kapott, amiért a 2011-es Kínai Nagydíj utáni búfelejtőn kisebb kozmetikai beavatkozást eszközölt a Lotus csapat egyik pénzügyi fejesén egy törött üveggel.

Persze lehet, hogy van az a pénz, a szükség nagy úr, a mérkőzés kilencven percig tart és majd meglátjuk.

Catparazzi

Jól van, eljutottunk odáig, hogy kénytelen vagyok macskás kontenttel jelentkezni. Igazából nem, de azért vessünk egy pillantást az alábbi képre, amelyen egy átlagosnak látszó egyed átlagos álmát alussza egy átlagosan kiégett pázsiton:

m1

Oké, semmi különös. Mondjuk fel sem ébredt arra, hogy tizenöt centiről letraffipaxoztam telefonnal, de talán nézzük meg a jelenetet egy másik szögből is:

m2

Nem, nincs elütve és ez még csak nem is egy Kosmodisk reklám. Így alszik, 180 fokban megtekeredve.

Tisztelettel kérdezném azokat az olvasókat, akik környezetében életvitelszerűen tartózkodik hasonló jószág, hogy ez csak számomra tűnik furcsának vagy macskáéknál ez a sztenderd, esetleg egy hipsterrel van dolgunk és készüljünk fel arra, hogy nemsokára eltekergeti majd a rádiót és gyanús papír kávéspoharakat fogunk találni az udvaron?

Zöld IT

Csodálatos bolygó ez a mi Földünk és csodálatos elmebetegek élnek rajta. Például irodisták, akiknek nem tetszik, hogy a kollégájuk trehány és nem foglalkozik a saját munkakörnyezete tisztán tartásával, ezért különös bosszút állnak rajta, amíg a szabadságát tölti:

My collegue had a filthy keyboard and has gone to vacation, I did the only logic thing: I planted cress in the keyboard.

Igen, bevetette a munkatársa billentyűzetét kerti zsázsával és fotókkal dokumentálta a növekedési folyamatot egészen a tizenhetedik napig.

cress.jpg
A végeredmény.

Érdemes végignézni a képgalériát, egyszerűen lenyűgöző. Bár nem tudom, hogy lesz ebből pálinka.

Most megyek és kitakarítom a billentyűzetemet.

Polish a turd

Drawbridge

Bizonyos személyekkel kapcsolatban gyakran eszembe jut, milyen jó volna, ha lenne köztünk híd.

Úgy értem, milyen jó volna, ha legalább egy híd lenne köztünk. Egy olyan igazi felnyithatós féle. Sose akadályozná az alatta zajló hajóforgalmat...

Tótiszkodásaim

Szeretek késve felszállni vonatokra, ez a mém meg nem is igazán mozgatott meg eleinte. Aztán egyszercsak...

Bemelegítésnek íme egy jellemző szófordulat a Vas-szigetekről:

totisz
He has to pay the iron price = Nem vasaljuk többé ingyen a dagadt herceg ruháját

A Kings of Leon nekem sem menne, úgyhogy nézzünk valami ismertebbet:

totisz
I was at a Nickelback show = Ezüsthátú gorillák görkorcsolyáztak

A reddit rendszeres olvasójaként nem állhatok meg egynél:

totisz
I was at a Nickelback show = Olyan színvonaltalan volt a műsor, hogy a végén visszaadtak egy marék aprót

És jöjjön egy olyan, ami a S@ti nevezetű fiatalemberből a következő szekvenciát fogja kiváltani: ránéz a képre, tekintetét az égre emeli, ismét ránéz a képre, majd egy borzasztót bokszol a levegőbe. Az eset szemtanúi vadul gúglizni kezdenek, mert ilyen reakcióhoz minimum az kell, hogy kikerüljön az internetre a leforgatott, bedobozolt és mindeddig titokban tartott második évad a Firefly-ból. De talán még azt is könnyebben viselné, mint...

totisz
The Iron Giant = Szuper haver