Reggel megnéztem a maláj időmérőt, aztán nekiláttam a Virtuális Tavaszi Nagytakarítás Hadműveletnek (a továbbiakban VTNH), amely annyit tesz, hogy mindkettő gépemet leradírozom és friss, új, fürge rendszert teszek rájuk. Jelen esetben ez némi problémákat vetett fel, elsősorban a legutóbbi kvázi-adatvesztős akciót elszenvedett merevlemezzel kapcsolatosan. Történt ugyanis, hogy anno megmaradt minden adatom az egyik partíción, csak a rendszerpartíciót kellett valahogy rendbehoznom, ami sikerült is, legalábbis eddig úgy látszott. A lemezt a másik gépbe beletéve az a meglepetés ért, hogy egyetlen lemezkezelő programmal sem lehetett a lemezt formázni, partícionálni, csak az olvasás-írás műveletek voltak kivitelezhetőek. Na, lényeg az, hogy lementettem róla mindent, aztán visszatettem az eredeti helyére, majd ott a Windows XP telepítőlemezével sikerült létrehoznom egy partíciót a leendő rendszer számára. Örömünnep. Csakhogy a procedúra háromnegyedénél meg lettem kérve arra, hogy tegyen be az olvasóba a telepítőlemezt... Nyeltem egy nagyot, lemez ki, lemez be. Semmi hatás. Kezdjük elölről. Második nekifutásra gond nélkül feltelepült, felraktam a programokat is, működött szépen. Még nincsen kész, mert a modem a másik gépben van, szóval sem aktiválni nem tudom most, sem netezni. De a másikról igen. Nem tudom, mi a francot csinálnak az MSN-nel, de megint nem akart működni. Kezdte azzal, hogy harmadszorra sikerült bejelentkeznem, aztán pedig kiírta, hogy van 0 darab új levelem, és a tűzfal is gyanús aktivitásról tanúskodott.

A postaláda vendége ma egy 576 Konzol volt. A múltkori lapszám elolvasása után volt valami kellemetlen érzésem, mégpedig azért, mert jónéhány cikkük olyan hangvételűre sikeredett, amin a felületesen olvasó, mindent magára vonatkoztató gémerek bizonyára a Himalája tetejéig húzzák fel magukat, véleményüknek pedig abszolút kulturált módon, cizellált, értelmes magyar mondatok segítségével adnak hangot, mint mindig. Ez a tippem legalább bejött... Természetesen azok a típusok reagáltak a leghevesebben, akikre a legjobban illik a cikkben olvasható leírás, nevezetesen a "fika-generáció". Ha én egy lapnál főszerkesztő lennék, biztos nem raknám be az ilyeneknek az irományait a levelezési rovatba, és a rovat tetején 60 pontos betűvel kiírnám, hogy "Magyarul beszélünk. A szöveg nem akkor értelmes, ha az írója megérti."

Na, megvolt a kivégzés. A kérdések érdekesek voltak, megosztanám veletek őket, de a nyolcadik lemásolása után inkább hagytam a francba az egészet és csak megpróbáltam válaszolni. Azt meg sem merem tippelni, hogy a húsz kérdésből hányra adtam jó választ, mert miután kijöttünk, öten ötféle megoldást tartottunk jónak, tehát az összeverekedést meghagyjuk a gyakorlatvezetőknek.

A mai nap elsősorban azért szerepel két hónapja pirossal az egyetem dolgozóinak naptárában, mert országos "turnéja" állomásaként eljő hozzánk maga az ország feje (khmmm... itt pár pillanatnyi szünetet kell beiktatnom, ti. nem tudok nem röhögni ezen), az MSzP kirakati bábuja, Feri. Nekem ugyan eszem ágában sincsen elmenni a műsorára - előadóestjére -, két okból. Ezek közül az első az, hogy angolom van akkor, az angoltanár is Feri, és ő talán nem mond olyasmiket, ami miatt utólag hetekig kell magyarázkodnia. A másik pedig az, hogy előre félek a reakcióktól. Ugyanis 553 dolgozónak mond hamarosan búcsút az intézmény, elsősorban az elégtelen anyagi feltételek miatt. És biztos vagyok abban, hogy abból az 553 emberből 400 ott lesz, meghallgatják a beszédet - jobbik esetben -, aztán úgy megdobálják kérdésekkel, hogy péntek este is itt fog ülni a válaszaival, amit összeollóz a megírt beszédének menekülés közben megmaradt foszlányaiból. De nem politizálok, sőt nem írok mostantól semmi komprommitálót, mert eljön értem a György Péter. Annyit azért még leírok, hogy megérkezésekor Cseh Tamás-koncerten érezhette magát ez a derék ember, és a kordont is hátrébb kellett vinni pár méterrel. Momentán az egyetem főépületének környékét ellepték a rendőrök, bemenni csak motozás(!) után lehetett. Mi meg kint dumáltunk a srácokkal a járdán, valaki mondta hogy egy haverjával be akartak menni, és a srác mondta az ajtóban álló rendőrnek, hogy van nála egy bicska. "Mekkora?" "Á, egy átlagos méretű zsebkés." Erre előhúzta a 12 centis pengéjű zsebkését, a rendőr röhögött egyet, aztán nem engedte be. Erre elkezdtünk ökörködni, hogy "látod Gyuri, most is kilátszik a zsebedből a pisztoly csöve...", az csak később tűnt fel, hogy tőlünk három méterre két rendőr is állt egy rendőrkutyával, de ahogy láttuk rajtuk, ők sem díjazták különösebben, hogy ott kell posztolniuk.

Angolon hulla voltam, a tanár meg rögtön kiszúrta, hogy ez nem az én napom, tehát folyton engem csesztetett. Például azért, mert a kiosztott szövegben alig húztam alá néhány szót, miközben szerinte hemzseg a szakszavaktól. Az más kérdés, hogy fogalmam sincsen, mit ért ő szakszó alatt, lévén ezt nem mondta el, nekem meg a hardware és a chip nem szakszó...Különben is k*rvára kezdem unni, hogy az akárhány emberből alig jönnek el páran órára, most is hárman voltunk a tizenötből. És az szív, aki ott van... Ráadásul az óra nem hattól hét negyvenig tart, hanem fél héttől nyolcig, emiatt pedig nekem 8.40-ig kell a megállóban örömködnöm a következő buszjáratig.

Angol után hazaértem olyan kilenc óra tájékán, vacsora, fürdő, holnap prog zh délben...

Fél tizet üt már az óra,
Nem térek még nyugovóra,
Zuhanyzástól felfrissülök,
Talán kalácsot is sütök,
Nem lesz ugyan túl finom,
Kint elhúz egy kamion,
Megeszem és örülök,
Ma már embert sem ölök,
S ha nem kattan be szemem zárja,
Tanulok még prog zh-ra!

Rájöttem, hogy a modern technikának vannak bizonyos előnyei, amiket eddig nem vettem észre. Például az, hogy az ember a mobiltelefonjával nem felejti el a marha fontos találkozóját. Főleg, ha a másik fél felhív, hogy "Ugye nem felejtetted el, hogy ma délben...", "Hát hogyis felejtettem volna el..." Legalább volt egy kis izgalom a mai napon a monoton jegyzetolvasás közben, lévén a kérdéses időpont és a hívás bontása között mintegy húsz perc volt, és nekem ezalatt kellett a gép előtt görnyedő, melegítőben nyújtózkodó, karikás szemű kockából viszonylag emberinek kinéző, folyamatos mondatokat kimondani képes lénnyé változnom, valamint a suliba beérnem. Az egyszerű jegyzetátvételből másfél órás korrepetálás mutálódott, meglepődve észleltem, hogy valakikhez képest én mennyivel többet tudok - hú, ez most olyan nagyképűen hangzott, hogy nincs szívem kitörölni -, de mivel mérhetetlenül udvarias és tiszta szívű vagyok, segítettem nekik amiben tudtam. Csak kár, hogy folyton a nagy szívem miatt cseszek rá dolgokra. Rossznak lenni jó. Jónak lenni rossz?

Hazaérve egy integrál felírásával kiszámoltam, hogy ebédidő van, be is dobtam a káposztás bablevest a rövidhullámú tűzhelybe, majd perceken át csak a kanál kopogása jelezte a folyosón elhaladók számára, hogy odabent véres küzdelem folyik az életben maradásért. De ennek is vége lett egyszerre, visszatértem a jegyzetekhez. Ha eddig nem láttam álmomban is konstans kifejezéseket meg literálokat, persze szigorúan explicit kezdőértékadásokkal és karakter típusú tömböt címző típusú mutatókkal körítve - ami nem igaz -, akkor mostantól garantáltan fogok - ami igaz. Komolyan, az eddigi "kisnyuszi kergeti a smucig békát a réten"-sztorik helyett napok óta arról álmodok, hogy az a szegény kis minta[3], aki a harminckét elemű minta tömbben lakik, orvul felül lesz írva egy galád, globális szam változó által, aki ráadásul int típusú, ezért a program végén nem győzhet a jó visszatérési érték, a gonosz nem létező memóriacím pedig rájukfagyasztja az egész biterdőt egy deklarálatlan konstanssal.

Azok a csudálatos márciusi ifjak! Mekkora mersz és elkötelezettség kellett ahhoz, hogy a legalitás korlátjait át nem lépve, az uralkodóval szembeszegülve kinyílvánítsák akaratukat, a nép akaratát! Egyes pletykák szerint a forradalmi hangulathoz sokat hozzátett a nagy esemény előtt a Pilvax nevű multifunkciós plázaősben elfogyasztott nem kevés mennyiségű célzóvíz, de ez talán megbocsájtható nekik, nem volt más szórakozási forma, mint ahogy a jelek szerint most sincs... Hogy mégis miért említi minden iskolába járó és munkavállaló áhitattal Petőfi, Jókai és a többiek nevét? Talán a messze földön híres költemények vagy írások okán? Nem, nem ez a helyes válasz. Mert mit köszönhetünk nekik mi, a XXI. század elején élők? Úgy van, jár a hangszóró a lelkesen kalimpáló copfos kislánynak az utolsó előtti sorban! Ott a válasz! Ünnepnap! Igazán elégedettek persze akkor lennénk, ha azt is elintézték volna, hogy tizenötödike egyhónapos környezetében ne lehessen szombaton semmit bepótoltatni, de hátha lesz ennek a kornak is néhány hazafija, akik megoldják :-).