Első napirendi pontként elegánsan átugrom a magyarázkodást ezt a rövidke khmmm… üzemszünetet illetően, majd egyszer írok valami összefoglaló-félét, ha nagyon veri érte az asztalt a Tisztelt Közönség maradéka.

(Nyilván ebben a pillanatban hullik a földre a lezserül ledobott bőrdzseki belső zsebéből a csak odaútra szóló repülőjegy. Frankenstein-féle beletörődő karmozdulat.)

Vidéki híreink következnek.

Múlt éjjel nagyjából két és fél órát töltöttem azzal, hogy végül is ne legyen egy működő Windows XP-m VirtualBox-ban.

Mivel korábban gond nélkül sikerült ez a mutatvány, most meg sehogy sem akart összejönni, a gyors és elkerülhetetlen elhülyülés rémétől megriadva a harmadik elölről kezdés előtt letettem a fejhallgatót, hogy elmélkedjek picit arról, vajon érdemes-e ilyesmikkel tölteni a szabadidőmet, ám ekkor felfigyeltem az utcai parkolóból jövő nevetgélésre és hangoskodásra, ahol egy – feltehetőleg enyhén ittas – háromfős társaság éppen egymás fingjának meggyújtásával kísérletezett, úgyhogy viszonylag könnyedén sikerült megfelelő megvilágításba (hah!) helyeznem az akut egzisztenciális krízisemet.

A virtuális gép még mindig nem jó, de hát nem lehet a világon egyszerre minden tökéletes.

Tegnap megérkezett a fizetés.

Ma megérkezett a hidegfront. Meg a közös képviselő, az egy emelettel alattam lakó és a vízvezeték-szerelő.

Elhangzott a tetőbeázás és a falbontás szó is.

Nem vagyok nyugodt.

Egy kép többet mond ezer szónál, ez tehát egy több mint 1014 szavas poszt.

– Mr. Dent, have you any idea how much damage this bulldozer would suffer if I were to let it run straight over you?
– How much?
– None at all.

Az első értékelhető napsugarak magához térítettek egy kései legyet, ami azon nyomban befurakodott a szobába. Elsőre azt hittem, hogy a laptop hangszórói romlottak el, mert olyan zörgés és ciripelés hallatszott a The Walking Dead legújabb epizódja alatt, amilyen a The Walking Dead epizódjai alatt nem szokott hallatszani (pedig nagyon furcsa hangok szoktak ám hallatszani a The Walking Dead epizódjai alatt!), de idővel megleltem a hang forrását az ablak üvege és a függöny között vergődve.

Mármint a légy vergődött ott, nem én. Én be sem férnék oda. Ha mégis, valószínűleg én is erősen vergődnék.

Kiebrudalni persze nem tudtam, úgyhogy munkába induláskor hanyagul, de fenyegetően odavetettem neki, hogy mi még látjuk egymást, de olyan gyenge eresztés volt amitől úgy megrettent, hogy mire hazaértem, addigra teljesen magától a hátára feküdt a parkettán.

Most újra a légyminimum alatt élek.