Löncs
A szombat reggel jól indult. Felnyíló szemhéjam alól kikandikáló szemecskéim ugyanis az ablakon kitekintve verőfényes napsütést és ennek megfelelő hőmérsékletet érzékeltek, ami ugyancsak örömteli. Az már kevésbé, hogy megint mennem kellett "oktatni"; lassan már olyan az a ház, mintha haza járnék, és ebben az a vicces, hogy mintegy tizenkilenc évvel ezelőtt pontosan ott laktunk, abban a házban. :]
A mai problémacsomag igen változatos volt. Ugyanis el kellett magyaráznom, hogy az Office XP-hez tartozó Word adatlapján miért szerepel az, hogy "Microsoft Word 2002", amikor az XP-s, kikapcsoltuk az oldalsó, marha intelligens segédsávot előbb csak egyszeri alkalomra, aztán örökre, kitaláltam, hogy a tanfolyamon fotószerkesztésre használt program nem más, mint a szintén az Office-hoz tartozó Microsoft Photo Editor, ami teljesen angol nyelvű még a magyar Office-ban is, végezetül tanítványomat rávezettem arra, hogy bármilyen ügyes, nem tud a CD-meghajtóra programot telepíteni és hogy ha nem csatlakozik fel a netre, akkor az előre letárolt kezdőlapon kívül mást nem fog tudni megnézni - igen, ez komoly, képzeld el az arcomat, amikor megmutatta, hogy nem csatlakozik fel és az oldalak mégsem jönnek be... (Igen, gondoltam rá, hogy ez áprilisi tréfa csupán, de sajnos nem volt az.)
Mire hazaértem és átballagtam nagyapámékhoz, hogy kell-e valami segítség a pakolászásban, addigra nagyapám szokása szerint egyedül elintézett mindent, sőt, már átöltözve várta a többieket a nappaliban - nem tudom, hogy csinálta. Pakolászni ugyanis kellett, tekintve, hogy a Nagy Családi Összevont Név- és SzületésnapülésTM a remek idő ellenére is a lakáson belül került megtartásra. És ahogyan az lenni szokott, ilyenkor jól teletömjük a gyomrunkat étellel-itallal, utóbbi alól az utóbbi időben egyre kevésbé tudok kibújni. Így ez alkalommal is kaptam valami rövidet a koccintás kedvéért, amelytől hirtelen nagy kedvem támadt megenni az összes csemegeuborkát, pedig annyira nem szeretem az uborkát... Viszont evés közben jól esett az a két pohár vörösbor, amelyet az ennivaló mellé elhelyeztem.
Este hét óra volt, mire hazaindultunk, és mikorra rájöttem, hogy a telefon azért nem menti el a kamerával készített képeket, mert a memóriakártya csatlakozója összeszedte a port a zsebemből, már öreg este volt. Viszont beszéltem Zsubival mindenféle jókról és nemjókról, megtudtam, hogy a Totalcarban ZIL teherautót pimpeltek a Winklerék és megnéztem az F1 időmérő eredményét is. Aztán meg a szokásos rutinnak megfelelően bepötyögtem a warpriest.uw.hu karakterláncot a böngészőbe, hogy megnézzem, alkotott-e a mester valamit a Kalkulus zéhá hatására, és tényleg alkotott. Most pedig az következik, hogy alkalmazom a Shadow által említett blogíró módszert, vagyis reagálok más gondolataira.
Amellett, hogy minden tiszteletem WarPriesté, azt kell mondjam, hogy szerintem nincs igaza. Persze, az embernek saját magát a legnehezebb objektívan megítélnie, és én is rengetegszer beleesek olyen hibába, hogy úgy gondolom magamról, hogy jelentéktelen alak vagyok, ha tetszik, szürke egér a tömegben, egy a sok közül, aki alig visz valamit. Az ilyen érzések szertefoszlatására remek megoldás, ha az ember kiírja magából a gondolatait, például a blogjában, mert mindenképpen kap majd visszajelzéseket másoktól, és akkor kiderül jól, hogy bizony vannak páran, akiknek igenis érdekesek vagyunk. Aztán valamiért úgy sejtem, hogy derék kollégámat az is bántja némiképp, hogy a Programozás tárgynak meglátta a "szépségeit", meg úgy általában két nap alatt két zéhá megírása megviseli az embert. Tudom, hogy így van, hiszen én is átéltem ilyesmit nemegyszer. Most így a végére kellene írnom valami magvasat, csak a franc se tudja, hogy mit... De WarPriest, fel a fejjel, és a fogalmazásodat meg ne merjed megváltoztatni, mert úgy jó az, ahogyan van!
