A mai napon megkezdődött a tavaszi félév. Jól fejlett oktatási rendszerünknek hála, már múlt hét közepén felvettem a tárgyak többségét a Neptunon, de túl sokra nem mentem vele, mert sem az előadás, sem a gyakorlatok időpontja és helye nem volt megadva, szóval ezeket ma reggel kellett kideríteni. Reggel jó korán be akartam menni emiatt, persze a busztársaság ezt nem tette kivitelezhetővé. Azért fél nyolckor már bent voltam, fél kilenckor meg kifelé jöttem. Az ismerősökkel is találkoztam szinte kivétel nélkül, folyt az egyeztetés meg a tanácsadás: mit-kinél-mikor-hol-kinek. Végül csak az angolt nem sikerüt még elintéznem. Mivel van középfokúm, elég csak a D félévet megcsinálnom angolból, azt viszont kötelező jelleggel.

Idén megpróbálkozom egy új tárggyal, a címe az, hogy A számítástechnika és informatika anyagtudományi alapjai - naná, hogy modul. De érdekesnek tűnik, nemcsak az előadás, az előadó fazon is. Igaz, ma csak 15 percig tartott az egész. Aztán déltől Adatszerkezetek és algoritmusok előadás volt egy rakás elsőssel és még nagyobb rakás másodévessel. Pici megint elmondta, amit szokott - tudniillik mindenre háklis, de a beszélgetésre főleg -, de próba-szerencse alapon mindig vannak, akik megkísérlik kitapasztalni a tűréshatárait. Most ez olyan jól sikerült, hogy rögtön első előadáson két fazont is kizavart a teremből. Először csak rájuk szólt, annyit mondott nekik: Egy! Erre a többség elkezdett röhögni. Ezt persze ők nem értették, ahogy mi sem értettük egy évvel ezelőtt; a köz okulására talán közreadhatom a hiteles történetet.

Van ugye az a régi vicc, hogy a cowboy megnősül és újdonsült feleségét a lován viszi hazafelé, amikor a ló megbotlik. A cowboy megszólal: Egy! A ló másodszor is megbotlik: Kettő! De a ló harmadszor is megbotlik. Ekkor a cowboy leszáll és lelövi a lovát. A felesége megkérdezi: Miért lőtted le a lovat? Mire a cowboy: Egy! Innentől érthető az egész :).

Szóval a srácok dumáltak ezerrel, ő meg lecsapott rájuk. Megkérdezte hogy mi a nevük. Semmi válasz. "Mi van, miért nem válaszol? Vagy nem tudja hogy hívják?" A z egyikük próbált valamit motyogni, hogy ők nem is beszélgettek egyáltalán, de ez nem hatotta meg Picit: "Uram! Uram, mondja meg a nevét!" Namost, mive az egyetemisták többsége nagy szenvedéllyel csüng a neten, körülbelül mindenkinek beugrott az "Uram, uram"-ról a telefonközpontos felvétel, ami pár éve robbant be a köztudatba Szalacsi "ojjektum" Sándor, Szente Csaba, Matisz nagypapa és Polgárjenő mellett, a teremben hirtelen megnőtt a feszültség - mindenki próbálta nem elröhögni magát. A srácok viszont ki lettek purgálva a folyosóra, azzal indította őket útnak, hogy "Remélem többet nem találkozunk", ami igen súlyos jókívánság az informatikai kar egyik fejesének szájából. Miután kimentek, megjegyezte, hogy "Most már nyugodjunk meg. Maguk eddig is nyugodtak voltak, nem?"

Utána felmentem a koliba a haverokhoz, tőlük küldtem egy levelet az angoltanárnak, aztán még néztem egy darabig, ahogy Diablo 2-vel multiznak. Én már legutóbb sem bírtam teljesen követni, hogy mi történik a képernyőn, pedig akkor StarCraftoztak - nem fusiban tolják, ketten tíz perc alatt úgy lealáztak két gépi ellenfelet legnehezebb szinten, hogy az nekem fájt -, most ugyanez szörnyek ellen. Ez megint biztosított arról, hogy a multi nem nekem való, én örökre magányos játékos maradok - örökre, vagy a szemtelenül olcsó és szemtelenül gyors internet bekötéséig :).

Reggel is esett a hó. Az ablakunk alatt áll egy Polák már jó ideje, a kerék tetejéig ért a hó az udvarban. Majdnem sikerült is elhasalnom a kereszteződésben, az öt csnti friss hó alatt ugyanis tükörjeget találtam. Azért bementem a tanulmányi osztályra, hogy megtudjam, mi a módja a szakváltásnak. Ők meghallgattak, majd olyan tekintettel, ami a csendes őrülteknek kijár, elmagyarázták, hogy nem látják értelmét a váltásnak, mert nem nyerek vele semmit. Ezt úgy kell érteni, hogy ők nem nyernek vele semmit, mert akkor nem fogok minden félévben fizetni a kevés kredit miatt. Utána még kiderült, hogy felvételiznem sem kell, mert az érettségi eredményeimből és a gimnázium utolsó két évének eredményéből számítják ki a pontjaimat. Azok meg mind kitűnőek :).

Délután benéztem az ISZK-nak nevezett épületbe, becsületes neve egyébként Informatikai és Számítóközpont vala. Itt egy könyvtár és zeneműtár van, irodák, egy óratorony, és a pincében a régi számítógépterem, ahol pár éve még egy monstrum méretű berendezés működött szigorú, belépőkártyás biztonsági rendszer és állandó hőmérsékletet, páratartalmat és energiát szolgáltató gépek felügyelete alatt. Most viszont már a diákoké a hely, van bent vagy nyolcvan számítógép, aminek csak a negyede nem működik, pedig csont márkás IBM masinák mind. Persze itt főleg csak netezni lehet, mert a hallgatóság egy jelentősen korlátozott fiókba tud bejelentkezni, igazából a böngészőn és a Wordön kívül mást nem is lehet futtatni, némelyiken még a flopimeghajtó is le van tiltva, USB kulcsokról (tüske ;P) meg ne is álmodjak. Ami érdekes, hogy van egy teremfelügyelő, akinek fő ismertetőjegye, hogy fingja nincs a gépekhez, de ezt úgy tessék érteni, hogy a hibák többségére - amik egy napi 16 órában üzemelő gépnél, naponta száz felhasználó mellett gyakoriak - megoldásként a resetet alkalmazza, és baromira nem zavarja, ha mindezt Linuxon hajtja végre. Már nemegyszer láttam más informatikusokat, akik eleve DOS-os indítólemezzel jönnek, mert valahogy azzal akármelyik döglött gépet életre tudják kelteni. Ilyenkor kell figyelni a sorban álló, gépre váró emberkék arcát, mert mi az, hogy jön valaki, leül a sötét képernyő elé, két perc múlva meg netezik ezerrel, ők pedig rághatják tovább a csepűt. Ez a tevékenység amúgy a lelkes felügyelő szerint puszta károkozás, szabálysértés, mert neki kell szólni, ha gond van.

A fórumon S@ti üzenete fogadott, én meg a megfestett bombázási területet becélzó vadászpilóta lendületével ugrottam bele az ajánlott topikba, ahol S@ti idézetére elég hosszan válaszoltam, talán kicsit el is veszett a lényeg benne, majd kimagyarázom magam valahogy. Aztán a Forma-1 topikban is magyarázkodnom kellett egy sort - illetve nem kellett, de nem hagyhattam ki ekkora ziccert a szófosásra. Erről jut eszembe, hogy közben azon merengtem, hogy mennyire átvettem és is a korábban megvetett fórumozási elveket. Anno 2002. őszén, amikor elindult a (Guru) Gamer fóruma, azonnal megindult a flood és flame is, volt olyan user, akinek két hónap alatt lett kétezer hozzászólása, és körülbelül tavaly év végén került ki a Top 10-ből a neve. Én akkor megfogadtam, hogy csak ahhoz szólok hozzá, amihez érdemben hozzá tudok szólni, és nem fogok feleslegesen postolni. Ezt egészen addig sikerült betartanom, amíg fel nem vettek egyetemre. Addig körülbelül ezer hozzászólásom volt, másfél év alatt. Itt eléggé megszédített a költségek nélküli, gyors és elérhető net, 2004. feruárjára elértem a kétezredik hozzászólásig, tehát fél év alatt megduplázódott; azóta meg nincs megállás, ma írtam meg a 4881-edik postot, azaz alig egy év alatt megint dupláztam. És ez nem tetszik, mert annak idején nem ezt tűztem ki célul. Ugyanakkor a sok hozzászólás során rengeteg jó ismerőst, és számos barátot szereztem, akikkel egyszerűne jól esik beszélgetni, vitatkozni, segíteni egymásnak. És ezért azt hiszem, megérte. Igaz, a kezdeti összetartó erő, a Gamer Magazin már nem létezik, a szerzők nagy részéről sincsen tudomásunk, hogy min dolgoznak, de a fórum magja képes volt együttmaradni ezek után is. Így tudtam találkozni velük élőben is, ami a mai napig borzongató élmény (jó értelemben véve), és remélem idén is találkozunk legalább egyszer.

Azt viszont nem tudom mire vélni, hogy újabban miért fórumozok más helyeken is. Most elsősorban a Hardwiredre és a B13-ra gondolok. Az előbbin azért vagyok, mert jóval forgalmasabb, mint a GO, ennek ellenére ott is ugyanúgy elhalnak bizonyos témák - pl. GTA San Andreas topik - , mint a GO-n, egyszerűen azért, mert lejár a lemez, én meg válasz nélkül maradok. A B13-ra elsősorban azért regisztráltam, mert ott leginkább konzolosok vannak, a San Andreasról meg egyelőre ott lehet beszélgetni. A GO-n Mr. Vercettivel vesézzük ki napról napra a játékot, szerintem a többieknek elég unalmasnak tűnhet, de majd beindulnak ők is nyáron a témában. Az 576-ra nem szerettem volna menni, mert a legnagyobb jóindulattal is órákig kell keresni valamit, ami nem off az egyes témákban. Ráadásul nyomatják a szokásos konzolháborút, nem tudom, miért nem tűnik fel egyeseknek, hogy ugyanaz a két-három érv-ellenérv van műsoron állandóan.

Ha már belekezdtem, leírom, miről van szó (hátha valaki nincsen képben). Ugyebár nekem ősz óta van egy PlayStation 2-m, amivel rettenetesen meg vagyok elégedve, mert bármennyire is PC-párti voltam korábban, és bármennyire is azt vallottam - alaptalanul - , hogy konzolra csak butított játékok vannak, a PS2 fél óra alatt megváltoztatta a véleményemet. Mert szórakozásra kitűnő. Mint ahogy az Xbox és a GameCube is az. Korábban elképzelni sem tudtam, miért jó a Gran Turismo, hogyan lehet értelmesen játszani a GTAIII-mal egér és billenytűzet nélkül, most meg gyűjtök egy PC-s analóg gamepadra, annyira ráállt a kezem. De nem ez a lényege a bekezdésnek.

Szóval, a különböző márkájú konzolok tulajdonosai között megy a nagyüzemi észosztás, ami arról szól, hogy a másik tábor imádott gépe miért f*s. A PS2 tulajdonosok bátran említhetik a rengeteg minőségi programot - Gran Turismo, GTA, Killzone, rengeteg anime-stílusú japán játék, Metal Gear Solid - , illetve egyesek szemében az is motiváló tényező, hogy PS2-re lehet warezolni (amihez egy áramkört kell belerakni a gépbe, ettől aztán jelentősen könnyebben megy gallyra). Az Xbox-tábor azzal kontráz, hogy a PS2 hardvere ócska, a grafika ótvar, és különben is Xboxon minden szebb és jobb, valamint igen gyakran felmerül egy program neve, amivel szerintük döntő csapás vihető be mindenkinek: Halo, Halo 2. Ehhez képest a multiplatform fejlesztések közel ugyanolyanok mindkét gépen, az egyes exkluzív címek között meg nem lehet rangsort felállítani, mert vannak gyönyörű játékok PS2-n és Boxon is, de ugyanannyi szánalmas cucc is megjelenik, ha nem több. Az ilyen fafejeknek ezt nem tudod elmagyarázni, mert csőlátásban szenvednek, mint a szekér elé befogott igáslovak. A vita újra és újra fellángol, mert újabb és újabb okostojások vesznek konzolt, akik elölről kezdik az egészet, az öregebbek meg azért szállnak be ismét a vitába (?), mert sérti az önérzetüket, ha másoknak ad igazat a közönség. Aki meg bannolja az ilyesmit, az remekül elvan a saját gépével, sőt, összejár a másik gépet birtokló haverokkal, és tapasztalatot cserélnek.

Uhh, most látom, mennyire megszaladt a billentyűzet meg az agyam, remélem nem volt annyira unalmas.

A délelőtt full eseménytelenül telt, délután fél kettőkor léptem be az MTA Atommag Kutató Intézetének épületébe, majd a második emeletre felvonszolva mázsás súlyomat szemrevételezhettem a többi vizsgázót. Öten voltak már ott, mondom egészen hamar végzek is. A tanár ekkor ment el ebédelni. Amíg odavolt, érkeztek huszan. A többiek nagy része még akkor olvasta a jegyzetet, én meg szétuntam a fejemet. Három órakor visszajött a tanár, behívott húsz embert egy akkora szobába, ahol hatan is szűken férnek el. Megoldottuk, hoszen a bölcs egyetemista legfőbb ismérve a szabályokat is felrúgó, tökéletes alkalmazkodás. Én ugye rögtön két tárgyból mentem felelni, beszélnem kellett a csillagok fejlődéséről és az önszervező rendszerekről. Mindkettőre jelest adott, ez nem jelent semmit, mert már az elején elmondta, hogy akinek lövése sincsen a kérdésről, annak kettest ad. Igen, értelmiségi modul, mégis ebből lehet a legérdekesebb dolgokat megtanulni (ha hozzájárulnak, akkor talán fel is teszem a szerverre, hátha szeret valaki 120 oldalas PDF-eket olvasgatni). Háromnegyed ötkor jöttünk ki a szobából, a földszinten öblítettem egy ásványvízzel, közben meg figyeltem, ahogy szakad a hó. Bár már nem vagyok _annyira_ gyerek, valahogy még most is különös hangulatot kelt bennem a hóesés. Minden sokkal békésebbnek látszik - leszámítva az egymást hólapáttal fenyegető hómunkásokat, a szitkozódó autóvezetőket és a T72-es tank magabiztosságával közlekedő autóbuszokat. Igazi élmény figyelni azt is, ahogy a lámpák zöld jelzésére mindenki burnouttal indul el, de mindezt buszon átélni. A főútra kikanyarodáskor is olyan bródszájdoltunk, hogy majdnem felsikkantottam tőle. Have fun!

Hazaérve belőttem a tévét, vesztemre. Azaz nem vesztemre, mert durva jót röhögtem a Balázs-shown, kivételesen. A lényeg, röviden: homokos srác valami haverjával - aki egész idő alatt meg sem mukkan - érkezik, és előadja, hogy látott egy srácot, aki megtetszett neki, és szeretné ezt neki elmondani, meg ha lehet, még egy szál rózsát is adna neki. Tipikus újhullámos b**i tehát. Érkezik a kiszemelt srác, tipikus dumálós-diszkózós életforma, nullás haj, plázakrúzer. Kiderül, hogy neki meg egy lány tetszett meg, és fel akarná neki tenni a nagy kérdést, mármint hogy járna-e vele. A csaj - tipikus plázaringyó - nemet mond, ekkor jön a b**ikám, de még a feléig sem jut a mondókájának, mert a srác elég egyértelműen közli vele, hogy kétfelé indulnak haza:
- Szóval akkor nem lehetnénk barátok?
- Dehogynem, én erre barátkozok, te meg arra.
- És telefonon?
- Jó, majd keresek egy számot, ami nem létezik.
- Pedig készültem neked tánccal is.
Erre kigombolt inggel és önelégült pofával elkezd vonaglani, és kib***ottul nem zavarja, hogy kábé kétszázan röhögnek rajta. Most jön a poén, mert Balázs zárja a műsort:
- Reméljük, hogy a mai vidám műsorunkkal sikerült egy kicsit csökkenteni az előítéleteket; megmutattuk, hogy nem szégyellnivaló, ha valaki biszexuális vagy homoszexuális, és érdemes vállalni ezt a nyilvánosság előtt.

De hát alig egy perccel ezelőtt küldték el a srácot a vérbe, nem? Ez kész :).

Ma se nem történt semmi érdekes. Ebédre húsleves volt és rizs, rántott hússal és fasírttal. Tömtem mellé körtebefőttet is, mer’ jólesett. Aztán visszaautóztunk Debrecenbe, a héten ki kell derítenem, hogy lehetne megpattanni innen. Most fog kezdődni a szilveszteri IHM-műsor ismétlése, azt megnézem, mert nem láttam végig újévkor.

Vazz, véletlenül láttam az RTLK-n a legújabb csapást. Derék agyrokkantó csatornánkon ezúttal cigányvilág lesz, készül a Győzikéről szóló műsor. Nem tudom elképzelni, mi a jó abban, hogy egy kétes művészi értékű, sztárnak nevezett ember és családja mindennapjait nézzük, belelértve a reggeli agyhalott jeleneteket és a mellékhelyiségben történő izgalmakat... A népnek cirkusz kell és kenyér, hát, cirkusz az van, erről gondoskodnak a politikusok; kenyér is van, igaz egyre többért egyre rosszabb, de sebaj, mert ilyen remek műsorok mellett kinek van még kedve enni egyáltalán? Ilyenkor kezdem magamban komolyabban értékelni az ismerősökkel elcsevegett órákat, akár IRL, akár neten.

Egész nap csak olvastam. Ilyen disznó megfázás közben ez sem egyszerű, vagy azért, mert a váladéktermelés miatt nem vehető fel a normális olvasáshoz kellő testhelyzet (lenézek és csöppen, brh...), vagy azért, mert a napközben beszedett szuperhatékony influenzapurgáló készítményektől úgy érzem magamat, mint az elefántbébi a Panadoltól. A fejem legalábbis már van olyan nehéz.