Meghallgattam a Mirwais - Disco Science számát, mert Sati annyit ajánlotta már. A másik két zenét nem hallgattam, mert nem fért már rá a hurcira. Szóval Disco Science. Párszor végighallgattam, kicsit olyannak tűnt, mint az örök klasszikus Clubbed To Death Rob Dougantól, abban a tekintetben legalábbis, hogy tipikusan olyankor jó hallgatni, ha közben csinálsz valami mást is, és nem akarod, hogy a szöveg elvonja a figyelmedet. Erre rossz példa éppen most, a blog írásakor hallgatott Snoop Dogg feat. The Doors - Riders Of The Stormja, mert akaratlanul is a szövegre terelődik a figyelmem, és így baromi nehéz írni közben. Ja, műkedvelőknek most biztos felcsillant a szeme a szám címe hallatán, az ő kedvükért elmesélem, hogy már létezik olyan program, ami ki tudja konvertálni az NFSU2-ből a zenéket, de hogy ezt honnan szerezhetik be, abban nem segíthetek. Nem írhatom le ide, hogy nézzék meg ezt a weboldalt és azt sem mondhatom, hogy ott az NFSU2 Tools oldalról töltsék le a kicsomagolót, mint ahogy azt sem, hogy utána a játék SDATA/sdat.viv állományát kell kezelésbe venni vele. És most pityeregjen! ;-)

Tesi után hazamentem és a nap további részére kiválasztottam a cselekvéstárból a "punnyadás" tételt, ez mindig beválik. Kipróbáltam a Splinter Cell 3 demóját, és utána jutott eszembe, hogy biza’ megvan a Pandora Tomorrow valahol. Előkerestem hamar, telepítés, kész. Tavaly, a megjelenése után elég hamar elfelejtkeztem róla, mert egyszerűen nem tudtam továbbjutni a második pálya végén. Most is féltem kicsit, hogy addig eljutok aztán megint megfeneklek a sztori közepén, de valahogy észre sem vettem a múltkori akadályt. És rájöttem arra, hogy az idő mennyi dolog megítélését megváltoztatja. Azt kell mondanom, régen nem szórakoztam ilyen jól akciójátékkal, mint ezzel. Talán azért érzem így, mert az elmúlt hónapok játékai között alig volt kiemelkedő alkotás - az agyonsztárolt Half-Life 2-t nem láttam még, a Doom 3 nem tetszett a permanens sötétség miatt -, ez meg ott pihent a fiókban. Érdekes, izgalmas történet, remek irányítás, jó grafika - még akkor is, ha az idő 80%-ában éjjellátóval megyek - és isteni hangulat! A menet közben előforduló bugokról meg később kiderült, hogy nem is bug, csak én vagyok szokás szerint kocka, és ez a játék nem a Manhunt. Konkrétan azzal volt problémám, hogy az egyik helyen egy sátor körül két őr mászkált, és ha az egyiket leütöttem úgy, hogy a másik ne lássa, ne hallja, akkor is riadót fújt a disznó. Aztán rájöttem, hogy piszok gyanús, ha a tárad egyszercsak nem mászkál tovább arra, amerre addig mászkált. És az is remek, hogy sokkal kellemesebb úgy megcsinálni egy pályát, hogy senkit nem ölök meg, csak elkábítom az őröket.

Este meccs volt. Magyar-bolgár. 1:1. A meccs után Matthäus megivott egy üveg Arany Ászokat és megszívlelte a reklám főmondatát: Na akkor gondolkozzunk. Vajon mivel lehetne rávenni ezeket a magyar játékosokat a jó játékra? Arra, hogy ne kapjunk máskor ilyen gólt, mint most. Mert hát szép-szép az a tizenhatos vonalától az ötösig beugró kobakról a hálóba kerülő fejesgól, de a mellette álló három magyar védőjátékos már annyira nem szép. És utána kellett fél óra, mire mindenki felfogta, hogy hajtani kellene, mert a meccs előtt még valami győzelemről meg győztes gólért járó két millióról is szó volt az öltözőben. De az sem lenne túl jó, ha kijutnánk a vébére, mert maximum három meccsünk lenne ott is a csoportban...

A kegyetlenül izgalmas Programozás előadás után akadt némi elintéznivalóm a bankfiókban, aztán mehettem angolra. Negyed öt környékén megjött a főisten is, és elkezdte az órát. Azt figyeltem meg, hogy újabban egyre kevesebb angol szó hangzik el az órákon, ma meg szinte végig magyarul magyarázott. Óra végén megmutattam neki a legújabb, fordításra kiszemelt szövegemet, de ehhez be kellett menni az irodájába, mert bármennyire is főisten valaki, attól még nem tudja a CD-t lejátszani.

Az iroda. Képzelj el egy 3 x 10 méteres helyiséget. Képzelj rá egyetlen, apró ablakot. Képzelj bele három, szekrény méretű szerverházat, levett oldallappal és mindegyik ház mellé két-két szobaventillátort. Képzeld el a csendet... Na, azt itt nem lehetett, ugyanis olyan szélvihar uralkodott odabent, hogy először haza akartam menni a sapkámért is, de utána megláttam, hogy közvetlenül az ablak mellett egy meglehetősen idős fazon dolgozik valamit. Munkatempójából ítélve ugyanazon a helyen, ugyanabban a székben, ugyanúgy görnyedve öregedett meg, mint ahogy akkor ült. A Hubble-teleszkópot megszégyenítő szemüvege (értsd ezt mind átmérőre, mind lencsevastagságra) mögül rám sem nézett, valószínűleg észre sem vett a nagy munka közben. Hogy mit csinált? Egy legalább 21 collos monitort nézett, amin egy Word szövegszerkesztő futott éppen, mégpedig 640 x 480-as felbontás kíséretében. Nem hinném, hogy óriásplakátokat nézegetett valós méretben az öreg :-).

Visszatérve a főistenre, miközben én nézelődtem az irodában, ő bekapcsolta a monitorát. Bekapcsolta volna. De hiába nyomkodta a gombokat, a monitor rohadtul nem csinált semmit. Főistenek nem szoktak hallgatóktól segítséget kérni ilyen ügyekben SEM, én meg hagytam hadd próbálkozzon. Éppen mikor kezdett kínos lenni a dolog, valahogy rájött, hogy a gombot nem lehet középen benyomni, csak szélen, pedig már készültem rá, hogy kimagyarázza magát. Megfosztott egy poéntól. Odaadom a lemezt, közben feldereng a Windows XP default beállításokkal, nekem pedig heveny gyomorrángásokat okozott a sok zabolázatlan automatizmus, amit első körben szoktam kikapcsolni a saját gépeimen. A CD-n talált magának három darab képet, ezért rögtön felugrott egy üzenetecske, hogy nyomtassuk ki őket, am I superb? Yes, and your outfit is totally ridiculous. Végre feltárul a lemez tartalma, és én azt gondoltam, hogy a gyökérkönyvtárban lévő start.html állomány eléggé egyértelmű, de a főisteneknél sosem lehet tudni... Belenézett a szövegekbe, majd megkérdezte, hogy van-e hozzá tartalomjegyzék. Hogyne volna, csak talán azért nem találja, mert éppen azt nézi most is. Végül azt mondta, hogy ez jó, kezdhetem fordítani, csak előtte másoljuk fel a gépre is, mert magának is szeretné megtartani. Hát tartsa, a másolást inkább én végeztem el.

De még nem szabadulhattam, mert ekkor nekemszegezett egy olyan kérdést, amilyenre ott, abban a pillanatban SEM számítottam volna tőle, egészen pontosan azt kérdezte tőle, hogy tudok-e ajánlani neki valamilyen repülőgép-szimulátort. Remélem nem látta meg az arcomra kiülő döbbenetet és elkeseredést. Hirtelen belegondoltam, hogy az előbb látottak alapján milyen mesterien tudná kezelni az egyszerűbb repülős játékok által igényelt húsz gombot... Inkább nem mondtam semmi konkrétat, mert a következő kérdése az lett volna, hogy "ÉS magának nincsen ilyesmi?", és onnantól kezdve ez már üzleti kapcsolatnak számítana, amire nekem nincs igényem és kedvem sem. Aztán ki tudja, lehet, hogy otthon külön szobája van a számítógépének és a falra vetített kép előtt ülve, force feedbackes joystickkel lődözi halomra az ellenséges gépeket...

Kellemes Húsvétot mindenkinek, aki akarja. Én nem akarom, nem is megyek sehová, azaz mégis, mert délután mennem kell vissza Debrecenbe. Így hogy rúgjon be az ember? ;-)

Arra ébredtem, hogy anyukám rázza a vállamat és azt kérdezi, hogy adok-e enni a kutyának. Ránéztem az órámra, 6:05. Mi a francért kellene ilyen korán ellátmányt adni neki? Az odáig rendben van, hogy nyolckor indulunk valahová, de akkor is korán van még. Erre kiderül, hogy nem hat óra van, hanem hét. Óraátállítás bazze... Felöltözök, mászkálok a házban, mindenütt késik egy órát az összes időmérő szerkezet, kicsit úgy érzem magamat, mint egy tudós, aki addig kísérletezett az időutazással, míg sikerült magát megrekesztenie két idősík között. Először is el kell mennünk a nagyszüleimhez, mivel velük együtt megyünk. Becsöngetek, nagy sokára kijön nagyapám, közben kérdezi, hogy miért jöttünk ilyen korán... Guess what: ők sem állítottak órát. Kis késéssel elindulunk keresztapámékhoz, útközben beszólok egy olyat, hogy "Mi van, ha ők meg előrébb állították az órát és már két órája várnak ránk?" A végső úticél (Final Destination, hehe...) egyébként keresztapám cégének hétvégi háza a császárszállási tó partján, itt fogunk sütni-főzni, meg gondolom inni. Habár inni nem fogunk, legfeljebb fognak, mert én kimaradok az ilyesmiből a hülye elveim miatt. Különben is botorság lenne Murphyt éppen húsvét vasárnapján megkísérteni, valószínűleg a két korty boromra is találnék két rendőrbát alkoholszondával a kezükben. Az ilyen mítingek alkalmával az az egyetlen gond, hogy a létező összes fiatalkorú általában engem nyaggat. Lényeg az, hogy késő délutánig ott voltunk, közben vagy két órán keresztül bámultam a tó vizét a stégről, és közben figyeltem a szomszédos stégen tábort verő pecásokat. Elismerésre méltó a teljesítményük, én biztos nem bírnék egész nap ott ülni a kempingszéken és várni, hogy mikor rántja le az úszót egy arra sodródó faág...

Komolyan mondom, nagy szerencséje a világnak, hogy csak a pofám akkora, amekkorának látszik, de nem társul hozzá vasakarat. A hazaúton legalább nyolc esetben éreztem volna helyénvalónak egy afféle terminátoros magánakciót. Például a JGs-xxx rendszámú Passat tulajdonosát szívesen megkérdezném arról, hogy szerinte a két forgalmi sáv közötti szaggatott fehér vonal mégis mi célt szolgál a kulturált járművezetők esetén, mert az ő megoldása, miszerint városban nyolcvannal kell végighajtani a vonalon, szerintem nem teljesen elfogadható. De a sűrű forgalomban a biciklijét a kocsim orra elé kitoló manusztól is megérdeklődném, hogy pontosan mit próbált a tükörben látott kézjeleivel elmagyarázni nekem, mert kicsit rosszul láttam... Ahhoz pedig külön ész kell szerintem, hogy nyolc egymás után érkező autó közül éppen a hetedik és nyolcadik között kell átrohanni az úton, miközben utánunk nem jön semmi... Kezdem azt hinni, hogy minden városi gyalogos szuicid.