Csillagos ötös

Azt gondolom, minden szurkoló és a Zengő csapat is szívesebben látott volna küzdelmes, komoly helyezésekért vívott elegáns csatákban bővelkedő és kockás zászlóban végződő két futamot Makaón a ma hajnali nulla pontos roncsderbik helyett, de nagyon elkeseredni vagy magyarázkodni egyikük sem fog. A győzelmet ugyanis nem kell magyarázni, a túraautó világbajnokság privát világbajnoki címét meg pláne nem.

Michelisz Norbert, Zengő Motorsport, 2012 Makaó

Michelisz Norbert, részemről a megtiszteltetés.

In which they get lucky

Alapvetően nem azért vásárolok a boltban tejcsokoládéba mártott túródesszertet, mert lehet vele nyerni, de ha már egyszer lehetett, akkor szorgosan töltöttem felfelé a kódokat a weboldalra, amikkel persze a világon semmit nem bírtam nyerni, amitől persze sikerült elszomorodnom, pedig ez sehol nincsen szomorúságban ahhoz képest, hogy nem az lesz az elnök, aki mögé pénzeket toltunk, vagy hogy nem az az énekes esik ki a tehetségkutatóból, akihez képest az árzabáló is jobban énekel a Spar reklámban.

Talán érthető ezek után az öröm, mely szétáradt orcámon az első TERMÉKET NYERT! felirat előbukkanásakor. Egészen kivételes alkalom, úgy emlékszem rá, mintha tegnap lett volna.

Tegnapelőtt történt.

Tizenegy nappal a nyereményjáték lezárulta után.

Miért nem lehet keresni a Windows Store-ban?

Egészen rendkívüli eseménynek lehetnek szemtanúi a kedves olvasók, amennyiben ez a poszt véletlenül tényleg arról fog szólni, amit a címe sugall. A türelmetlenebbek számára hadd lőjem le előre a poént: a Windows Store-ban igenis lehet keresni. De túl gyakran merül fel ez a kérdés ahhoz, hogy szó nélkül elmenjek mellette. És egy kicsit messziről kell kezdenem.

OP will deliver

A Windows 8 felhasználói felülete erősen megosztja az embereket — már legalábbis azokat, akiket bármennyire is érdekel vagy érint a téma —, és komolyabb egyetértés kizárólag abban van, hogy a felhasználó túlságosan magára van hagyva, mert a Microsoft szinte semmi támpontot nem ad a rendszer használatához. Az a rövidke stilizált bemutató, amit a felhasználói fiók létrehozásakor meg lehet nézni, az szinte semmi. Nem is figyelnek rá igazán oda, pedig nagyon is fontos és alapvető dolgot mutat be.

Mi? Hogy te láttad, ahogy a kéz vagy az egérkurzor előhozza a jobb szélről a Charms sávot és ez ment végtelenítve? Akkor neked sem esett le. De ne aggódj, egészen népszerű tech oldalak Windows 8 bemutatóinak írói is beleestek ebbe a hibába.

Windows 8 Charms bar

A Charms sáv ugyanis — és ezt sajnos sehol nem láttam konkrétan említve — egy környezeti menü (vagy helyi menü, ha úgy jobban tetszik), a róla elérhető gombok pedig mindig az aktív alkalmazáshoz kapcsolódó lehetőségeket jelenítenek meg. Ezek a Search, a Share, a Devices és a Settings.

A Windows 8-ban egységes keresőfunkció működik. Ez azt jelenti, hogy akár az alkalmazások között, akár a beállítások között, akár a fájlok között, akár valamelyik metrós alkalmazáson belül indítasz keresést, az mind ugyanazt a keresőmotort használja, tehát a találatokat is ugyanazon a felületen jelenítik meg. (Feltéve, hogy az adott metrós alkalmazás által kezelt adatok kereshetők.)

Ebből már elég jól össze lehet rakni, hogy ha elindítod a Store-t, akkor a Charms-on a Search-re kattintva elindul a kereső és a keresést a Store-ra szűkítve fogja végrehajtani.

Windows 8 Search

Hát így lehet keresni a Store-ban, a Mail-ben és bármely arra felkészített metrós alkalmazásban. A desktop alkalmazásokban meg úgy, ahogy eddig is, mielőtt bárki megkérdezné.

Protip

A Charms elemeit — és a sávot — billentyű-kombinációkkal is elő lehet csalni, és mivel hajlandó vagy elolvasni egy Protip alcímű szakaszt, feltételezem, hogy ezeket fogod preferálni te is:

  • Win+C: a Charms sáv (és az óra!) megjelenítése
  • Win+Q: keresés (desktopon vagy a Start képernyőn kiadva mellékhatásként megmutat minden telepített programot és alkalmazást, mint régen az All Programs)
  • Win+H: megosztás
  • Win+K: eszközök
  • Win+I: beállítások

Ha gyakran keresel Vezérlőpult-elemek vagy fájlok között és nagyon zavar, hogy a Start képernyőről indított kereséskor váltogatni kell a találati kategóriák között, akkor érdemes ezeket is megjegyezni:

  • Win+W: keresés a beállítások között
  • Win+F: keresés a fájlok között

Alternatív megoldás, ha a gyorsmenüből elindítod a Vezérlőpultot (Win+X P, haha!), aminek az ablakában rögtön a keresőmezőre kerül a fókusz.

Ennek a posztnak a végét viszont n...

Just leave me alone, I know what to do

Yas Marina, befutó

Eljött ez a pillanat is, remélem lesz még több. Kár, hogy Raikkönen az idény eddigi legjobb futamán aratott győzelmével és a hihetetlen rádióüzeneteivel

Lotus: Remember to keep working all four tyres.
Kimi: Yes, yes, yes, yes, yes I’m doing it all the time, you don’t have to remind me every second.

együtt sem lehetett a nap legjobbja, mert Alonso megint úgy ment a Ferrarival, ahogy nem lehet, Vettel meg megmutatta, hogy igenis tud küzdeni és ha van némi szerencséje, akkor azt ki is tudja használni. Hamilton csapatváltását a látottak alapján eléggé meg lehet érteni, mondjuk nem tudom, a Mercedesnél lesz-e egyáltalán esélye vezető helyről kiesni.

Yas Marina, dobogó
Végre győzök, érted, erre nem szódavíz van az üvegben?

Eventually

Állítólag az a baj az írott angolommal, hogy nem feltétlenül egyértelmű a mondataim érzelmi töltete, ezért a másik fél könnyen személyeskedésnek vehet egy szenvtelen megjegyzést, ugyanakkor érdemben reagál olyan részekre, melyeknek a tartalmi főlényege nem egyéb, mint egy mértékkel kidekorált anyázás.

Aztán persze az emberben feltámad a kétely, hogy talán nem is csak az angol nyelvnél van ez így, de ezt az eszmefuttatást megtartom egyelőre magamnak, elmehet mindenki a fenébe.