Glótah

Nfol @ 2008. szeptember 25.

Késő este volt, az irodaház szinte teljesen kiürült már, csak egy tárgyalóban volt világos a marketingosztályon. Zénó kelletlenül feszengett a reggel óta viselt vasalt öltönyében, akárcsak a körülötte helyet foglalók többsége. Egy darabig némán hallgatták a falióra másodpercmutatójának szüntelen ketyegését, csöndben merült az akkumulátor az asztalon zümmögő hordozható gépekben. A felettese nagyot sóhajtott.
— Márpedig valamit ki kell találnunk! Nagyon jól tudjátok, hogy mi még sosem sültünk fel egyetlen megbízással sem. Nem pont ezzel kellene, a mindenségit!
— Teljesen használhatatlan a téma, főnök, te is tudod. Most hogy lehet reklámozni vacak írható CD-ket?
— Nektek ez egy könnyű ujjgyakorlat kellene hogy legyen. Emlékezzetek csak vissza a korábbi melókra, azok sem tűntek valami biztatónak az elején, aztán látjátok, mi lett mindegyikből!
— Ja, az M0-ás reklámkampánya tényleg emlékezetes. Annyira jól megcsináltuk, alig várta a nép.
— Arról meg már nem mi tehetünk, hogy még most sincsen készen.
— Ja, ahogy a metróról sem. A Zénó egyik szófordulatára ma is kicsordul a szememből a könny.
— Tényleg Zénó, neked sincs egy mentőötleted? Hogy mégis hogy a francba lehetne az emberekben felkelteni a birtoklási vágyat? A CD-forgalmazók kezdenek zúgolódni, nem megy nekik az üzlet.
— Talán van valami, de nem lesz könnyű... — mondta Zénó, majd meglazította a nyakkendőjét és közelebb húzta magához a számítógépet. A kurzor fürgén mozogni kezdett a Commercial Bullshit Builder 2008 Extended Team Suite ablakában.

Egy héttel később kitört a lehallgatási botrány. Befolyásos emberek nagy gyakorisággal kezdtek írható CD-vel a kezükben televíziós kamerák és fotóriporterek előtt mutatkozni. Zénót nagyon megdicsérték a felettesei.