Hogy Zlatan Ibrahimovics visszavonulása után nem lesz Svédország magyarországi nagykövete, abban egészen biztos vagyok, de még a hírességek neveit tulajdon csemetéiknek előszeretettel választó szülők is meggondolják magukat és mégis inkább egy szimpatikus szappanopera-szereplő sorozatbéli nevét adják majd a kölöknek, hogy később ne legyen gyanús, ha a játszótéren mellkasról szerzi a béna gólokat, amikor a többieket már hazafelé ráncigálják az ősök.

Kikapott a válogatott a svédektől. Tragédia. Tényleg? Két hete nyomják a hype-ot, hogy tessék megnézni, második helyen áll a csapat a csoportjában, rég nem volt ilyen jó a banda, csak valami köcsög dánok előztek meg, de sehol nincsenek hozzánk képest a svédek meg a portugálok, úgyis olyan gyengék, hogy több fűcsomót rúgnak, mint labdát, pedig Ibrahimovics meg Céronaldó, túlfizetett kutyaütők; hát mikor jutunk ki, ha nem most?

Aztán ez lett.

Országos gyász, hangyaháború az agyakban. Mintha a végrendelet felolvasásakor derült volna ki, hogy mégis a Mancikáé az üdülő, pedig nekünk ígérte a grószfater.

És még jönnek a portugálok is.

Végiggondolva az elmúlt évek eseményeit és a magyar futballéletet irányító személyek akkori hozzáállását, sajnos arra számítok, hogy most sem lesznek kellőképp előrelátók és Koeman selejtezők végéig meghosszabbított szerződését a selejtezőket követően felmondják. Mert tecciklátni, itt volt a lehetőség és nem éltek vele, milyen szakmai munka ez kérem, na majd a valaki más megmutatja. Csank János úgyis ráér mostanában. Remélem, tévedek.

A közvetítésről még annyit, hogy Léderer Ákos az egyetlen magyar futballkommentátor, aki a fűszálak hajlását is folyamatos extázisként éli meg, illetve elképesztően optimistán szemléli a történéseket. Például azt a helyzetet, amikor Gera Zoli a jobb szélről szerette volna beívelni a labdát középre, de a mellette szaladó védőjátékost lőtte vele vesén, a következőképpen értékelte: "Az volt a baj, hogy nem érkezett középen senki". Társa a fentebb emlegetett Csank János volt, Ákos megkérdezte tőle a második félidő elején, hogy szerinte miben jobbak a svédek, erre Csank úr tök higgadtan azt válaszolta, hogy "játékban". Szakkommentátor akarok lenni!

Nem is azon csodálkozom igazából, hogy az albérletben elérhető wifi-hálózatok mindegyikénél a router típusa van beállítva SSID-ként (gondolom ez alapértelmezett), sokkal inkább azon, hogy négyből háromnál az SSID egyben a jelszó is.

Micsoda könnyebbség!

A vasútállomásunkon lőtt — elképesztő minőségi szintet képviselő — fotó kiválóan példázza, hogy koszos falvakban sem csak a josibarát számít menőnek. Erős mínusz, hogy pont az ablaküveg síkjára sikerült illeszteni a magaskultúrát.

Egyébként itt biztosan nem éri el a 20%-ot a japán és brit lakosok száma. Igaz, ez nem is Szlovákia.

A pattintott kőkorszak óta engem olvasók számára minden bizonnyal egyértelmű, de az újabbak kedvéért kénytelen vagyok elárulni egy súlyos szakmai titkot: nálam egy bejegyzés nem feltétlenül arról szól, amit leírok benne. Dicskának kiváló szokása, hogy teljesen irreleváns posztoknál érdeklődik az írásra késztető ok felől, nekem meg kevésbé kiváló szokásom, hogy a kérdést válasz nélkül hagyom.

Szemétség, igen, de jelenleg ez az egyetlen játék, ami elfut a gépemen.

Mindenesetre az előző posztból messzemenő következtetéseket levonóknak üzenem: jól esik, de tévedtek. A dal k*rvajó, ennyi.