Reggel kilenc, irány a Deák tér! A 49-es villamoson rádöbbenek, hogy az Astoriánál nem megy tovább, onnan gyalog megyek, megvan majdnem 400 méter. Döngő lépteimet meghallva a kerekes kukát húzó sárga mellényes lesüti a szemét és visszább húzza a kukát. A Deákon senki, a padon három csöves fekszik. Elhúzódok a napról, aztán alig telepedek le a hűvösben, megérkezik KTamás, majd Nadir, Black és Vill. Feltekerjük az MI-nket és visszamászunk az árnyékba. Felvetődik a kérdés, hogyan fognak a többiek észrevenni? Javaslatomra elhelyezünk egy parancsikont a templom sarkán. KTomi "got jesus?" pólóját kiszúrja néhány idősebb fazon és vérben forgó szemekkel néznek rá. Kiscsirke lép a színre. Megkezdődik az agymenés, a Marióról van szó. Érdekes műfajokban lehetne feldolgozni, pl. a Splinter Cell mintájára lehetne belőle lopakodós játékot készíteni. Mario csendben megközelíti a teknősöket, megragadja rövidke nyakukat, felfut a falra, stb. S@ti és ninja érkezik. A Mario RTS-t én találtam ki. Egyik oldal teknősöket gyárt, a másik vízvezetéket. Eleve minek kell a gombák népének vízvezeték és királynő, aki nem gomba? ShadoW előadja forradalmi játékműfaját, a Second Person Shootert, amelyben az ellenfél szemszögéből látjuk magunkat. Még várunk Nándora, de ő biztos késik.

Westend. CD-s játék az asztalon. Előkerül egy rosszul szitázott microsoftos lemez, amin éppen a webcím van elütve mocrosoft.com-ra. Lelepleződik a képeslapárus bácsi, amikor az egyik lemezen felfedezem a Grüsskarten Editor nevű programot. A magasröptű társalgás átterelődik az animékra, amihez nekem nem sok hozzátennivalóm volt. Kaja. Ismét hihetetlen gondolatmenettel számítjuk ki a visszajárót. Zaba, toronyépítés, sztupy érdekes ábrázattal érkezik a Szigetről, aztán InGen is megjön. Említett urak sem komplettek, a fél kajálda az nézte elhűlve, hogy sztupy Black késével hogyan metszi el InGen nyakát. Végül helyette mégiscsak néhány lemez repül le az emeletről, odalent boldog arcú kiskölykök pillanat alatt összeszedik az égi ajándékot. Keresnénk egy nyugisabb helyet, de a csocsóasztalok birodalmából hamar eljövünk. Úgysem fértem el az asztal mellett. Aluljáró, sztupy, Nadir és Black el. Megnézzük a hiperkarmás teázót, de zárva. Ismét Westend, áruház, Bulldózer energiaital, tetőkert. Elkészül a fantasztikus, általam elröhögött lemezborító. InGen folyton noszogat, hogy mondjak valami okosat. Nem tudok okosat mondani, nem szokásom. Fogyatkozunk: a találkozó létszámilag, én értelmileg. Végül már csak S@ti, Ninja és én vagyunk ott, de aztán mi is elindulunk hazafelé. A Kálvin téren elbúcsúzok tőlük, a felszínre érve még látom a 49-est elmenni a megállóból, a következő fél óra múlva jött.

Ami mindenhonnan kimaradt: Repülő Cirkusz-, Kazohinia- és Sofőrök-idézetek tonnaszám. És nem volt egyetlen árva bácsi sem, aki ránk akart volna sózni valamit. Hmm.

11:15. Haladok a vasútállomás felé. Szembe találkozok a szomszédunkkal. Hát te nem Pesten vagy? - kérdi, én meg körbenézek, hogy "Nahát, ez már Pest?!", ő meg nem érti. 11:29-kor megérkezik a vonat, felszállok, majd helyet keresek - a folyosón van is, álló. Körülöttem unott arcok mindenütt, én meg hülye vigyorral próbálok nem emlékezni a Repülő Cirkuszra. Nem megy. Magamban röhögök tovább. Nyíregyházán sokan leszállnak, beülök az egyik fülkébe, az ajtótól legtávolabb eső sarokba. Csak egy idősebb manusz ül bent, egész normálisnak tűnik. Aztán bekérdez egy fickó, hogy van-e még két hely, manusz bólint, aztán amikor a fickó kimegy a cuccokért, félhangosan elkezd motyogni ilyeneket, hogy "Persze fiacskám, gyere csak, ülj le, van itt hely, ülj le nyugodtan, nem kell állni, ha egyszer van hely, minek is állnál...", és így tovább, egészen Debrecenig. Minden történéshez van valami motyognivalója, de nem is ez a rémisztő, hanem mondjuk egy medve. Szóval úgy motyog, hogy rajta és rajtam kívül senki nem hallja, mit motyog. Ja igen, elvileg nekem sem kellene hallanom, merthogy a discmant elővettem korábban, csakhogy a reggeli ellenőrzéskor az akkumulátorok azt mutatták, hogy minden oké, most meg két szám után kikapcsolt a szerkezet, mert lemerült teljesen. Nagyszerű, mindez a négy és fél órás út harmincadik percében.

Debrecenből 20 perces késéssel indulunk tovább, új utastársaim egy házaspár, akik valami nyaralásból hazafelé tartva elhagyták az összes pénzüket. Kinézetre amúgy tipikus tajtmagyarok, akik mindig sírnak, mert évről-évre alig tudják összespórolni a kanári-szigeteki nyaralásra a pénzt. De akkor mit keresnek a vonaton? Lényeg az, hogy a nő egészen Ceglédig végig hisztizett, meg csitrikhez hasonlóan vágta a durcást, mindenkit lehordott, mindent szidott. A férje meg csak ült mellette olyan képpel, mint akiről lemondtak az orvosok. Pedig helyénvalónak éreztem volna néhány nevelő célzatú buksisimi kiosztását, talán javára vált volna a nőnek, hogy többet ne lebegjen nagy nyilvánosság előtt a föld felett több méterrel.

Nyugati, metró, villamos, "Ülj le, úgy kényelmesebb!", dehogy ülök, elég volt négy és fél óra az ülésből. Még mindenem megvan, kivéve a józan eszemet.

Megérkeztek a S@ti által küldött DVD-k. Örömöm viszonylag hamar szertefoszlott, az egyiknél ugyanis a tartalom fele olvashatatlan... Alaposabban megnézve a lemezt azt tapasztaltam, hogy van rajta egy halvány körvonal, ami véletlenül sem koncentrikus, továbbá egy szép egyenes vonal is látható az írható oldalon. Kétségbe nem estem, segédeszközök elő, hátha olvasható az, csak lassabban. Hát nem. A Nero CD/DVD Speed program adatellenőrző és felületellenőrző tesztjei nem futnak végig, mert a felénél "végzetes hibát" találnak a lemezen. Lemezképet képtelenség készíteni róla, ugyanaz a hiba. Tehát a Monty Pythonok fele elérhetetlen, a Good Bye, Lenint a másik gép olvasója még át tudta másolni, de mást nem. Még körülnézek valami okos programok után, hátha akadnak ilyen helyreállítósok, de nagyon nem bízok bennük...

Délelőtt negyed tizenegy van, nekem már régen Debrecenben kellene lennem, hogy a Tanulmányi Osztály agytrösztjeit halálra kínozza végtelenül egyszerű kérdéseimmel. Mégsem vagyok ott. Hogyan lehet ez? Nem utaztam el. Megnéztem ugyanis a vasúti menetrendet, és ha minden úgy sikerül, ahogy nem szokott, akkor a mintegy egy óra alatt elintézhető dolgok miatt nekem a mai napból nem kevesebb, mint 8 órám elmegy a semmire. Ugyanis el kellene indulnom itthonról vonattal fél nyolckor, visszafelé meg legamarabb a fél kettes vonattal tudnék jönni, ami kis szerencsével akár már fél négyre haza is repít. Ugyanez kocsival megoldható három óra alatt is.

Olvasom tovább a Kazohiniát, fantasztikusan le van írva a behinek életvitele, amint minden maradék eszüket arra használják, hogy totál idióták legyenek. Kicsinyke párhuzamot is vonhatnék a behinek és a mai magyar politikusok között, sajnos a legtöbb perlekedés, gyanúsítgatás és durvaanyázás mögött is csak annyi van, mint a behineknél a komfortisták és az antikonformisták, vagy a kona és a kemon között. Márpedig ez egyáltalán nem ketni. Ez nincs benne a bötóban sem. Úgyhogy most megyek vissza lóbálni a bileveket, aztán zárt ajtó mögött magamhoz veszek egy kevés szellemiséget.

Délután 3 óra. Végére értem a Kazohiniának. Igazság szerint úgy a történet háromnegyedénél kezdtem sejteni, hogy mi lesz a végén a csattanó, néhány esetben a szerző talán túlságosan nyilvánvalóvá tette azt, amire oda kell figyelni, majdnem lelőtte a poént. Ennek ellenére ajánlom a könyvet mindenkinek, aki szereti az agyalósabb műveket és elviseli a mélyenszántó gondolatok alapos végigzongorázását.

Nagy kedvem volna most felkeresni az összes kib***ott bulvárműsor szerkesztőségét és beverni a képüket mindazért, amit naponta rázúdítanak a nézőkre, meglehetősen "egyénileg" értelmezhető formában, azaz mindenki úgy érti meg, ahogy éppen kedve tartja. Persze az okostojások most nyomhatják a fülszöveget kapásból, hogy ha ennyire idegesít, akkor minek nézem egyáltalán, de a megnyugtatásukra közlöm, hogy én nem nézem egyik ilyen jellegű áltudományos műsort sem, viszont mégis tudom, mi volt bennük, mert mindenki más róluk beszél, én meg akaratlanul is értesülök a témákról.

Ha minden igaz, tegnap éppen az internetfüggőségről volt egy baromira értelmes összeállítás. Ezt abból következtettem ki, hogy igen kedvelt (de tényleg) nagymamám mintegy öt perce azzal rontott be a szobámba, hogy vigyázzak azzal a francos internettel, mert bele fogok zavarodni teljesen, és akkor mehetek majd a vigyorgóba üdülni; most mutatták a tévében. Ez tényleg jól esett tőle, de mástól is legalább ennyire jólesett volna, azt hiszem. Azt viszont most borítékolhatom, hogy abban a "remek" műsorban egy árva szó nem esett arról, hogy az interneten mennyien élik ki olyan irányú tehetségeiket és/vagy vágyaikat, amik kiélésére a valóságban, emberek tényleges társaságában nem lenne képes vagy nem lenne lehetősége rá egyáltalán. Aztán azt sem említették valószínűleg, hogy annak a rövidke riportnak, vagy a műsornak az előkészítése során ők maguk mennyit bújják az internetet. Igen, jól sejted: nem hiteles az, hogyha a hóhér mesél arról, milyen érzés az, amikor az akasztásra ítélt ember alól kirúgják a hokedlit... Jaj, bocsánat, nekik ez munka, nekem meg szórakozás (többnyire)! Na persze...

A másik dolog, amin sikerült alaposan felk*rni az agyamat, szintén valami ilyesmi műsorban hangzott el, mégpedig a hirosimai atomtámadás áldozataira való emlékezés kapcsán. Bemutattak egy filmrészletet, amiben túlélők és leszármazottak mesélték el az élményeiket a végzetes napról. A riportban előszeretettel alkalmazták a szokásos, kissé misztikus fogalmazásmódot, lásd "XY a becsapódástól mintegy 400 méterre tartózkodott és csak csoda folytán úszta meg sértetlenül a robbanást". Ebből mi jön le az embereknek, főleg az idősebbeknek, akik mondjuk mélyen vallásosak? Az, hogy ez is csak azt bizonyítja, hogy létezik az, amiben ők éppenséggel hisznek, és aki megmenekült, az biztosan azért menekült meg, mert vele célja volt Istennek/Buddhának/a guadalope-i szent szűznek. És másnap mindenütt arról beszélgetnek a nyugdíjasklubokban, hogy mennyire sajnálják azokat a szerencsétleneket, akik nem maradtak életben. Hát, nem biztos, hogy azzal jobban jártak volna, szerintem legalábbis aránytalanul nagy szívás három végtag elveszítése és súlyos belső szervi sérülések után életem végéig azon mélázni, hogy miért pont én...? Hagyjuk a fenébe, nem akartam ebbe belemászni.

Közben nagymamám ismét zargat, most azzal, hogy menjek és takarítsak össze a kutya kennelében, mert megígértem, és mindjárt esik az eső. Kinézek az ablakon, felhő sehol, a kutya egyébként is nagyon fogékony a praktikus életvitel iránt, ezért van annyi magához való esze, hogy nem az udvara közepére sz*rik, különben is tegnap lett puccba rántva az egész birodalom, nehogymár egy pumi kutya két nap alatt telerondítsa az egész területét...