Legutóbb a helytelen bankszámlaszámnál hagytuk abba a lakásvásárlásos történetet, azóta meg már életvitelszerűen ott lakom, szóval időszerű egy teljességre egyáltalán nem törekvő felsorolás az újabb fejleményekről. A közönség szórakoztatását szem előtt tartva természetesen csak a problémás tételeket szedem elő, de mielőtt nagyon megsajnálnátok, megjegyezném, hogy összességében mégiscsak lett egy elég jó lakásom, illetve hogy támogató csokikat ennek ellenére is szívesen elfogadok.

• A számlaszám gondja úgy oldódott meg, hogy az ügyvéd még aznap délután megírta a módosító iratot, másnap reggelre mindenkinek az aláírása rákerült és az ügyvéd saját kezűleg vitte be a Földhivatalba és a bankfiókba. Azt mondjuk nem tudom, hogy a saját hibáját próbálta-e jóvátenni vagy csak a belénk vetett bizalma fogyott el, a pénz mindenesetre megérkezett az eladóhoz.
• Akit két nappal később azért nekem kellett felhívnom, hogy örül-e a jóváírásnak és nem gondolja-e úgy, hogy most neki kellene lépnie. Végül megbeszéltünk egy időpontot a kulcsátadára és a közműszolgáltatók végigjárására.
• A közművek ügyfélszolgálatain meglepően gördülékenyen folyt az ügyintézés, alig két óra alatt végigjártuk mind a négy címet. Állítólag ez világrekordgyanús, főleg úgy, hogy a másik félnél nem volt egyetlen szerződés vagy számla sem, merthát minek olyasmit magunkkal hozni.
• Átvettem a kulcsokat, ők elpályáztak. A reggeli gyors körbetekintés után most volt alkalmam alaposabban körülnézni. Az eladó állítása szerint előző nap vitték el az utolsó bútordarabot és ki is takarítottak. Úgy döntöttem, meg sem próbálom elképzelni, mi lehetett ott takarítás előtt.
• Örököltem néhány (30+) felragasztott matricát. Nem ilyen fényes papírra nyomott, viszonylag egyszerűen eltávolíthatóakat, hanem a nyúlós, fóliás, ezerfelé szakadókat. Két délutánom ment el a lekaparásukkal.
• Örököltem egy lakóközösséget. Talán harmadik alkalommal kaptattam felfelé a lépcsőn, amikor egy nénike megkérdezte, hogy én költözök-e be T.-ék helyett, majd azzal folytatta, hogy nagyon várták már ezt a napot és hogy ennek apropóján adakozni fog a templomban valamelyik szentnek. Nem akartam elrontani az örömét azzal a véleményemmel, hogy az említett szent szerepe szerintem kissé túlértékelt ebben az ügyben, ráérünk még megharagudni egymásra.
• Örököltem egy közös képviselőt, akivel másnap találkoztam. Az öröm könnyeinek letörlése után elmondta, hogy kétéves előkészületeket követően két hét múlva kerül majd sor a gázvezeték-hálózat korszerűsítésére a lépcsőházunkban, ami se kellemes, se gyors nem lesz, de legalább olcsó sem, és az én lakásom ügye különösen pikáns, mivel ezidáig egyszer sem engedte be a tulajdonos a tervezőt és a kivitelezőt, a meglévő műszaki rajzaik meg 20 évvel ezelőttiek, úgyhogy lehetőleg tegyek félre pénzt. Ja, és lógnak kéthavi közös költséggel.
• Következő hétvégén a fentiek tudatában kifestettünk meg kijavítottunk egy rakás apróságot. Például most van olyan ajtókeretem, aminek a 30%-a gitt, van olyan spájzajtóm, amin vállmagasságban már nem beszakadt furnérlemez van, hanem egy tenyérnyi gitt és újra működik az előszobai világítás, amit valószínűleg azért kötöttek ki, mert szikrázott a falban a vezetéke és ez volt az egyszerűbb megoldás.
• A fogalom nélküli házibarkács- és tákolásgyűjteményből egyértelműen a konyhai ablak a kedvencem, aminek a felső zsanérjába fordítva volt beletéve a csap, ennélfogva teljességgel érthetetlen, hogy a) miért nem esett ez ki magától állandóan és b) hogyhogy nem esett rá senkire az egész ablakszárny mostanáig.
• Következő hétvégén átköltöztem. A főbérlőt annyira letaglózta a bejelentésem, hogy majdnem egy óra is eltelt, mire visszatért azzal, hogy megvan az utódom.
• Három napra rá jött a kivitelező felmérni a gázszereléssel kapcsolatos teendőket. A konyhaablakra felszerelendő gigantikus méretű szellőzők még hagyján, igazán ott sápadtam el, amikor egy ötméteres, két helyiségen átmenő vezetékszakaszra mutatva kijelentette, hogy azt onnan kiveszik.
• A konyhában egyébként villanytűzhely van indukciós főzőlappal, ezt is örököltem. Hogy a sütő hogy nézett ki belülről, azt inkább nem részletezném, ehhez képest a főzőlap simán csak nem működött, meg a szélén el is volt repedve. Azóta kiderült, hogy a sérülés csupán esztétikai, a főzőlap meg azért kushadt, mert a rózsák sohasem voltak bekötve. Nem, ezt nem csak te nem érted.
• Kezdődött a gázszerelés. Három napig hideg vízben fürödni sokkal kevésbé kellemetlen, mint három napig azzal tölteni a délelőttöket és a délutánok nagyobbik részét, hogy amikor éppen nincs ott, akkor várjuk a szakit, amikor meg ott van, akkor várjuk, hogy menjen már elfelé. Egyébként a csövet nem vették ki, csak levágták pár helyen; igazából mindenkinek jobb volt így.
• Egyszercsak elevett a fene a Digihez is, ahol a szolgáltatási cím láttán felsikkantott a hölgy, hogy ott már volt korábban szolgáltatás, amit pár hete felmondott az ügyfél, de még van kiegyenlítetlen számlája. Nem, nem csak te nem érted. Biztosítottam afelől, hogy semmiképpen nem tudok kapcsolatba lépni ez ügyben az előző lakóval, mert még mindig nem vagyok postás és mert elegem van abból, hogy mindenütt az ő faszságai jönnek szembe.
• Ha már postás: az az első napok után nyilvánvalóvá vált, hogy az illetékes kézbesítő izommemóriájára vajmi kevés hatással van a név kaputelefonon és levélszekrényen történt lecserélése, mert továbbra is lelkesen hajigálta be nekem T.-ék leveleit és az ajánlott küldeményeikről szóló értesítőket, amiket nem tudtam nekik átadni, mert bár kérték, hogy szóljak, ha jön számukra valami, se telefonhívásra, se üzenetre nem reagáltak egy jó darabig. Külön gratulálnék azon szolgáltatóknak, akiknél közösen bent jártunk a tulajdonosváltást (és az addigi ügyfél új elérhetőségét) bejelenteni, ennek ellenére egy hónappal később is a régi címükre küldik az elszámolócsekkeket. GOTO 10.
• Az előző albérletről és a váltás indokoltságáról annyit, hogy mostanra van némi összehasonlítási alapom a rezsiköltségeket illetően és annyi már látszik, hogy azonos áramhasználati szokások mellett feleannyi kilowattot fogyasztok itt, mint ott, pedig a Széles Gábor-féle energiacellámat idő híján még ki sem csomagoltam.

9/10, would buy again.

A mai nap végiggondolása közben eszembe jutott egy rövid intermezzo, arról pedig, hogy van az a helyzet és van az a hangsúly, melyben és mellyel elhangozhat az eredetileg szarkasztikusnak és nem is annyira burkolt célzásnak szánt Nem kell ám segíteni! mondat úgy, hogy az emberben kétségtelenül kissé lassan ébredő segítő szándék inkább a másik oldalára forduljon és füléig húzza a takaróját.

Vagy mi.

Ezek a bonyolult költői képek sose mentek nekem.

Amúgy éppen máma lett tízéves ez az izé itt, igyatok helyettem is, a reklám után folytatjuk műsorunkat.

…az elég gáz, ugye?

A banki ügyintézés gördülékenységével, problémamentességével és idegrendszerre gyakorolt általános kedvező hatásaival kapcsolatban mondok magának egy érdekes adatot: a telefonomban összerendeztem az ügyintéző által eddig használt három telefonszámot egyetlen kontakt alá, névnek pedig beírtam azt, hogy

A következő percekben a nyugalom megzavarására alkalmas mondatok hangozhatnak el!

Ennek persze van egy előzménye, de most hirtelen nem lelek megfelelő kifejezést arra, amikor hat hétnyi papírozgatás után, egyetlen gombnyomásnyira a boldog végkifejlettől kiderül, hogy a teljesítésre megjelölt számlaszám érvénytelen, mert fel van cserélve két számjegy. Nem voltam vidám.

De mindegy is, van ebben a történetben még néhány felesleges kör, a bankban már úgyis megígérték, hogy mire legközelebb megyek hozzájuk, lesz saját menüpontom a sorszámosztó gépen.

– Na, mindjárt bent vagyunk az állomásba! – telefonoz valakinek Utas 1 nem sokkal azelőtt, hogy beérne a személyvonat egy megyeszékhelyre.
– Kurvára remélem, hogy nem! – kommentálja Utas 2 pár sorral hátrébbról.

Általános derültség.

Gondolom sokan látták a Féktelenült Sandra Bullockkal. (Én sajnos egyedül néztem.) Az elsőt, a busszal meg a metróval meg a vészhelyzetben folytatott enyelgéssel, nem a rettentően rossz másodikat a sikertelen vezetői vizsgával meg a hajóval meg a vészhelyzetben folytatott enyelgéssel.

Egyébként a MÁV-ról mindenkinek megvan a véleménye, közben meg észre sem vesszük, milyen plusz szolgáltatásokat nyújt számunkra. Vegyük például azt az esetet, amikor a négy személykocsiból álló InterCity-szerelvényt úgy menesztik el a Nyugatiból, hogy összesen egy WC-je működőképes.

Ez elsőre egyszerű garasoskodásnak tűnhet, hiszen az ingyenes (nem)javításnál nincsen olcsóbb; ez valójában a cég kevésbé kommunikált közösségépítő szándékának az egyik eszköze. Amúgy ugyanis akkora lenne a kényelem meg az elégedettség, hogy az utasok szép nyugodtan, a saját kis buborékjaikban lebegve töltenének el órákat a vonaton, kézi bizbaszaikat nyomkodva, egymáshoz sem szólva, élettelen rakományként érnének célba.

Rossz nyelvek szerint persze ez megoldaná a MÁV azon problémáját, hogy tudniillik léteznek utasok is a világon.

Így viszont roppant gyorsan és teljesen maguktól épülnek ki kapcsolatok az utasok között: a nem működő WC-k híre – és más jellemzője – hamar végigér a kocsikon, az emberi psziché meg már csak olyan, hogy ilyen helyzetben mindenkire azonnal rátör a kínzó hólyagfeszülés meg a hasmars. Tessék, máris megvan a közös ellenség és a közös téma, mehet a szocializálódás.

– Felháborító, hogy ennyi pénzért ilyen körülmények vannak!
– Á, hagyja már! Múltkor is ez volt. Szajolnál már annyira kellett pisálnom, hogy majd beszartam! Kovászos uborkát? Vegyen bátran, hoztam bőven!

A fenti mondat valóban elhangzott, de a beszélgetésben résztvevők személyiség jogainak védelme érdekében a település nevét megváltoztattam.

Eredetileg Kisújszállás volt.